1. RÉSZ

A három baba már majdnem két órája sírt megállás nélkül, amikor a szobalány négyéves lánya belépett a szobába, befogta az egyik fülét, és mondott valamit, amitől mindenki meg sem szólalt:

– Miért nem kapcsolod le azt a dühös zajt?

A Madrid külvárosában, a La Moraleja negyedben álló hatalmas házban senki sem értette, mire gondol.

Álvaro Montenegro azonban megértette, hogy valami nagyon nincs rendben.

34 évesen azok közé az emberek közé tartozott, akiknek a vezetékneve ajtókat nyitott és elhallgattatta a pletykákat. Hivatalosan számos céget vezetett a logisztika, az éjszakai élet és az építőipar területén. Nem hivatalosan éveket töltött azzal, hogy eligazodjon egy olyan világban, ahol az adósságok, a hűség és a titkok többet értek, mint bármilyen szerződés.

De azon az estén nem volt befolyásos üzletember.

Egyszerűen egy rémült apa volt.

Nyolc hónapos hármas ikrei, Mateo, Bruno és Nora, minden alkalommal, amikor lefektették őket a gyerekszobában, addig sírtak, amíg ki nem fulladtak a levegőből.

Két magán gyermekorvos vizsgálta meg őket.

Nem volt láz.

Nem volt fertőzés.

Fizikai fájdalomnak semmi jele nem volt.

A gondozók pelenkát cseréltek, cumisüvegeket készítettek elő, meleg fürdőt adtak nekik, és külön szobákba vitték a gyerekeket.

A hálószobán kívül megnyugodtak.

Visszatérve mindent elölről kezdtek.

„Nem találok semmilyen orvosi magyarázatot” – ismerte el Dr. Serrano.

Álvaro a tenyerével egy komódra ütött.

– Akkor találj más magyarázatot.

Marcos Vega, a család biztonsági őre, az ajtóban várt. Ellenőrizte a kamerákat, az ablakokat és az érzékelőket.

– Senki sem lépett be a házba engedély nélkül.

Mellette Elena Martín, a házvezetőnő ült, kétségbeesett arckifejezéssel.

A lánya, Lucia, megjelent a szoknyája mögött.

A kislány egyszerű sárga ruhát viselt, és egy régi rongybabát ölelt magához, amelyet hetekkel ezelőtt vásárolt az alcalá de henaresi piacon.

Elena megpróbálta megállítani.

– Lucía, drágám, menj vissza az emeletre.

De a lány odament a bölcsőkhöz.

Nem nézett a babákra.

A falra nézett.

– Ott van.

Marcos összevonta a szemöldökét.

— Mi van ott?

—A zaj.

Ezután elővett egy elektronikus detektort a táskájából.

Ahogy közelebb vitte a kiságyak mögött található díszpanelhez, a képernyő felugrott.

Marcos leszedte a díszlécet.

Az otthonautomatizálási kábelek között megbújva egy apró készülék bukkant fel.

Kihúzta a konnektorból.

Mateo abbahagyta a sírást.

Aztán Brunó.

Norának csak néhány másodpercre volt szüksége.

A csend szinte nyugtalanító volt.

Dr. Serrano megvizsgálta a készüléket.

– Nagyon magas frekvenciát bocsáthat ki. Egy felnőtt alig érzékelné, de egy csecsemő nagy érzékenyen reagálhat rá.

Álvaro felnézett.

– Ki tudta telepíteni?

Marcos tanulmányozta az összefüggést.

—Valaki, akinek belső hozzáférése van a rendszerhez.

Csak 5 embernek volt ilyen engedélye.

Aztán Lucía Álvaro felé nyújtotta a csuklóját.

– Van itt még valami más is.

Az egyik gombszem belsejében egy apró memóriakártyát találtak.

Elena elsápadt.

– Megvettem azt a babát.

Marcos behelyezte a kártyát egy elszigetelt számítógépbe.

Felbukkant egy felvétel.

Álvaro lélegzete elállt.

Clara, a felesége, szerepelt a képernyőn.

A nő, aki hivatalosan 11 hónappal korábban eltűnt egy hajóbaleset során a galíciai partoknál.

Az a nő, akiről mindenki lemondott, mert elveszettnek hitte.

Klára egyenesen a kamerába nézett.

– Álvaro, ha ezt nézed, valaki a házban már elkezdett fellépni a gyerekeink ellen.

Aztán bemutatott néhány pénzügyi dokumentumot.

Marcos aláírását viselték.

A biztonságiak főnöke hátralépett.

– Az nem az enyém.

Klára folytatta:

– Felfedeztem, hogy ki sikkaszt pénzt és használja ki az üzleteidet. És nem Marcos.

Egy ajtó nyílt ki mögötte.

Egy férfi lépett be.

Álvaro azonnal felismerte az öccsét.

Javier.

Ugyanaz a Javier, aki állítólag Clarával együtt eltűnt abban a balesetben.

Marcos a képernyő alsó sarkára nézett.

A felvétel dátuma 6 nappal ezelőtt volt.

És mielőtt Álvaro egyetlen szót is szólhatott volna, Javier odalépett a kamerához, és így szólt:

– Ha meg akarod érteni, ki próbálja tönkretenni a családodat, nézd meg, mi volt a gyerekszoba alatt, mielőtt ez a ház a tiéd lett.

2. RÉSZ

A felvétel hirtelen véget ért.

Álvaro újra akarta játszani, de a fájl sérült volt.

Lucía ezután a hálószobában lévő beépített könyvespolcra mutatott.

– A csinos hölgy arra jön ki.

Elena megdermedt.

– Melyik hölgy?

Lucía Clara egy fényképére mutatott.

-Ő.

A lány szerint több éjszakán is látta Clarát, miközben az anyja késő estig dolgozott.

Marcos szétszedte a polcokat, de semmit sem talált.

Lucia lehajolt, és egy apró, faragott csillagot nyomott a földhöz közel.

Egy kattanás hallatszott.

A könyvesbolt néhány centimétert előrelépett.

Mögötte egy keskeny lépcső vezetett le a falak között.

– Ez nincs a tervekben – motyogta Marcos.

Lúcia sírni kezdett.

– A kék nyuszi lent van.

Elena megrázta a fejét.

– Még sosem volt kék nyulad.

– Igen. A hölgy adta nekem tegnap.

Álvarót hideg futotta végig.

Ha a lány igazat mondott, Clara kevesebb mint 24 órával azelőtt még a házban volt.

Marcos hívni akarta az egész biztonsági csapatot.

Álvaro visszautasította.

Csak mindketten ereszkedtek le.

A lépcső egy régi, a ház alatt épített folyosóban végződött.

Találtak egy szobát, amelyben monitorok, tervrajzok és a hármas ikrek friss fényképei voltak.

Egy kék plüssnyúl volt az asztalon.