– Ne találd ki a dolgokat.

Doña Pilar kinyújtotta a kezét.

– Mutasd a táskádat, Lorena!

A bross néhány zsebkendő között bukkant fel.

Lorena azt mondta, azon gondolkodik, hogy elviszi kitisztítani. Senki sem válaszolt.

Azon az estén Diego bocsánatot kért Marianától, amiért először hallgatott.

„Nincs szükségem arra, hogy bízz bennem anélkül, hogy ismernél” – válaszolta. „Arra van szükségem, hogy ne higgy el egy vádat csak azért, mert valaki a családodból mondja.”

Diego megígérte neki, hogy meghallgatja.

Röviddel ezután értesítést kapott egy családi állapotfelmérésről. Hector be akarta bizonyítani, hogy szülei elhanyagolják őket, és hogy neki kellene intéznie az ügyeiket.

Barragán egy kiszámított mondatot ismételt:

–A bátyádnak stabil otthona van. Te elvált vagy és egy idegentől függsz.

Egy független ügyvéd elmagyarázta Diegónak, hogy a házasságkötés nem bizonyítja, hogy tudja, hogyan kell gondoskodni bárkiről. Szüksége van egy gondozási tervre, és arra, hogy tiszteletben tartsa szülei döntéseit.

A félelem azonban már elvégezte a munkáját.

Egyik kora reggel rajtakapta Marianát, amint tésztát készít, és egy olyan javaslatot tett neki, amit Mariana szégyellt, mielőtt befejezhette volna.

Polgári házasság. Egy évre szóló magánegyezség. Külön szobák. Nicolásnak kártérítés és iskolai támogatás.

Mariana otthagyta a tésztát.

– És amikor vége, vajon visszatérek az életembe, mintha egy bútordarabot béreltem volna?

Diego lehajtotta a fejét.

– Nagyon csúnyán fogalmaztam.

– Nagyon rosszul gondolta.

Nem vitatkozott.

A következő napokban szakemberekkel együtt elkészítette a gondozási tervet, módosította a beosztását, és világossá tette, hogy megtartja az állását, még akkor is, ha elutasítja a javaslatot.

Mariana is erre gondolt. Szerette az időseket, a fia békében volt, és kezdett érezni valamit az iránt a férfi iránt, aki megtanult egy helyben maradni.

Elfogadta, de mielőtt aláírta volna, kikérte saját tanácsát.

– A fizetésem a munkámért jár. Nem akarok félreértéseket. És ha valaha is megtudsz rólam valamit, ami nem tetszik, először kérdezz meg.

Diego megígérte, hogy megteszi.

Mariana éppen mesélni készült neki Luisról, a férjéről. Nem tehette. Olyan régóta élte át ezt a történetet, hogy elkezdte úgy kezelni, mint egy zárt szobát.

Az esküvő diszkrét volt.

Távozáskor Diego átadta neki a megállapodásukban foglalt csekket. Mariana megtartotta anélkül, hogy beváltotta volna. Nem tudta, hogyan magyarázza meg, hogy a házasság elfogadása és a pénz elfogadása két különböző döntésnek tűnik.

Nicholasnak sürgősebb kérdése volt.

– Most már apának kell szólítanom?

Diego leguggolt.

– Apád neve Luis volt. Ez nem változik. Hívhatsz Diegónak.

– És tudnál segíteni a törtekkel?

– Megpróbálhatjuk.

Azon a héten annyi kenyeret osztottak szét a tanulásra, hogy Berta azzal fenyegetőzött, hogy pénzt kér az anyagokért.

Nicholas 10-est kapott, és a vizsgát a hűtőszekrényre ragasztotta.

A szociális munkás néhány nappal később meglátogatta őket. Minden egyes idős személlyel külön-külön beszélt, és áttekintette, hogyan szerveződik az ellátásuk.

Hector megjelent, és megpróbált az apja nevében beszélni.

– Néha nem érti, mit kérdeznek tőle.

Don Esteban félbeszakította.

–Tökéletesen megértettem. Megkérdezték, hol szeretnék lakni, és azt mondtam, itt.

Mariana nem próbálta bebizonyítani, hogy mindenre képes. Elmagyarázta, hogy mely feladatokat osztja meg Bertával, és mikor van szükségük szakmai támogatásra.

Amikor véget ért, Diego megkönnyebbült. A látogatás a szülei szükségleteiről szólt, annak ellenére, hogy hetekig gondolkodott a saját családi állapotán.

Diego kezdett megérkezni vacsorára.

Aztán abbahagyta a telefonjának nézegetését étkezés közben. Megtudta, hol tartják a gyógyszereket, és elkísérte anyját az orvoshoz anélkül, hogy megkérte volna Marianát, hogy válaszoljon az összes kérdésre.

A megállapodás egy fiókban maradt, de az élete egyre kevésbé hasonlított arra, amit leírtak.

Egyik este Mariana mesélt neki Luisról.

–Kimerülten jött haza a műszakjából, és mégis a földre vetette magát, hogy Nicolással játsszon.

— Hol dolgoztál?

Lesütötte a szemét.

Diego várt, de Mariana témát váltott. Ez a kitérő válasz kettejük között maradt.

Lorena úgy kapta meg a választ, hogy felbérelt egy nyomozót. Szerzett egy másolatot a megállapodásról is, amelyet valaki lefényképezett, akinek hozzáférése volt a házhoz.

Amikor Hector meglátta Luis Aguilar halotti anyakönyvi kivonatát, elsápadt.

Barragán azonnal felismerte.

A munkás 3 évvel korábban halt meg az El Salto-i üzemben, amelyet Hector vezetett.

„Ki kell vinnünk onnan, mielőtt bármilyen kérdést feltesz” – mondta az ügyvéd.

Hector egy borítékkal látogatta meg Diegót.

Megmutatta neki a dokumentumot, Marianáról a temetőben készült fényképeket és a megállapodás másolatát.

– Azért jött, hogy bosszút álljon. Meggyőzte a szüleinket, aztán sikerült feleségül vennie téged.

– Az ajánlat az enyém volt.

– Mert ő vezetett el téged magához.

Diego hazatért, és magában ismételgette, hogy hallgatni fog rá.

De amikor megtalálta a konyhában, a kihasználástól való félelme dühvé változott.

– Tudtad, hogy Luis nálunk dolgozott?

Mariana letette a kést a deszkára.

-Igen.

– Mióta?

– Amióta Tomás atya megmondta nekem a vezetéknevét.

Diego hátrébb lépett.

– És mégis beleegyeztél, hogy feleségül vegyél.

– El kell magyaráznom neked.

– A bátyám azt mondja, hogy azért utasítottad vissza a kártérítést, mert azt akartad, hogy fizessünk.

Mariana megragadta az asztal szélét.

– Nem voltam hajlandó aláírni, hogy a férjem okozta a saját halálát.

– És a szüleimmel történtek is a terved részei voltak?