Elmentem a férjemhez, és megittam a kávéját. Az új titkárnője pofon vágott: „Ő a férjem!”

1. RÉSZ

A pofon olyan hangosan visszhangzott, hogy a recepción ülő 12 ember elhallgatott.

Claudia Serrano mozdulatlan maradt, arca lángolt, ujjai között egy csésze kávéval. Előtte Vanessa Robles, férje új titkárnője, még mindig felemelt kézzel állt.

„Ki engedte meg neked, hogy megigyad a férjem kávéját?” – kiáltotta Vanessa.

Claudia nem válaszolt azonnal. Rápillantott a modell mellett ülő ügyfélre, a fejét lehajtó recepciósra, majd az építészre, aki nyolc éve dolgozott a cégnél. Senki sem tűnt meglepettnek a „férjem” kifejezés hallatán.

Az a cég is Claudiáé volt.

A Montoya Serrano Restauraciones 11 évvel korábban indult egy nyirkos üzlethelyiségben Guadalajara Americana negyedében. Claudia eladta az apjától örökölt lakást, és 1 800 000 pesót adományozott szerszámok vásárlására, engedélyek kifizetésére és az első munkások felvételére.

A férje, Gabriel Montoya volt az, aki szerepelt a fényképeken, beszélt az ügyfelekkel és díjakat vett át. Claudia áttekintette a költségvetéseket, tárgyalt a beszállítókkal, és módokat talált a fizetések kifizetésére, amikor szűkös volt a pénz.

Évekig jó csapat voltak.

Minden megváltozott, amikor Claudia édesanyja, Elena, enyhe szélütést kapott. Gabriel megkérte, hogy dolgozzon otthonról, amíg ő gondoskodik róla.

– Csak néhány hónapig lesz – ígérte. – Majd én intézem az irodát.

A hónapok majdnem 2 évre teltek.

Vanessa fokozatosan elkezdett válaszolni azokra az e-mailekre, amelyek korábban Claudiának szóltak, fontos megbeszéléseken vett részt, és elkísérte Gabrielt üzleti utakra. A férfi mindenkit biztosított arról, hogy Vanessa hatékony alkalmazott.

Azon a reggelen Claudia bejelentés nélkül felkereste az irodát, mert Natalia Ochoa, a könyvelő, aggódva felhívta.

—Valaki információt kért a banktól, hogy eltávolíthassa az engedélyét a céges számláról.

– Az aláírásom nélkül ez nem lehetséges.

–Pontosan ezért kell jönnöd. Furcsa dolgok történnek, és Gabriel nem veszi fel a hívásaimat.

Belépve Claudia valami nyugtalanító dologra lett figyelmes. Senki sem üdvözölte a szokásos módon. Egy alacsony asztalon talált egy kávét, a tetejére Gabriel neve volt írva. Felvette és belekortyolt, csak hogy lássa, ki reagál majd.

Vanessa szinte azonnal megjelent és megütötte.

Másodpercekkel később Gabriel elhagyta az irodáját. Felesége kipirult arcára pillantott, majd a titkárnőjére, de nem kérdezte meg, hogy Claudia jól van-e.

– Ne csinálj itt jelenetet – mondta. – Vannak vendégeink.

– Most megütött.

– Vanessa elvesztette az önuralmát, mert azért jöttél, hogy provokáld.

A titkárnő kikapta a kezéből a poharat, és egy szalvétával letörölte a fedelét.

– Vannak nők, akik nem értik, ha a jelenlétük már eleve akadályt jelent.

Abban a pillanatban egy gyakornok lépett ki a folyosóról egy tablettel.

„Montoya asszony, megerősíthetem a déli 12 órás látogatást?” – kérdezte Vanessára nézve.

Nem javította ki.

Gábriel sem.

Claudia úgy érezte, hogy a pofon már nem a legfájdalmasabb dolog. Míg az anyjáról gondoskodott, egy másik nő foglalta el az asztalát, a vezetéknevét használta, és bemutatkozni kezdett, mint annak a férfinak a felesége, akivel Claudia 14 évig volt házas.

Ennek ellenére nem sikított.

Letette a kávéját az asztalra, és lehajolt, hogy felszedi a táskájából kiesett dokumentumokat. Vanessa belerúgott egy mappába, ami a pulton volt. A papírok szétszóródtak a padlón.

Köztük volt egy zapopani közjegyzőnek címzett boríték is.

Claudiának sikerült elolvasnia az első oldalt:

„Claudia Serrano Morales visszavonhatatlan lemondása vezérigazgatói posztjáról.”

Lent a következő nap dátuma jelent meg.

És egy aláírás, ami úgy nézett ki, mint az övé.

Gábriel kikapta a kezéből a dokumentumot.

– Ez nem a te dolgod.

– Rajta van a nevem és egy aláírásom, amit nem én készítettem.

Vanessa röviden felnevetett.

– Ez egy vázlat. Abba kellene hagynod az olyan dokumentumokhoz való hozzászólást, amelyeket nem értesz.

A meglepetés hiánya megerősítette, hogy ismerte a tartalmat.

Claudia felidézett egy másik sort is, ami a lap alján volt írva: „Montoya Robles Interiorismo, SA de CV”.

Gabriel és Vanessa nemcsak kapcsolatban éltek. Létrehoztak egy másik céget, és el akarták választani attól, amelyet Gabriel finanszírozott.

Klaudia felvette a táskáját.

– Majd később otthon beszélünk – parancsolta Gabriel. – Most pedig menj!

Válasz nélkül távozott. Lement a sarkon lévő gyógyszertárba, vett valami kenőcsöt, és megtartotta a blokkot az időponttal együtt. Aztán elment egy klinikára, orvosi igazolást kért, és felírt a telefonjába minden mondatot, amit hallott.

Végül felhívta Natáliát.

– Ellenőrizned kell a bankszámlákat, a számlákat és a cégkivonatokat.

– Mit találtál?

– A holnapra elkészített és rajtam kívül valaki más által aláírt lemondásom.

Natália néhány másodpercig hallgatott.

– Gyere be az irodámba. Ha megpróbálnak kirúgni a saját cégedből, ma este kiderül, meddig jutott a terv.

2. RÉSZ

Natalia hét, éjfél utáni bejelentkezést talált a könyvelési rendszerbe. Emellett felfedezett egy kérést Claudia banki aláírásának korlátozására, valamint kilenc, új számláról Montoya Serrano ügyfeleinek küldött árajánlatot. A dokumentum dizájnja megegyezett, de a kedvezményezett Montoya Robles Interiorismo-ra változott.

A legfontosabb projekt egy történelmi kúria butikhotellé alakítása volt, amelynek értéke 63 millió peso volt. Gabriel szándékában állt átadni az új cégének, miután Claudiát lemondásra kényszerítette.

– Már elkezdték átirányítani az ügyfeleket – figyelmeztette Natalia. – Nem tervezik, hogy elárulnak. Már csinálják.