1. RÉSZ
Amikor Valeria Montes először hallotta Mateo Cárdenast megkérni a kezét, a férfi kilenc hónapos fiát cipelte a karjában, és éppen akkor jött rá, hogy nem szereti.

– Nem azért vagyok itt, hogy szerelmi történetet ajánljak neked – mondta az El Azahar ranch kapuja előtt. – Hat hónapig a feleségemnek kell lenned.

Valeria a nedves földön hagyta a tömlőt.

Mateo a La Encina nevű szarvasmarha-farm tulajdonosa volt, 20 kilométerre San Jacinto del Valle-tól, Jaliscóban. Válása Renata Aguilarral hónapok óta elakadt, és az Emiliano felügyeleti jogával kapcsolatos utolsó tárgyalást hat hónappal későbbre tűzték ki.

– És a vezetéknevemmel kellene meggyőznöm a bírót arról, hogy jó apa vagy?

„Nem. De az ügyvédem azt mondja, hogy felülvizsgálják, ki gondoskodik a gyerekről, amikor dolgozom, hogyan élünk, és milyen stabilitást tudok neki nyújtani. Renata folyton házat vált, késik a szállítmányokkal, és arról beszél, hogy Guadalajarába költözik. Van egy ranchom tele emberekkel, mégis, amikor éjszaka becsukom az ajtót, egyedül vagyok.”

Valeria a babára nézett, aki Mateo mellkasának dőlve aludt.

— A szótagok una niñera kontrate.

—Nem keresek munkát.

–Keress egy kellékes feleséget.

Mateo védekezés nélkül kapta az ütést.

Valeria örökölte El Azahart az apjától, és narancsfákkal, friss sajttal és négy tejelő tehénnel tartotta fenn.

—A válaszom nem.

Mateo szereti a sombrerót.

– Köszönöm, hogy meghallgattál

Nem kérem

A következő vasárnap Valeria miséről távozva látta, hogy a férfi a kioszknál ül, Emiliano az ölében aludt. 6:15 volt. 7 órakor még mindig ott volt. 8 órakor is.

Valeria végül leült egy közeli padra.

—Nincs válasz?

—Ma 1. sz

—¿Y nem lehet llevárselo?

– Ha értesítés nélkül megváltoztatom a kézbesítést, az ügyvédje felhasználja ellenem.

8:20-kor egy szürke szedán jelent meg. Renata szállt ki az anyósülésről magassarkúban, elkenődött sminkkel és dühös arckifejezéssel, amikor meglátta Valeriát.

– Most közönséget hozol, Mateo?

—A bejárat a 6. életévéig.

–Későn nézem.

– Két óra nem késés. Eltűnik.

Renata megölelte a fiát, majd az autóra mutatott.

– Hectornak van egy állása számomra Guadalajarában. Ott újrakezdhetem. És amikor elmegyek, Emiliano velem jön. Nem kell majd engedélyt kérnem tőled, hogy lélegezzek.

Máté elsápadt

Valeria nem tudott aludni aznap éjjel. Másnap reggel La Encinába hajtott.

Mateo éppen egy kancát nézett, amikor a kancája megérkezett.

– Ha elfogadom, az én feltételeim szerint fogom tenni.

Mindent megtettem, és utána nézek.

– A címke

– Külön szobák. A tanyám továbbra is az enyém, és hetente kétszer ott leszek. Nem kérek pénzt. És van még valami: ha akár csak egy dolgot is eltitkolsz előlem, még aznap elmegyek.

Mateo alig egy másodperccel is tovább várt a kelleténél, mielőtt válaszolt volna.

—Elfogadva

Joaquín Olvera, Mateo ügyvédje kevésbé volt optimista. Elmagyarázta, hogy a házasság semmit sem garantál, és hogy egy családjogi bíró fogja felmérni a tényleges gondozást, a láthatási időbeosztást és a gyermek jólétét. Azt is figyelmeztette, hogy Valeria vallomása gyengülne, ha feleségül menne Mateóhoz.

„Tényekre van szükségünk” – mondta. „Szállítási dátumokra, tanúkra, üzenetekre, elismervényekre, bármilyen ellenőrizhető jogsértésre.”

Két héttel később polgári esküvőt kötöttek.

Valeria két bőrönddel és négy cserép muskátlival költözött La Encinába. Doña Teresa, a szakácsnő, úgy fogadta, mintha valakit, aki évek óta távol volt.

Az első néhány nap kínos volt. Mateo nem sokat beszélt. Valeria rádióval, virágokkal és kérdésekkel töltötte meg a konyhát. Amikor a bíró csütörtöktől hétfőig meghosszabbította Emiliano együttélését, a ház valóban megváltozott.

Mateo megtanulta, hogyan etesse meg anélkül, hogy összepiszkolná a fülét. Valeria énekelt neki, miközben öntözte a növényeket. Éjszakánként együtt átnézték a jegyzetfüzetet, amibe Mateo feljegyezte Renata összes sikertelen szülését.

Egy kora reggel mindketten nevetni kezdtek, mert Mateo kávéja annyira rossz volt, hogy Valeria azzal fenyegetőzött, hogy gondatlanságból elkövetett bűncselekmény bizonyítékaként veszi fel.

Ez volt az első alkalom, hogy úgy néztek ki, mint egy házaspár, anélkül, hogy megpróbáltak volna annak látszani.

Egészen addig, amíg egy hétfőn Renata meg nem érkezett a szülés előtt, Emilianóval a karjában találta Valeriát, és fáradt kegyetlenséggel mosolygott.

–Milyen kedves. Elmondta már, mennyit ajánlott fel, ha eltűnnék?

Valeria érezte, hogy kihűl a teste.

Máté nem válaszolt.

Renata elővett egy mappát a táskájából, és az előszobaasztalra dobta.

– Egy ház Moreliában és havi zsebpénz. Mindez azért cserébe, hogy aláírjam, hogy megtartja a fiamat.

Valeria Mateóra nézett.

És megértette, hogy az első ígéret, amit neki tett, már megszegte.

2. RÉSZ
— Azt mondta, hogy semmit sem fog eltitkolni előlem.

Valeria halkan beszélt, de minden szó erősebben hatott rá, mint egy kiáltás.

Mateo megvárta, amíg Renata elmegy Emilianóval, mielőtt követte volna a nappaliba.

– Mielőtt kerestelek volna. Kétségbeesett voltam.

– Ettől még nem lesz kevésbé igaz.

Mateo bevallotta, hogy úgy próbálta megoldani a konfliktust, ahogy egy rossz üzleti megállapodást szokott: pénzzel. Renata visszautasította az ajánlatot, és Mateo szégyellte magát.

– Ezért nem mondtam el neki.

– Pontosan ezért kellett ezt elmondania nekem.

Valeria három napra visszatért El Azaharba. Mateo meglátogatta, nem azért, hogy meggyőzze, hanem hogy elmondja neki, mi hiányzik: a Renatával kötött házassága már Emiliano születése előtt felbomlott; túl sokat dolgozott, a nő csapdába esettnek érezte magát, és mindketten büntetéssé változtatták a hallgatásukat.