Teljesen magára hagyta a feleségét a kemoterápiás kezelés teljes ideje alatt… Egy évvel később ismét összefutott vele egy gálán.
Azon a reggelen, amikor Rodrigo egy másik nővel elindult Cancúnba, Valeria nem tudta begombolni a blúzát, hogy kórházba menjen.
A gomb kicsúszott az ujjai közül. Ahogy lehajolt, hányingere lett. A hálószobából hallotta, hogy egy bőröndöt csuknak be, és a férje hangja megerősíti a tengerparti foglalást.
„Tudsz segíteni?” – kérdezte.
Rodrigo felemelte az ujját, hogy csendet intsen. Letette a hívást, begombolta a kabátját, és az órájára pillantott.
–Praktikusabb ruhákat kellene viselned.
Valeria 36 éves volt. A diagnózisa előtt több tucat járművel tudott egy szállítási műveletet koordinálni. Azon a reggelen le kellett ülnie, hogy befejezze az öltözködést.
– A nővér azt mondta, nem jó ötlet ma egyedül visszajönnöm.
– Rendeljen autót.
– Azt hittem, velem jössz.
Elfordította a tekintetét.
A csengő félbeszakította őket. Renata, a cégük PR-menedzsere megjelent egy krémszínű bőrönd mellett.
– Remélem, nem érkezem túl korán.
Rodrigo olyan gyorsan ment ki, hogy üdvözölje, amilyet a felesége iránt korábban nem mutatott.
Valeria a folyosón állt, kezében a kórházi csomagjával. A férfi egy háromnapos üzleti megbeszélésként írta le az utat. A konzol felett egy visszaigazoló üzenet gyulladt ki a telefonján: hét éjszaka, két vendég.
Renata kerülte a tekintetét.
„Milyen megbeszélés tart egy hétig egy kétszemélyes szobában?” – kérdezte Valeria.
Rodrigo felvette a bőröndöt.
– Ne kezdd most.
Figyelte, várva egy pillanatnyi habozást, bármilyen gesztust, ami jelezhetné, hogy még mindig érti, hol a helye.
– Tudja, mikor kezdődik a kezelésem?
– Üzenetben küldted el nekem.
Az ajtó becsukódott.
Valeria mozdulatlan maradt, amíg a lift meg nem állt. Aztán visszament a fürdőszobába, és a párnáról összegyűjtött hajszálakat egy zacskóba tette.
Ő maga hívta fel az autót.
A kezelőközpont Monterrey másik oldalán volt. Egy ápolónő takarót terített rá, és megkérdezte, jön-e valaki.
– A férjem elment kirándulni.
Azáltal, hogy így kimondta, tovább lélegzett.
A szoba túlsó felén egy nő vitatkozott a fiaival, mivel mindketten reggelit hoztak neki. Az egyikük gyengéden leemelt egy szalvétát a válláról.
Valéria az ablak felé nézett.
Rodrigóval akkor találkozott, amikor a cég még egy bérelt raktárépület volt Apodacában. Rodrigó ügyfeleket szerzett; ő pedig útvonalakat számolt, menetrendeket egyeztetett, és emlékezett, melyik sofőrnek kellett műszakot váltania, hogy elkísérje az anyját az orvoshoz.
Egy árvíz idején Valeria egy műanyag asztalról szervezte át a kézbesítéseket, miközben Rodrigo megpróbálta kimenteni a számítógépeket a vízből.
Azon az estén dobozokon ülve ettek tacókat.
„Amikor ez felnő, senki sem fogja elfelejteni, kivel neveltem fel” – ígérte neki.
A nő hitt neki.
Az évek során jobb irodák érkeztek. Aztán egy operatív igazgató, aki Valeria elemzései alapján írta alá a javaslatokat. Rodrigo arra kérte, hogy pihenjen, vigyázzon a házra, és ne aggódjon az ilyen hosszú megbeszélések miatt.
Először éjszaka is folytatta a dokumentumok áttekintését. Aztán csak azután kezdte el megismerni a már megszületett döntéseket.
A vacsorapartikon „Rodrigo feleségeként” vált ismertté. Amikor a férfi megbetegedett, rájött, hogy a nő is megzavarja a férfi időbeosztását.
A kezelés befejezése után üzenetet küldött: „Majdnem kifogytam. Nagyon szédülök. Tudnál valakit hívni?”
Rodrigo elolvasta.
Nem válaszolt.
Valeria megvárta, míg a nővér visszajön, hogy felajánlja a segítségét. Elállt a lélegzete, és azt mondta, hogy a férje mindjárt válaszolni fog, amint meghallja a nevét.
Emiliano Duarte állt a bejáratnál egy patikaszacskóval.
Évekkel korábban már dolgoztak együtt disztribúciós projekteken. Később Emiliano cége versenyre kelt Rodrigo cégével, és megszakadt a kapcsolatuk.
„Elkísértem anyámat egy orvosi vizsgálatra” – magyarázta. „Felismertelek a folyosóról. Leülhetek?”
A nő bólintott.
Beszélt a városról, egy lezárt utcáról és az anyjáról, aki fél órát töltött azzal, hogy elmagyarázza az orvosnak, miért igényel a kertje több figyelmet, mint a térde.
Valeria halkan felnevetett.
Amikor Emiliano megkérdezte, hogy ki fogja hazavinni, a telefonjára nézett.
– Nincs senkim, aki várna rám.
Felajánlotta neki, hogy elviszi. Megkérdezték a nővértől, hogyan juthatnak el a kijárathoz, majd lassan elindultak az autó felé.
Teresa, az anyja, levette a zacskót az ülésről, és vizet kínált neki.
– Aludhatsz, ha akarsz. Majd én elintézem, hogy kritizáljam a fiam vezetési stílusát.
Valeria hálás volt, hogy nem kérdezősködött Rodrigo felől.
Útközben megjelent egy bejegyzés Renatától: úszómedence, 2 ital és egy férfi kéz egy órával, amit Valeria tökéletesen ismert.
Kikapcsolta a képernyőt.
Amikor megérkezett a házhoz, nem tudta kinyitni a kocsi ajtaját. Az emeleten Rodrigo bögréje, a ruhái a szekrényben hevertek, és a ház csendje fogadta, ahol hónapokig próbált senkit sem zavarni.
– Nem mehetek fel – suttogta.
Terézia felé fordult.
– Akkor még ne menj fel.
Valeria előrehajolt. Szabadon folytak a könnyei. Emiliano kiszállt az autóból, hogy a lánynak legyen párja, de a közelben maradt.
Teresa várt, mielőtt szobát ajánlott volna neki.
– Csak ma este. A többit holnap eldöntöd.
Valeria beleegyezett, mert egy éjszakát el tudott képzelni.
Teresa házában megágyazott az ágy, ott volt egy lámpa és egy zöld takaró. Valeria engedélyével Emiliano visszaszerezte a sürgősségi táskát, amit a személyzetnél tartott az épületében.
Amikor otthagyta az ágynál, felírta a számát egy papírra.
