Megpróbálta megütni a lányt az egész egyetem előtt… De amikor megfordult és elszaladt, világossá vált, hogy nem tette.
Futás előle😨💔
Azon a reggelen Maya egyetlen céllal érkezett az egyetemre – hogy részt vehessen az óráin, és a lehető legészrevétlenebbül töltse a napot.
Az elmúlt három hét már így is elég furcsa volt.
Nem akart újra senki figyelmének középpontjába kerülni.
Maya nemrég rövidre vágatta a haját sötét farkasfrizurára. A folyosó falánál állt, és lazán fogta a telefonját az egyik kezében, miközben várta a következő óra kezdetét.
Körülötte a szokásos egyetemi zaj volt.
Diákok sétáltak el mellettünk.
Valaki hangosan nevetett.
Valaki más beszélt telefonon.
Valahol beljebb a folyosón szekrényajtók csapódtak be.
Minden normálisnak tűnt.
Amíg Maya észre nem vette Laurent.
Lauren egyenesen felé sétált a folyosó másik végéből.
Gyorsan. Túl gyorsan. Maya alig ismert rá.
Volt néhány közös órájuk, és időnként látták egymást az egyetemi menzán, de sosem voltak barátok.
Ezért keltette Lauren arckifejezése azonnal nyugtalanságot Mayában.
Lauren nem nézett körül.
Csak Majára szegezte a tekintetét.
Amikor odaért hozzá, olyan közel állt meg, hogy Maya ösztönösen kiegyenesedett.
„Tényleg azt hitted, hogy csak úgy visszajöhetsz ide?” – kérdezte Lauren.
Maya néhány másodpercig némán bámult maga elé.
„Mit akarsz?”
Lauren furcsán mosolygott rá.
De a mosoly inkább idegesnek, mint magabiztosnak tűnt.
„Ne tégy úgy, mintha nem tudnád.”
Maya tényleg nem tudta.
És ez volt a legfurcsább rész.
Az elmúlt három hétben távol volt az egyetemtől.
Családi problémák miatt ideiglenesen elhagyta a várost, és szinte senkinek sem mesélt a részletekről.
De mióta visszatért, észrevette, hogy az emberek másképp tekintenek rá.
Néhányan elhallgattak, amikor a közelükbe ért.
Az egyik lány megállította Mayát a folyosón, és megkérdezte:
„Jól vagy?”
Amikor Maya megkérdezte, hogy mit ért ezalatt, a lány egyszerűen csak annyit mondott:
“Semmi.”
Lauren pedig most úgy állt előtte, mintha már régóta konfliktus lett volna közöttük.
– Ha van valami mondanivalód, csak mondd – mondta Maya.
Lauren arca megkeményedett.
„Nem kellett volna ide visszajönnöd.”
Maya most először érzett komoly nyugtalanságot.
“Miért?”
Lauren Maya válla fölött pillantott.
Csak egy másodpercre.
Aztán ismét Mayára koncentrált.
„Mert vannak, akik nem akarják, hogy kérdéseket tegyél fel.”
Maya már éppen meg akarta kérdezni, hogy miről beszél, amikor Lauren hirtelen felemelte a kezét.
A mozgás rendkívül gyors volt.
Maya ösztönösen hátradőlt.
Lauren végigsimított az arcán anélkül, hogy hozzáért volna.
Több, a közelben lévő diák is azonnal meglepetten felkiáltott.
Valaki megfordult.
Egy másik személy megállt a járásban.
Maja lefagyott.
Az első érzése még csak harag sem volt. A folytatás a hozzászólásokban olvasható.‼️👇‼️👇
Zűrzavar volt.
Ha Lauren tényleg meg akarta ütni, miért tűnt olyan furcsának a mozdulat?
Majdnem olyan volt, mintha Lauren maga változtatta volna meg a keze irányát az utolsó pillanatban.
Maya egyenesen a szemébe nézett.
És ekkor vett észre valamit.
Lauren nem volt dühös.
Félt.
De nem Mayáról.
Tekintete ismét Maya válla fölött siklott.
Maya meg akart fordulni, de Lauren csak halványan megrázta a fejét.
Mintha figyelmeztetni akarná:
Ne fordulj meg.
A következő pillanatban Lauren hirtelen megpördült és rohanni kezdett a folyosón.
A körülöttük lévők azonnal reagáltak.
Valaki nevetett.
Az egyik diák még a telefonját is felemelte, hogy felvegye a történteket.
Mindenki számára, aki látta, valószínűleg egyszerűnek tűnt.
Lauren megpróbálta megütni Mayát.
Hiányzott neki.
És most menekült.
Az első pillanatban Maya is ugyanezt gondolta.
Aztán végre elhatalmasodott rajta a harag.
„Hé!”
Maya utána rohant.
Lauren gyorsan mozgott, utat törve magának a diákok között.
Maya fokozatosan csökkentette a távolságot.
Amikor már csak egy lépés volt közöttük, Maya előrenyúlt, és megragadta Lauren kabátjának hátulját.
“Stop!”
Lauren teste megrándult.
Mayához fordult.
Maya már készült magyarázatot követelni, de Lauren szólalt meg előbb.
Nagyon csendben.
Olyan halkan, hogy csak Maya hallhatta.
„Ne nézz hátra.”
Maja lefagyott.
“Mi?”
„Továbbra is tégy úgy, mintha haragudnál rám.”
– Lauren, mi történik?
Lauren megragadta Maya kezét.
Remegtek az ujjai.
„A férfi, aki mögötted állt… már három hete érdeklődik felőled.”
Maya szíve hirtelen hevesebben vert.
“WHO?”
„Nem tudom a nevét. De pontosan tudta, mikor jössz vissza.”
Hideg érzés futott végig Maya hátán.
Senkinek sem árulta el a visszatérése pontos napját.
Csak előző este értesítette az egyetemet.
– Akkor miért támadtál meg? – suttogta Maya.
Lauren nyelt egyet.
„Szóval követnél engem.”
Maya hitetlenkedve bámult rá.
– Egyszerűen szólhattál volna, hogy menjek veled.
„Nem tudtam.”
Lauren most először nézett egyenesen Maya szemébe.
„Ő is engem figyelt.”
Néhány másodpercig egyikük sem szólt semmit.
Aztán Lauren a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy összehajtogatott papírdarabot.
„Ezt találtam tegnap a szekrényemben.”
Maya elvette a papírt és kinyitotta.
Csak egyetlen mondat volt ráírva:
„Amikor visszajön, győződj meg róla, hogy semmire sem emlékszik.”
Maya lassan felemelte a tekintetét.
„Mire kellene emlékeznem?”
Válasz helyett Lauren megkérdezte:
„Miért hagytad ott az egyetemet valójában három héttel ezelőtt?”
Maya már ugyanazt a választ készült adni, amit mindenki másnak adott.
Családi problémák.
De hirtelen egy kép jelent meg az elméjében.
Éjszaka.
Egy majdnem üres egyetemi parkoló.
Két férfi egymásra kiabál.
Az egyikük kiabál.
