1. RÉSZ
– Ha fiút adsz nekem, halálomkor mindenem a tiéd lesz.

Elisa Valdés kezéből kicsúszott a kanál a szappanos kádban. 23 évesen már elszenvedett illetlen lánykérést és gúnyt amiatt, hogy egyedülálló maradt, de ehhez hasonlót még soha. Vele szemben, egy kis étterem hátsó helyiségében El Saltóban, Durangóban, ott állt Caleb Rojas, a hegyi ember, akiről mindenki suttogott. Nem mosolygott. Bőre megviselte a hideg, szakálla ősz csíkokkal telt, arcszíne pedig nyugtalanító sárgás árnyalatú volt.

– Nem jöhetsz ide, és nem mondhatsz ilyet egy nőnek.

– Igen, megint

Elisa felemelte a kezét, mintha legszívesebben megütötte volna. Aztán egy köhögést hallott a válaszfal mögött. Szárazat. Mélyet. Aztán egy puffanás következett, és túl hosszú csend lett.

– Ruth néni!

Beszaladt a kis szobába, ahol Ruth Valdés, az asszony, aki 11 éves kora óta nevelte, a kiságy szélén ült, és próbált levegőt venni. Egy ónbögre esett a padlóra. Ruth 57 éves volt, és hónapok óta küszködött a légzéssel.

-Jól vagyok

—Nincs ilyen

Caleb megjelent az ajtóban, de nem közeledett.

—Orvosra van szükség

Elisa rabul ejtette.

– Igen látott egyet. Azt mondta, pihenésre, gyógyszerre és kevésbé párás éghajlatra van szüksége. Mindez pénzbe kerül.

Caleb lesütötte a tekintetét. Ez a gesztus jobban irritálta, mint bármilyen megjegyzés. A szegénység megalázóbb volt, ha valaki magyarázat kérése nélkül megértette.

El Saltóban mindenki ismerte Calebet. Egy elszigetelt birtokon élt a Sierra Madre Occidental magaslatán, ahol az utak eltűntek a hó alatt. Azt mondták, túlélt egy földcsuszamlást, hogy követni tudta a lábnyomokat a sziklákon, és hogy egy viharban 40 kilométert gyalogolt, hogy segítséget találjon. Elisa nem tudta, mi az igazság. Azt viszont tudta, hogy három nappal korábban Caleb prémeket, csapdákat, egy tartalék puskát és több teherhordó állatot hozott magával. Egy hegyi ember nem vált meg attól, ami életben tartotta, komoly ok nélkül.

Amikor Ruth visszament aludni, Elisa visszament a hátsó szobába.

– Tényleg haldoklik?

– Ezt mondta egy durangói orvos. A májam. Talán egy évem van hátra. Talán kevesebb.

– És ezért akar gyereket venni?

—Nem kell vásárolni

– Hogyan lehetséges akkor házat és pénzt felajánlani egy nő teherbeeséséért cserébe?

Caleb mozdulatlanul tűrte a vádat.

– Megállapodás. És tudom, hogy rosszul hangzik.

A fegyvertelenítés megkezdése.

Elmondta, hogy van egy nagy faháza, egy forrása, egy termőföldje, egy istállója, szerszámai, élelme és három rejtekhelyen tárolt aranya. Örököse nem volt. Első felesége, Margarita, 20 évvel korábban meghalt szülés közben; a baba sem élte túl. Soha nem nősült újra.

– Miért pont most?

Caleb a sebhelyekkel borított kezeire nézett.

– Mert 20 évet töltöttem a jövőm építésével, és csak most értettem meg, hogy elfelejtettem megépíteni, kire is hagyjam.

Elisa együttérzést érzett, de bizalmat nem.

– Miért pont én?

– Mert fiatal vagy, egészséges és egyedül.

Ezeknek a szavaknak éles hatása volt.

– Szóval azért választott engem, mert kétségbeesett vagyok.

Calebnek eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Részben.

Elisa gyűlölte, amiért elmondta az igazat, és ugyanakkor nem is próbálta leplezni.

Ruth ismét köhögött az ágyában. Elisa lehunyta a szemét. A fogadós már figyelmeztette, hogy nem tudja egész télen fenntartani, ha folyamatosan hiányozna a munkából, hogy gondoskodjon a nagynénjéről. A lakbér lejárt. A gyógyszereket adagonként vették. Az ételt az utolsó babszemig kimérték.

– Ha elfogadom, először házasság lesz.

-Igen.

– És ha nem lehetnek gyerekeim, a vagyon akkor is az enyém lesz.

Caleb összevonta a szemöldökét, mintha ezt a lehetőséget nem is számolta volna a számításai során.

-Igen.

– És ha valaha veszélyben érzem magam, akkor elmegyek.

-Amikor csak akarod.

Ruth odahívta, és amikor Elisa fölé hajolt, megszorította a csuklóját.

– Ne add el értem az életed!

– Nem árulok semmit.

–Hat hónapja eltűnsz, hogy életben tartsalak. Azért neveltelek fel, hogy élj, nem azért, hogy velem temessenek el.

Elisa könnyes szemmel jött ki. Kint hópelyhek kezdtek hullani a háztetőkre.

Káleb még mindig várt.

– Ha igent mondok, mikor indulunk?

Most először tűnt meglepettnek.

-Holnap.

Elisa mély levegőt vett.

– Akkor igen.

Caleb nem mosolygott. Csak bólintott, tiszteletben tartva a lány döntésének súlyát. De ahogy megfordult, hogy távozzon, egy levél hullott a kabátjáról. Elisa lehajolt, hogy felvegye. Látta a nevét a tetején, alatta pedig egy mondatot, amitől megfagyott a vér a vérben: „Ruth Valdés kezelése engedélyezett és kifizetve.”

Felnézett.

Caleb már az ajtóban állt.

És most először értette meg, hogy az a férfi nem csak őt választotta.

Már régóta mindent előkészített.

2. RÉSZ
Elisa nem aludt. Hajnal előtt a fogadó hátsó udvarában összetalálkozott Calebbel, ujjai között az összehajtott papírlappal.

– Mióta tudja, hogy a nagynéném kezelést kaphat?

Caleb elsápadt.

– Ezt még nem kellett volna látnom.

-Vita.

Bevallotta, hogy hetekkel korábban konzultált egy durangói orvossal Ruth betegsége miatt. Gyógyszert, takarókat, felszerelést és egy vászonkocsit is vásárolt a szállításához. Az utazást már az ajánlat benyújtása előtt előkészítette.

– Szóval tudta, hogy kétségbeesett vagyok, és úgy döntött, hogy felhasználja.

-Igen.

A válasz jobban fájt neki, mint egy kifogás.

Elisa majdnem mindent lemondott. Ruth volt az, aki megállította.