A menedzser látta, hogy főnökét öt férfi veszi körül… csak másodpercekkel később jöttek rá, hogy ki ő.

1. rész

– Maradj távol tőle.

A férfi, aki a hallt takarította, épp most adott utasítást valakinek, aki négy embert hozott magával, hogy kényszerítsen egy igazgatót dokumentumok átadására.

Damián Escalante a kék egyenruhára nézett és nevetett.

–Menj vissza a felmosódhoz, nagyapa.

Marcos Bautista nem mozdult.

Reggel 6:47 volt az Aldama-toronyban, a Paseo de la Reformán. Az épület még nem nyílt meg a nagyközönség előtt, és a műszakváltás miatt a biztonsági személyzet szétszóródott a bejáratok és a jelentések között.

Marcos 52 éves volt. Az elmúlt 3 évben hajnal előtt érkezett, szemeteskukákat ürített, lifteket takarított, és olyan dolgokat javított, amiket senki sem jegyzett fel a munkalapján.

Sok lakó nem tudta a nevét. Néhányan anélkül adtak neki útbaigazítást, hogy ránéztek volna. Egy vezető lassan elmagyarázta, hogyan kell szelektíven gyűjteni a hulladékot, meggyőződve arról, hogy nem fog megérteni egy ilyen egyszerű dolgot.

Senki sem kérdezett rá a bal szeme alatti hegre, vagy arra, hogyan néz az ajtókra, mielőtt belépett.

Az előző hétfőn egy tanácsadó arra kérte, hogy várjon a lift előtt, amíg véget nem ér egy négyszemközti beszélgetés. Marcos egy alkatrészt vitt, hogy megjavítsa az emeleten lévő szivárgást. Veszekedés nélkül várt, és később ment fel. Valaki néhány bankjegyet hagyott a kosarán köszönetképpen a javításért, de nem vette a fáradságot, hogy meghallgassa a nevét, amikor bemutatkozott.

Valeria Leal, egy befektetési cég igazgatója, valóban üdvözölte. 38 éves volt, és egyike volt azon keveseknek, akik emlékeztek a vezetéknevére. Néha reggelente kávét vitt neki, és érdeklődött egy beteg kollégája felől.

Azon a reggelen aktatáskával érkezett, és Damiant a lifteknél várakozva találta.

Már azelőtt felismertem a hangját, hogy egyáltalán megláttam volna.

– Be kell fejeznünk egy beszélgetést.

Valeria hátralépett. Damian társai elállták a kijárathoz vezető utat. Nem kiabált: tudta, hogy még nincs elég ember a környéken, és időt kell nyernie.

Marcos körülbelül 20 méterre volt, egy oszlop mögött. Abbahagyta a takarítást, amikor látta, hogy egyre közelebb érnek hozzá.

A probléma három héttel korábban kezdődött, Gustavo Soria, a cégéhez kötődő befektető halála után. Halálát természetes okoknak tulajdonították, de tranzakcióinak áttekintése során kiderült, hogy körülbelül 40 millió dollárnyi tranzakció történt a Damiánhoz kapcsolódó vállalatok között.

Valeria olyan üzeneteket kapott, amelyekben adminisztratív módosításként kérték tőle fájlok törlését. Aztán figyelmeztetések érkeztek a hírnevével kapcsolatban.

Ernesto nagybátyja, a tanács tagja, arra kérte, hogy ne okozzon botrányt.

– Vannak alkalmazottaid, ügyfeleid és egy családneved, amit meg kell védened. Add át, amit kérnek, és bízd az ügyvédekre, hogy intézzék el.

Megőrizte a dokumentumokat, és felvette a kapcsolatot a hatóságokkal. Már elküldte a másolatokat a megbeszélt csatornákon keresztül. Az aktatáska az eredeti dokumentumokat tartalmazta, amelyeket aznap reggel kellett volna átadnia.

Damian tudomást szerzett az együttműködésről. Valaki tájékoztatta az épület nyitvatartási idejéről, és így vállalkozói hozzáférést szerzett a csoportja számára.

Azt hittem, Valeria majd magától érkezik, ahogy szinte mindig.

Nem gondoltam a férfira az oszlop mögött.

Marcos a felmosót a kocsinak támasztotta, és feléjük indult. Valeria meglátta, és alig rázta meg a fejét. Nem akarta, hogy megsérüljön, amiért közeledik.

Folytatta.

Damian a halántékán lévő ősz hajszálakra nézett, és úgy döntött, hogy ez nem jelent semmilyen problémát.

– Ennek semmi köze hozzád.

Marcos elég közel állt meg ahhoz, hogy Valeria hallja.

– Ne add oda nekik az aktatáskát.

Az egyik férfi megragadta a karját, hogy elhúzza. Marcos reagált, mielőtt még elvonszolhatta volna. Az idegen összeesett, és a vállát fogva terült el, megdöbbenve a történtektől.

A következő férfi megpróbálta megütni. Marcos kitért az ütés elől, és egy padra lökte. A zaj hallatán a recepciós, aki éppen egy másik bejáraton érkezett, segítséget kért.

Valeria kihasználta a rendelkezésre álló teret, hogy hátráljon a pulttól. Aktatáskáját a mellkasához szorította, és hallotta, ahogy az alkalmazott hívja a biztonságiakat.

Marcos nem kiabált, és nem is üldözte azokat, akik eltávolodtak. Közte és a támadók között maradt, zihálva. Kora nem tűnt el; tudta, hogy be kell fejeznie ezt, mielőtt kifogy az ereje.

Damian elvesztette a mosolyát.

– Tedd félre az útból.

A másik két társ előrelépett. Valeria megpróbált oldalra húzódni, de Damian elállta az útját, és megragadta az aktatáskája pántját.

Nem engedte el őt.

Marcos hallotta, ahogy a bőrönd a márványpadlóra csapódik, és elfordította a fejét. Valeria szemében nemcsak félelem villant: a bizonyosság, hogy ha az a férfi elviszi az eredeti dokumentumokat, akkor azokat is megpróbálja majd kitörölni, akik ismerik a tartalmukat.

Aztán Damian a csukott liftajtóhoz tolta.

– Ma nem mész el innen azokkal a papírokkal.

2. rész

Marcosnak sikerült ellöknie az előtte álló férfit, és utolérte Damiant, mielőtt újra ellökhette volna Valeriát. Megragadta és kirántotta a kezéből. Az aktatáska leesett, de az igazgató azonnal felvette.

Az egyik társa megpróbálta megakadályozni, hogy elérje a pultot. Marcos ismét elállta az útját, és leütötte. Utóbbi hátrálni kezdett, amikor meghallotta a biztonsági személyzet rohanását.

Az őrök több férfit találtak a földön, Marcost pedig, aki Damiánt a falhoz szorította. Lefogták a másik férfit, aki megpróbált elmenekülni, és rendőrségi erősítést kértek.