1. RÉSZ

Amikor Alejandro Valdés harmadszor kopogott a 3B lakás ajtaján, már eldöntötte, hogy az éjszaka kilakoltatási értesítéssel ér véget. Három hónapja nem kapott lakbért, most jött meg kilenc órás madridi megbeszélésről, és nem akart még egy kifogást hallani. Az épület, egy régi ingatlan Carabanchelben, amelyet a cége minimális javításokkal tartott karban, nyirkos és olcsó hipó szagát árasztotta.

Az ajtó alig résnyire nyílt ki.

A másik oldalon egy vékony, nyolcéves kislány jelent meg, kócos barna hajjal, melynek több tincse a pulóverébe lógott. Csak a gyerekek óvatosságával nézett rá, akik túl korán tanulták meg, hogy a felnőttek bajt okoznak.

– Ott van az édesanyád?

A lány megrázta a fejét.

Aztán Alejandro egy régi varrógép kattogását hallotta. Az asztalon félig kész iskolai egyenruhák, cérnatekercsek, anyagdarabok és egy könyvelőkönyv hevert. A lány ujjain apró szúrásnyomok voltak.

– Te csinálod ezt?

A nő bólintott.

– Alba a nevem.

A lakás majdnem teljesen sötét volt. A konyhában kiszáradt rizs hevert. A hűtőszekrényben két tojás, tej és alig valami más volt. A kanapé mellett üres gyógyszeres dobozok álltak. Mielőtt a Valdés-csoportot vezette, Alejandro is látta már anyját, amint egy hasonló asztalnál számolgatja az érméket, de évek teltek el azóta, hogy olyan házba lépett, ahol minden tárgy puszta kitartásnak köszönhetően maradt fenn.

– Beteg az édesanyád?

– Nagyon elfárad.

Alba bekukucskált egy matrac alá, és átnyújtott neki egy borítékot 43 euróval.

– Anya azt mondta, ez a főbérlőnek jár.

Alejandro szégyellte a hóna alatt cipelt bűnügyi aktát.

Több bankjegyet is hagyott az asztalon. Alba rájuk sem nézett. Visszatért a varráshoz. Néhány perc múlva a feje elkezdett álmosan lógni, de a pedál nem állt meg.

Alejandro elment.

7 lépést tett meg.

És visszatért.

Ételt rendelt és várt. Este 10:17-kor belépett Marta Ferrer, Alba anyja takarítónői egyenruhában, sápadtan, egyik kezét a falnak támaszkodva.

Amikor meglátta Alejandrót, megfeszült.

– Valdés úr, kifizetem. Egy hétre van szükségem.

Marta látta az ételt, a pénzt és a kész egyenruhákat.

– Alba, megmondtam, hogy ne varrj.

– Segíteni akartam neked.

Marta lehunyta a szemét. Nem volt harag, csak bűntudat.

„Nem akarok alamizsnát” – mondta Alexandernek. „Azt sem akarom, hogy a lányom bárkinek bármivel is tartozzon.”

Megpróbált a hálószoba felé sétálni.

A lábai feladták.

Alejandro elkapta, mielőtt elesett volna. Alba hangtalanul sírni kezdett.

A sürgősségi osztályon az orvosok súlyos vérszegénységről, kiszáradásról és Marta hónapok óta halogatott vizsgálatairól beszéltek. Csak annyit mondott, hogy a 3B az egyetlen dolog, ami elválasztja Albát a menhelytől.

Órákkal később Alejandro hazavitte őket autóval. Útközben bevallotta, hogy gyerekként édesanyjával egy telet töltöttek egy nevelőszülőknél, miután az apja eltűnt.

– Ferrer volt a vezetéknevük. Tomás Ferrer kérés nélkül engedett minket egy pincében lakni.

Márta mozdulatlan maradt.

– Ő volt az apám.

Visszaérve a lakásba, Alejandro meglátott egy fényképet a gép alatt. Rajta az édesanyja, Elena Valdés látható Tomás Ferrerrel. A hátuljára Elena ezt írta:

„Ha Sándor valaha is felfedezi ezt, Thomas tudni fogja, hol az igazság.”

Marta elsápadt.

Mielőtt Alejandro bármit is kérdezhetett volna, bezárta az ajtót, és elővett egy fémdobozt, amelyre Elena monogramja volt felírva.

2. RÉSZ

A dobozban levelek, átutalások és egy szerződés voltak. Alejandro felfedezte, hogy Tomás Ferrer 180 000 euróval járult hozzá a Valdék első projektjéhez a cég 25%-áért cserébe.

Egy másik dokumentum szerint Tomás lemond a részvényeiről.

Az aláírás túl tökéletes volt.

A tanú: Víctor Valdés, Alejandro nagybátyja és a csoport elnöke.

Marta összeszorította az ajkait.

– Apám orvosi adósságok miatt halt meg, miközben a családod meggazdagodott.

Egy másik üzenet egy „kék mappát” említett. Marta emlékezett rá, hogy Tomás papírokat rejtett el a bútorokban. A gépasztal alatt találtak egy zárt panelt. A doboz kulcsa beleillett.

Szerződések, egy főkönyv és egy kitalált híradás volt benne, amely Tomást nyolc évvel a tényleges halála előtt halottnak nyilvánította. Több oldalon rendőrségi jelentésekkel, ügyvédekkel és a feltételezett eltűnés után néhány nappal létrehozott vállalatokkal kapcsolatos kifizetések szerepeltek. Valaki nemcsak aláírást hamisított; megpróbálta jogi úton törölni Tomás nevét, hogy megakadályozza a jövőbeni követeléseket.

Aztán Viktor felhívott.

– Tudom, hogy Mrs. Ferrerrel van – mondta. – Ne csináld a problémáiból a magunkét.

Alejandro letette a telefont.

Alba, aki ébren volt a kanapén, suttogta:

– Az az úr már megjött. Kérte a kék mappát.

Alejandro kinézett az ablakon. Egy fekete autó indult el az épület előtt.

Marta elővett egy újabb borítékot.

Belül egy friss fotó volt Albáról, amint elhagyja az iskolát. A hátoldalán ez állt:

„ADD VISSZA, AMI A MIÉNK.”

3. RÉSZ

Alejandro felhagyott a tulajdonosként való gondolkodással, és úgy kezdett gondolkodni, mint a gyerek, aki volt.

A Valdés Group munkatársainak értesítése nélkül kivitte Martát és Albát az épületből, és elvitte őket egy diszkrét, Madrid külvárosában fekvő házba, amely korábban Elenához tartozott. Ott felhívta Irene Salvatierrát, a cég külsős ügyvédjét, aki egyike volt azon kevés embernek, akik soha nem dolgoztak közvetlenül Víctornak.

Marta nem volt hajlandó aludni.

– Nem akarom, hogy Alba gyalog legyen a családi háborútokban.

– Nem lesz az.