Két nappal később valami komolyabb dolog történt. Renata Guadalajarába költözött anélkül, hogy értesítette volna a bíróságot vagy Mateót. Emilianót az édesanyjánál, Doña Carmennél hagyta egy közeli városban.

Mateo tisztának, szeretettnek és biztonságban találta a gyermeket, de a nagymama őszinte volt.

„A lányom újra akar kezdeni, Don Mateo. Nem rossz anya. Csak még mindig azt hiszi, hogy először a saját életét kell rendbe tennie, és csak aztán kitalálja, hogyan illessze be a többieket.”

Az ügyvéd tájékoztatta a bíróságot. Mivel Renata nem tett eleget a lakcímváltozás bejelentésére vonatkozó végzésnek, és nem intézkedett az együttélésről, a bíró ideiglenesen elrendelte, hogy Emiliano Mateóval maradjon az utolsó tárgyalásig.

Azon az éjszakán La Encina makulátlan volt. Emiliano aludt. A munkások megvacsoráztak. Minden pontosan a helyén volt.

Mateo kávét főzött magának.

Még mindig szörnyű volt.

Leült Valeria üres székével szemben, és végre megértette, hogy nem hiányzik neki, hogy valaki vezesse a házat. Hiányzott neki, ahogy a nő megkérdőjelezi a döntéseit, nevet a hallgatásán, kérdéseket tesz fel, mielőtt engedelmeskedik, és arra kényszeríti, hogy kérdéseket tegyen fel, mielőtt parancsokat adna.

Másnap reggel El Azaharba ment.

Valeria a narancsfák mellett gyomlált.

– Nem azért vagyok itt, hogy visszakérjelek – mondta Mateo a kapuból. – Azért jöttem, hogy két dolgot elmondjak neked, mielőtt valaki más megteszi.

Elmondta neki a bíró előtti helyreigazítást és az Emiliano ügyében hozott ideiglenes döntést.

Valéria hitetlenkedve nézett rá.

– Írásban azt mondta, hogy hazudtál?

– Azt mondtam, hogy jogosulatlanul beszéltem az érdekedben. Ez nem ugyanaz.

– Emiatt elveszítheti a pert.

-Lehet.

Mateo levette a kalapját.

– Azt kérdezted, honnan tudhatnám, hogy szeretem, és nem csak szükségem van rá. Nincs erre kifejezésem. Csak azt tudom, hogy fájt nekem helyreigazítani ezt a kijelentésemet, mégis helyesen tettem.

Valéria lesütötte a tekintetét.

– Menj el, Mateo. Gondolkodnom kell.

Engedelmeskedett.

Másnap reggel Valeria megérkezett La Encinába. Don Beto követte a muskátlikkal.

„Visszajövök, mert hat hónapot ígértem, és még négy hetem van hátra” – mondta. „A feleségeként leszek jelen a meghallgatáson. De még nem döntöttem semmi mást.”

-Értem.

Azokban a hetekben Mateo soha többé nem beszélt a szerelemről. Megmutatott neki minden dokumentumot, az ügyvédek minden üzenetét és minden Emilianóval kapcsolatos változást. Ha Valeria nemet mondott, az ügynek itt vége is volt.

A végső meghallgatásra majdnem pontosan 6 hónappal az abszurd javaslat után került sor a kapuban.

A bíró áttekintette Irene jelentéseit, az együttélési feljegyzéseket, az üzeneteket, a jegyzetfüzetet, Renata címváltozását és Mateo pontosítását.

Renata Hectorral érkezett Guadalajarából. Fáradtnak tűnt, de nem dacosnak.

Amikor rá került a sor, hogy megszólaljon, elismerte a hibáit.

–Szeretem a fiamat. De el akartam menekülni egy olyan életből, ami bezárkózottnak érződött. Összekevertem a kettőt, és végül mindenkinek fájdalmat okoztam.

Ezután a bíró Valeriát szólította.

– Cárdenas asszony, a férje beismerte, hogy ön soha nem egyezett bele, hogy a folyamat után házasságban maradjon. Őszinte választ szeretnék kapni. Amikor véget ér ez a meghallgatás, La Encinában marad?

A csend elviselhetetlenné vált.

Valeria Mateóra nézett. A férfi nem intett. A szemével nem kért tőle semmit.

– Nem tudom, bíró úr.

Renata ügyvédje azonnal felfigyelt rá.

– De tudok még valamit – folytatta Valeria. – Hat hónappal ezelőtt Mateo pénzzel, szerződésekkel és egyedül hozott döntésekkel próbálta helyrehozni az életét. Ma kérdéseket tesz fel. Ma beismeri, ha téved. És amikor fenn tudott tartani egy hazugságot, ami a javára szolgált, kijavította, még akkor is, ha elveszíthette a fiát. Nem tudom, hogy megtartom-e őt. Amit biztosan tudok, az az, hogy Emiliano apja megtanult együtt maradni, még akkor is, ha senki sem garantálja, hogy bárki is meg fog maradni.

A bíró egy órára felfüggesztette az ülést.

Visszatérése után elmagyarázta, hogy Mateo házassága nem lesz döntő tényező az ügyben. A döntés a gyermekről való tényleges gondoskodásán, a támogató hálózatán, a láthatási ütemterv betartásán, a másik szülővel való kapcsolat elősegítésére való hajlandóságán, valamint az elmúlt hónapokban mutatott stabilitáson alapul majd.

Mateo kapta meg az elsődleges felügyeleti jogot. Renata rendszeresen látogathatta a gyermeket, közös nyaralásokat tehetett, és gyakran telefonált. A bíró mindkét szülőt arra utasította, hogy segítse elő a gyermek egymáshoz fűződő kapcsolatát.

Renata hangtalanul sírt.

Valeriát kereste a folyosón.

– Megmondtam, hogy ne higgy abban, ahogyan rád néz.

Valéria nem válaszolt.

– Tévedtem veled kapcsolatban – ismerte el Renata. – Talán túl későn jött velem. Tanult tőled, mielőtt mindent elveszített.

Aztán Matthew-ra nézett.

– Jövök. Nem fogok eltűnni.

–Emiliano előtt mindig nyitva áll az ajtó.

Renata megcsókolta a fiát, és elment Hectorral.

Azon a délutánon volt étel La Encinában, de Valeria alig evett valamit. Utána felment a szobájába, és kinyitotta a ládát.

Máté megjelent az ajtóban.

„Lejárt a határidő” – mondta a nő.

-Tudom.

– Mennem kell. Ha ma maradok, sosem fogom megtudni, hogy én döntöttem-e úgy, hogy maradok, vagy csak megszoktam.

Mateo nyelt egyet.

– Holnap elkészítem a teherautót.

Valeria meglepetten felnézett.

-Ennyi az egész?

– Nem. De szükséged van egy döntésre, ami a tiéd. Nem fogom elvenni tőled.

Másnap reggel elment.

A tölgyfa ismét elhallgatott.