Harminc dollárért adták el az „elátkozott” nőt – de a hegyi ember, aki megvette, nem volt hajlandó elfordítani a tekintetét.

ELADTÁK AZ „ÁTKOZOTT” ASSZONYT HARMINC DOLLÁRÉRT – DE A HEGYI FÉRFI, AKI MEGVÁSÁROLTA, NE HAJLANDÓ ELFORDÍTANI A TEKYT

Az első férfi öt dollárt ajánlott fel, mert szüksége volt valakire, aki felsúrolja a vágóhíd padlóját.

A második hét pontot ajánlott, és viccelődött, hogy egy nőnek nem kell szép arc ahhoz, hogy kitakarítsa a tűzhelyet.

Aztán Elias Boone azt mondta, hogy harminc.

Laramie minden lakója elhallgatott.

Rebecca Hale egy szekéren állt, kötéllel a csuklóján és gabonászsákkal a fején. A hó elolvadt a sárban a csizmája alatt, miközben a férfiak, akiket gyermekkora óta ismert, úgy beszélgettek a munkáról, amit esetleg ráerőltetnek, mintha állat lenne.

Senki sem használta a nevét.

Átkozottnak nevezték.

Azt mondták, hogy bármelyik férfi, aki ránéz, meghal. Azt mondták, hogy megpróbálta megmérgezni a férjét. Azt mondták, a zsák alatti sebhely bizonyítja, hogy a gonosz megjelölte őt.

Még az apja is a bíróság épülete közelében állt, és nem tett semmit.

Clyde Mercer mellette járkált, és egy újságot lengett.

– Fiatal és erős! – kiáltotta. – Főz, varr és olvassa a Szentírást. Csak az a baj, ami a zsák alatt van.

A tömeg nevetett.

Rebecca nem hajtotta le a fejét. Elvesztette otthonát és hírnevét, de nem hagyta, hogy lássák, ahogy összeomlik.

– Tíz dollár – kiáltotta Clyde.

– Öt! – kiáltotta egy részeg farmmunkás.

– Hét – mondta egy másik. – De a pajtában alszik.

Aztán egy mély hang hallatszott a tömegből.

“Húsz.”

A nevetés elhalkult.

Elias Boone előlépett. Egykori lovassági katonaként egyedül élt a Bighorn-hegységben.

– Még csak nem is láttad – figyelmeztette Clyde.

– Eleget hallottam – felelte Elias.

– Akkor tudod, mit mondanak az emberek.

„Tudom, mit mondanak az emberek, amikor a kegyetlenségtől hatalmasnak érzik magukat.”

Ezután senki sem nevetett.

Egy másik férfi huszonötöt ajánlott fel.

Elias harmincat mondott, és egy bőrzacskót dobott a szekérre.

– Eladva – jelentette ki Clyde. – Ne sírj, ha meglátod az arcát.

Elias felmászott a szekérre.

Rebecca felkészült a durva kezekre. Ehelyett leguggolt, és egy kést csúsztatott a kötél alá.

„Maradj mozdulatlanul.”

A penge átvágta a szálakat.

„Tudsz járni?”

“Igen.”

Ez volt az első szó, amit egész délelőtt kimondott.

Elias lelépett és várt. Nem ragadta meg, nem kötötte a lóhoz, és nem emelte fel a zsákot sem. Egyszerűen csak elvezette, miközben a városlakók félreálltak.

Órákkal később felmásztak a fagyos hegyekbe.

– Elveheted – mondta Elias. – Senki sem figyeli.

Rebecca meglazította a kötelet, de a zsákot csak annyira emelte fel, hogy lássa a nyomot. Korábban már bízott az ígéretekben.

Naplementekor egy magányos kunyhóhoz értek egy befagyott patak partján. A kandallóban tűz égett. Elias a puskáját az ajtó közelébe helyezte, és hátat fordított.

– Leveheted, ha készen állsz.

Rebeka kezei remegtek.

A férje azt mondta neki, hogy egyetlen férfi sem néz rá undor nélkül. A város hitt neki. Az apja a hallgatást választotta.

Lassan a fejére húzta a zsákot.

Sötét haja a vállára hullott. Az egyik szeme zöld volt, a másik ősz. Hosszú sebhely húzódott az arcán.

Elias megfordult és elállt a lélegzete.

Rebecca a félelemre vagy a megbánásra várt.

Ehelyett megkeményedett az arckifejezése.

„Ki tette ezt veled?”

„A férjem.”

Aztán elmondta neki annak a férfinak a nevét, aki megvágta az arcát, ellopta a vagyonát, és azzal vádolta, hogy megmérgezte, amikor megszökött.

Caleb Turner.

Elias ismerte a nevet.

– El fog jönni értem – suttogta Rebecca.

Elias a sötét ablak felé nézett.

Kint egy ló lépett egy fagyott ágra.

A reccsenés visszhangzott a fák között.

Elias a puskája után nyúlt, és kinyitotta az ajtót.

Három pár friss sín körözött a ház körül.

Az egyik Rebeka ablaka alatt ért véget.

Teljes történet a hozzászólásokban 👇👇