1. RÉSZ

—A kártyáját ismét elutasították. Nincs elég fedezete.

Marianának néhány másodpercbe telt, mire felfogta, mit mondott neki a sportklub recepciósa. Az üveg mögött több gyerek pancsolt a medencében, miközben egy oktató tanította őket lebegni. Mellette a négyéves Mateo egy kék cápát szorított a hátizsákjához.

– Anya, most megyünk úszni?

– Várj rám egy kicsit, szerelmem.

Mariana hátralépett, és megnyitotta a bankja alkalmazását. Érezte, hogy kihűl a keze.

286 peso maradt a számlán.

Azon a reggelen ott kellett volna lennie a közel 48 000 pesónak, amit hat hónapnyi kora reggeli műszak alatt megspórolt. Kétszer is frissítette a képernyőt. Semmi.

Aztán megnyitotta a mozgásokat.

Négy átszállás.

Mindegyiket az elmúlt három napban végezték el.

Mind ugyanazzal a névvel:

Teresa Hernández.

Az anyósa.

Mariana gyomrában üresség támadt. Teresa nem tudott hozzáférni a fiókjához. Nem volt nála a kártyája, és nem tudta a jelszavát.

De Diego, a férje, tudta a telefonkódot.

– Anya, nem megyünk úszni?

Mariana Mateóra nézett, és erőltetett mosolyt erőltetett az arcára.

– Ma nem, drágám. Majd máskor visszajövünk.

A fiú lehajtotta a fejét, de a kezét fogva otthagyta, és a többi kicsiről beszélt, akiket vízbe ugrani látott.

Mariana alig hallotta.

Diego nyolc hónapja munkanélküli volt. Először állásinterjúkra járt. Aztán elkezdődtek a kifogások: hogy keveset fizetnek, hogy abszurd a munkaidő, hogy a cégek ki akarják használni az embereket.

Idővel még abbahagyta a korai otthonmaradást.

– Önéletrajzokat küldözgetek – mondta a kanapéról.

Eközben Mariana újra kapcsolatba lépett egy régi ismerősével egy guadalajarai helyi magazinnál, és otthonról kezdett korrektúrázni. Míg Mateo aludt, néha hajnali kettőig dolgozott.

Diego szokott gúnyolódni vele.

–Megint vesszőket cserélsz? Úgy tűnik, munkahelyen játszol.

Amikor azonban nem volt pénz élelmiszerre, benzinre vagy Mateo gyógyszerére, ez a „játék” fedezte a számlákat.

Mariana minden fizetéséből elkezdett félretenni egy kis részt. Fizetni akart a fia úszásoktatására, ruhákat venni neki, és egy vésztartalékot is.

Diego pontosan tudta, mennyit gyűjtött össze.

Amikor hazaért, tévét nézve találta.

– Diego, eltűnt a pénz a számlámról.

Még csak meg sem fordult.

– Milyen pénz?

– Az, amelyet hat hónapig őrizgettem.

Csend.

– Átadták az anyádnak.

Diego lehalkította a hangerőt.

– Igen, megtettem.

Mariana érzett valamit a sebében.

– Elvetted a telefonomat, amíg aludtam?

– Nem „vittem el”. Otthon voltam.

– Mire kért anyád negyvennyolcezer pesót?

– Felújítja a konyhát. Kevés pénze volt.

Marianna hitetlenkedve nézett rá.

– Odaadtad neki a konyhára szánt spórolt pénzemet?

– A megtakarításaink. Házasok vagyunk.

– Egész éjjel dolgoztam ezért a pénzért.

Diego szárazon felnevetett.

– Te sem cipeltél zsákokat.

Mateo megjelent a folyosón.

– Apa, nem tudtam úszni, mert anyának nem volt pénze.

Diego összevonta a szemöldökét.

– Miért hozod be a gyereket?

Mariana már nem tudta türtőztetni magát.

– Mert az a pénz is az övé volt.

– Ne túlozz. A pénz még mindig a családban van.

– Vissza fogja adni anyukád holnap?

Diego elnézett.

– Már kifizette a konyha foglalóját.

– Akkor vissza fogod adni.

-Honnan?

-Ez már nem az én problémám.

Dühösen felkelt.

– Nagy ügyet csinálsz a semmiből.

Marianna lassan vette a levegőt.

– Felhívom apámat.

Diego mozdulatlan maradt.

– Bevonod az apádat a házasságunkba?

„Apám hónapok óta hozza nekünk a bevásárlást, amíg te a kanapéról keresel munkát. Szerintem mostanra már elég elkötelezett.”

Húsz perccel később Don Arturo belépett a lakásba. Mariana megmutatta neki az átutalásokat.

A férfi a vejére nézett.

– Te csináltad ezt?

– Ezek házaspárok közötti ügyek.

Arturo otthagyta a kulcsokat az asztalon.

– Tökéletes. Akkor a házról is beszélhetünk.

Diego megvetően elmosolyodott.

– Mi köze ehhez a háznak?

Mariana elment egy mappáért, és elé tette a dokumentumokat.

– Apám két évvel az esküvőnk előtt adta nekem ezt a lakást.

Diego abbahagyta a mosolygást.

– Itt lakom. Ez az otthonom is.

Mariana a tekintetét állta.

– Ma este anyádnál fogsz aludni.

– Kirúgsz engem?

-Igen.

És ekkor Diego kimondta azt a mondatot, ami a gazdasági árulást sokkal rosszabbá változtatta:

–Ha kirúgsz, én viszem Mateót. Majd meglátjuk, ki fog sírni, ha összeveszünk miatta.

Marianában meghűlt a vér.

Eddig a pillanatig azt hitte, hogy a férjével vitatkozik.

Hirtelen rájött, hogy valakivel áll szemben, aki akár a saját fiát is hajlandó felhasználni, hogy megijessze.

És amit Mariana másnap tett, olyasmi volt, amihez sem Diego, sem az anyja nem gondolta volna, hogy lesz bátorsága.

2. RÉSZ

Diego aznap este egy bőrönddel távozott.

Mielőtt becsukta az ajtót, még gúnyolódott.

– Két nap múlva felhívsz, hogy megkérj, jöjjek vissza.

Marianna nem válaszolt.

Másnap reggel megváltoztatta a banki, telefonos és e-mail jelszavát. Minden átutalásról képernyőképet mentett, letöltötte a bankszámlakivonatait, és időpontot egyeztetett egy ügyvéddel, akit az apja ajánlott.

Sofia Mendoza ügyvéd higgadtan áttekintette a dokumentumokat.

–A lakással kapcsolatban egyértelműnek tűnik, hogy a házasság előtt szerzett ingatlanról van szó. Ami Mateót illeti, ne hozz hirtelen felindulásból döntéseket. Diego az apja, és élhet vele, de nem viheti el csak azért, mert megfenyegetett egy vita során.

Mariana bólintott.

– Ami a legjobban aggaszt, az a pénz.