– Ha lemerülne a telefon akkumulátora. Anyának van lent egy vezetékes telefonja.

Olyan egyszerű megfontolás volt ez, hogy Valeriának el kellett fordítania a fejét.

Rodrigo éjfél után hívott.

– Hallottam, hogy randiztál Emilianóval. Mit csinálsz?

Zenét és nevetést hallott a háttérben.

— Nyugalmi helyet keres.

– Ne nézz rám rosszul.

Valeria az ágy melletti székre nézett. Teresa ott hagyott egy pohár vizet.

–Egész délután vártam, hogy valaki értem jöjjön. Te valami más miatt aggódsz.

A hívás véget ért.

Másnap tájékoztatta az orvosi csapatát, hogy hol fog megszállni. Ezután felhívta egy barátját, Paolát, hogy elkérje egy ügyvéd elérhetőségét.

A hányinger és a kimerültség közepette képtelen volt elintézni a válást. Le tudott volna bonyolítani egy hívást. Aztán egy másikat.

Négy nappal később visszatért a holmijáért. Emiliano lent várt rá.

Az asztalon egy kék mappát talált: „Regionális Terjesztési Projekt. Valeria Mendoza.”

Kinyitotta. Térképek, számítások, megfigyelések. Felismerte egy nő kézírását, aki hitt benne, hogy az ötletei megérdemlik, hogy meghallgassák őket.

Betette a mappát a bőröndjébe.

Az asztalon otthagyta a gyűrűjét és egy cetlit: „Vigyáznom kell magamra. Nem várhatok rád tovább.”

Rodrigo korábban ért vissza a vártnál. A lakást rendben találta, és több üres helyiséget is talált, ami nyugtalanítóbb volt számára, mint egy vita.

Addig hívogatott, amíg Valeria úgy döntött, hogy felveszi.

– Itthon vagyok. Most már visszajöhetsz.

A pirítósra meredt, amit Teresa készített.

– Nem jövök vissza.

– Beteg vagy. Nem szabadna ilyen döntéseket hoznod egy utazással kapcsolatban.

Valeria úgy érezte, újra el kell magyaráznia mindent. Elismerte a történteket, és elengedte őket.

– Betegségem nem hatalmazza fel Önt arra, hogy helyettem döntsön. A függőben lévő ügyeket az ügyvédemen keresztül fogom megbeszélni Önnel.

Aztán sírt. Teresa nem próbálta meggyőzni arról, hogy megnyert egy csatát.

Leült a közelébe, és megkérdezte, kér-e társaságot.

A következő hónapok megbeszélésekkel, mosással és olyan délutánokkal teltek, amikor Valeria egyetlen oldalra sem tudott koncentrálni. Emiliano konkrét segítséget ajánlott: utazást, receptek kiváltását, a hiányzó dolgok megvásárlását.

Egyszer háromféle sütivel érkezett, mert elfelejtette, melyiket tolerálja a legjobban.

„Nem találtam új életet” – viccelődött. „De hoztam magammal néhány harapnivalót.”

Valeria nevetett, és a legegyszerűbbeket választotta.

Voltak nézeteltérések is. Egyik délután Emiliano túlságosan ragaszkodott hozzá, hogy egyen. Letette a kanalát.

– Már túl sok időt töltöttem azzal, hogy engedelmeskedjek, nehogy bárki is megharagudjon rám.

Mozdulatlan maradt.

–Igazad van. Elvigyem a tányért, vagy hagyjam itt, hátha később szükséged lesz rá?

Ez a kérdés jobban megnyugtatta, mint egy hosszú bocsánatkérés.

A kék mappa az asztalon maradt. Egy nap kinyitotta, és elkezdte kijavítani az utat, amit évek óta nem ellenőrzött.

Emiliano munkába állt.

– Láthatom én?

Elolvasta, és feltett neki egy kérdést. Aztán még egyet. Valeria fogott egy ceruzát, hogy elmagyarázza, miért súlyosbítaná a problémát, ha az összes kézbesítést egyszerre végezné el.

Néhány percre abbahagyta a saját fáradtságának figyelését.

Hetekkel később Emiliano kapcsolatba hozta egy kis céggel, amelynek tanácsra volt szüksége. Emiliano gyanakodott.

– Nem akarok szánalomból fizetni.

—Ezután tekintsd át, mire van szükségük, és döntsd el, hogy meg tudod-e valósítani. Te határozod meg a költségvetést.

Valeria rövid szünetekben dolgozott. Elkövetett egy hibát, kijavította, és előterjesztett egy javaslatot, amely csökkentette a várakozási időt és a felesleges utazást. Nem csodákat tett. Megoldott egy problémát.

A vevő újra felhívta.

Mielőtt elfogadta volna az újabb megbízást, Valeria átnézte az orvosi naptárát. Volt egy hét, amikor abba kellett volna hagynia a munkát. Hosszabb határidőt írt, és nyitva hagyta az e-mailt, meggyőződéseként, hogy elveszíti az ügyfelet.

Paola rajtakapta, hogy a képernyőt nézi.

– El tudod tartani azt a dátumot?

-Igen.

– Akkor küldd el.

A válasz még aznap délután megérkezett: a határidő nekik kedvezett. Valeria meglepetéssel olvasta el az üzenetet, amit szégyellt bevallani. Annyira megszokta, hogy bármi áron hasznos lehet, hogy elfelejtette, alkudni is tud.

Azon az estén a megbeszélt időben kikapcsolta a számítógépét. A jelentése ott maradt az asztalon. Lement vacsorázni Teresával.

Amikor megkapta a fizetést, vett egy terítőt Teresának.

– Nem kellett volna ezt tenned – mondta a nő, és kiterítette az asztalra. – Most pedig óvatosan kell ennem. Micsoda felelősség.

A válás hónapokig tartott. Szakértői tanácsadással áttekintették a vagyonukat és Valeria részesedését abból, amit együtt felépítettek. Voltak nézeteltérések, aláírások és kimerítő napok. Rodrigo régi fényképeket küldött, mintha ezek a mosolyok helyettesíthetnék az őszinte beszélgetést.

Valeria megőrizte a szép emlékeket. Nem használta fel őket arra, hogy tagadja, ami utána történt.

Amikor csak tehette, Terézia közelében bérelt lakást. Az első este csészékből ettek levest, mert még mindig nem találtak tányért.

Emiliano egy dobozt tett a fal mellé.

– El sem tudod képzelni, mennyire hálás vagyok mindenért – mondta.

Leült szemben.

– Nem kell adóssággá alakítanod.

Valéria lesütötte a szemét.

– Nem tudom, mikor leszek készen arra, hogy valakivel legyek.

–Vacsoraidőben is folytathatjuk a leves evést anélkül, hogy ma megoldanánk a problémát.

Mosolygott. Amikor elbúcsúztak, ő fogta meg a férfi kezét.

Az orvosi vizsgálatok biztató eredményeket kezdtek mutatni. A csapata elmagyarázta a következő lépéseket, és folytatta a vizsgálatokat. Valeria megtanulta örülni a jó híreknek anélkül, hogy azt követelte volna, hogy azok garantálják az egész életét.