– Üzleti vacsora volt – mondta Rodrigo. – Ezt nem tehetted velem mindenki előtt.

Valéria lehunyta a szemét.

– És meg tudnád tenni velem?

Hosszú csend következett.

– Nem rossz szándékból mondtam.

Vonzás nélkül befejezte a hívást.

Szombaton hazament ruhákért, iratokért és Mateo gyógyszereiért. Rodrigo tudta, hogy ott lesz; azt mondta, hogy az irodában lesz.

Marisol elkísérte.

Miközben Valeria születési anyakönyvi kivonatokat keresett a családi irattartó szekrényben, talált egy mappát néhány garancialevél mögött. Felismerte apja címét a borítón.

Azt hitte, hogy karbantartási számlák.

Benne egy adásvételi szerződés másolatai voltak.

A ház 8 hónappal korábban cserélt tulajdonost.

Valeria a földön ült. Elolvasta a nevét, egy számot, egy hozzá hasonló aláírást.

– Ezt nem írtam alá.

Marisol letérdelt mellé.

Egy másik lapon bizonylat volt arról, hogy Rodrigo cégéhez kapcsolódó számlára pénzt utaltak.

Ez alatt a 8 hónap alatt továbbra is állítólagos lakbért adott neki.

Valeria felidézte, hogy még azt is mondta neki, hogy a bérlő beteg, hogy igazolja a késedelmet. Imádkoztak egy kitalált idegenért, miközben az apja pénzét költötte.

Hányingere lett.

Marisol gyengéden kivette a kezéből a mappát.

– Először mindent lemásolunk. Aztán segítséget kérünk.

Az ügyvéd, aki átvette őket, Adriana volt. Nem ígérte, hogy visszaadja a házat, vagy egy héten belül megoldja az ügyet. Átnézte a dokumentumokat, és információkat kért a történtek igazolására.

Valeria megőrizte végrendeletének eredeti dokumentumait. Az üzeneteket is megőrizte, amelyekben világossá tette, hogy nem akarja eladni a házat.

Amikor Rodrigo megtudta, hogy a nő ügyvédhez fordult, megérkezett Marisol házához.

„Vagy ez volt, vagy elveszíted a céget” – mondta a bejáratból.

Valeria csukva tartotta az ajtót anélkül, hogy beengedte volna.

– Használtad az aláírásomat?

Kinézett az utcára.

– Vissza akartam szerezni a pénzt, mielőtt megtudod.

Úgy érezte, mintha valami eltört volna.

–Használtad az aláírásomat, Rodrigo?

-Igen.

Nem hallatszottak sikolyok. Ez a szó betöltötte a köztük lévő teret.

– Tudtad, mit jelent az a ház.

Megpróbálta megérinteni a karját. Valeria hátralépett.

– Mindent, amit tettem, értünk tettem.

Most először nem volt hajlandó segíteni neki egy kedvesebb magyarázatot találni.

– Soha többé ne dönts helyettem!

A felülvizsgálat megerősítette, hogy az ingatlant az ő engedélye nélkül adták el. Egy folyamat vette kezdetét, amely kérésekkel, várakozással és nehéz megbeszélésekkel bontakozott ki. A vevők helyzetét is tisztázni kellett; Valeria megértette, hogy a fájdalma nem tesz akárkit bűnössé.

Adriana segített neki rendezni a számláit, követelni a járandóságát, és felkészülni a válásra.

Eközben fizetni kellett az élelmiszerért, az utazásért és az egyenruhákért.

Valeria több irodába is elvitte az önéletrajzát. Az egyikben kevesebbet ajánlottak neki, mint amennyit évekkel korábban keresett. Egy másikban pedig azt kérdezték tőle, hogy ki vigyáz a gyerekeire, ha sokáig kell maradnia.

Összeszorított torokkal távozott.

Azon az estén Lucia a számítógép előtt találta.

Szomorú vagy, mert nincs saját házunk?

Valeria arrébb tolta a széket, hogy megölelhesse.

– Több dolog miatt is szomorú vagyok. De egyik sem a te vagy a testvéred hibája.

– Apa már nem szeret minket?

Fájt hallani őt.

– Igen, akarja őket. Az ő és az én problémáimat nekünk, felnőtteknek kell megoldanunk.

Miután lefektette őket, sírt a konyhában. Marisol leült vele szemben, és megvárta, amíg újra levegőhöz jut.

„Ma a hölgy a pékségben megkérdezte, ismerek-e valakit, aki segíthetne neki a könyvelésével” – mondta végül. „Meséltem neki magáról.”

Valéria megrázta a fejét.

– Nincs irodám.

A húga az asztalra mutatott.

– Van számítógéped, és tudod, hogyan kell csinálni a munkát.

A cukrász volt az első vásárlója.

A második nőnek egy kis varróműhelye volt. Két részletben fizetett, és a sógorának ajánlotta a férfit, aki egy autóalkatrész-boltot üzemeltetett.

Valeria dolgozott, amíg a gyerekek iskolában voltak, és alvás közben ellenőrizte a függőben lévő feladatokat. Frissítette tudását, útmutatást kért egy korábbi kollégájától, és megtanult bocsánatkérés nélkül felszámolni az árakat.

Voltak rossz hetek. Egy ügyfél lemondta a foglalást fizetés előtt. A számítógép pont akkor romlott el, amikor jelentést kellett volna benyújtanom. Néha, a kölcsönvett szoba matracáról fekve, azt hittem, hibáztam.

Aztán eszembe jutott a mappa.

A harmadik hónapra már tudott egy fix összeggel hozzájárulni Marisol házához. Az ötödik hónapra pedig már egy ismerősének a boltjában bérelt egy íróasztalt.

Egy egyszerű táblát nyomtatott rá: „Valeria Cortés. Könyvelési szolgáltatások.”

Miután megütötték, rábámult.

A vezetékneve ismét olyannak tűnt, mintha hozzá tartozna.

Körülbelül akkoriban hívta Beatriz, a nő, aki a vacsora alatt a munkájáról kérdezte. Valeria szinte fel sem vette.

„Nevettem, amikor ezt a megjegyzést tette” – mondta Beatriz. „Szeretnék bocsánatot kérni. Nem volt helyes.”

Valeria a kezében tartotta a telefont, de azonnal fel sem vette.

– Köszönöm, hogy ezt mondtad.

Beatriznek iskolaszereket árusító vállalkozása volt, és könyvelőre volt szüksége. Azt javasolta, hogy egyeztessen egy találkozóról, de Valeria egy dolgot világossá tett:

– Tehetek egy ajánlatot. Nem akarom, hogy szánalomból alkalmazz.

– Azért szeretnélek felvenni, mert átnéztem a munkádat.

Az árak és az igények összehasonlítása után megszületett a megállapodás. Amikor Beatriz kifizette az első előleget, Valeria emlékezett a nevetésre az étteremben. Ez az emlék most először nem tudta elrontani a délutánját.