Mateo a szerződés aláírása előtt áttekintette azt egy külső munkatárssal. Kérte, hogy a felelősségi köreit egyértelműen határozzák meg, és azt javasolta, hogy a sofőrök vegyenek részt a rendszer tesztelésében.
Szeretné kifejezni háláját a szállásért is.
Sergio gyengéden félbeszakította:
– Nem kellett megmentened a cégemet ahhoz, hogy kiérdemelj egy ágyat.
Mateo hallgatott. Nehezebben fogadta el ezt a kijelentést, mint az állásajánlatot.
Diego egy nehéz felelősséggel járó felügyelői pozíciót tartott fenn: újjáépítenie a megtört bizalmat. Mateo nem tett úgy, mintha egy bocsánatkérés elég lenne, de beleegyezett, hogy együtt fog működni vele.
Hat hónappal később Elena neve is bekerült a rendszer új verziójának nyilvántartásába. Mateo engedélyt kért a használatára. Azt akarta, hogy édesanyját valamihez kössék, ami segít másoknak hazatalálni.
Kibérelt egy kis lakást az internetkávézó közelében. Az első vasárnap ebédre meghívta Rosát, Ismaelt és Don Juliánt. Különböző tányérokat vett, de még mindig nem volt elég széke.
Úgy tűnt, senkit sem érdekel.
Rosa rizst hozott, Ismael egy szerszámosládát, Don Julián pedig egy széket, amiről azt állította, hogy bőven van belőle. Nyitott ablaknál ettek. Mateo azon kapta magát, hogy a jövőről beszél anélkül, hogy lehalkította volna a hangját, és elmeséli, hová szeretne íróasztalt tenni, és milyen növényeket gondozhatna az ajtó mellett.
Amikor végzett, eltette az anyjáé volt egy csorba bögrét. Aztán a hátizsákját a szekrényben hagyta.
Azon az éjszakán a megszokásból felébredt, és a törött cipzárt kereste a takarók között. Néhány másodpercbe telt, mire eszébe jutott, hol is van.
Hallotta a hűtőszekrényt, egy elhaladó autó távoli hangját és a saját lélegzetvételét.
Az ajtó zárva volt. Az ágya az övé volt. Másnap munkába várták.
Mateo a párnára hajtotta a fejét, és kinyújtott kézzel visszaaludt.
