1. RÉSZ

– Veszek neked egy házat Rondában, ha beleegyezel, hogy szülsz nekem egy gyereket, és ha megszületik, hagyod, hogy felneveljem anélkül, hogy bármi mást kérnék.

Lucía Morales azt hitte, félrehallott. Majdnem este 11 óra volt, és éppen akkor fejezte be Álvaro de la Vega, egy luxushotellánc tulajdonosának üvegfalú irodájának takarítását. A 21. emeletről Málaga fele fényárban úszott. Ő viszont egy babáról beszélt, mintha egy másik épület megvásárlását véglegesítené.

Lucia otthagyta a vödröt az ajtó mellett.

– És miért pont én?

Álvaro nem mosolygott. 39 éves volt, hatalmas családi vagyonnal, és egy olyan diagnózissal, ami 12 éve egyet jelentett a halálos ítélettel: súlyos, állítólag visszafordíthatatlan meddőség. Egy barcelonai klinikán elmagyarázták neki, hogy sejtnyeréssel és mesterséges megtermékenyítéssel minimális az esélye annak, hogy saját embriókat kapjon.

– Mert már négy éve ismerlek. Tudom, hogy felelősségteljes vagy. Tudom, hogy két munkahelyen is dolgozol, hogy kifizesd anyád adósságait.

Ez feldühítette.

Lucía édesanyja hónapokkal korábban meghalt, és a rondai macskaköves utcában álló kis családi ház a jelzáloghitel miatt a tönkremenetel szélén állt. Ez volt az a ház, ahol Lucía felnőtt, muskátlikkal teli terasszal és a hegyekre néző ablakkal. Álvaro tudta ezt, mert utánanézett a ház helyzetének.

Az ügyvédek által felülvizsgált megállapodás kikötötte, hogy mindketten a törvényes szülők lesznek, ha a kezelés sikeres, hogy Álvaro átveszi az elsődleges felügyeleti jogot, és hogy elengedi az adósságot azzal, hogy a házat Lucía nevére írja. A lány megtartja szülői jogait.

A javaslat még mindig hidegnek és megalázónak tűnt számára.

De még jobban fájt neki, ha elveszítette azt az utolsó dolgot is, ami az édesanyjától megmaradt.

9 nap után, miután konzultált egy független ügyvéddel, elfogadta.

A kezelés Barcelonában történt. Álvaro olyan pontossággal jelent meg a találkozókon, mint aki mérlegeket néz át: időben érkezett, aláírta, rákérdezett a százalékokra, és távozott. Lucía azon kezdett gondolkodni, hogy nem apa akar lenni; le akar küzdenie a diagnózist, ami fél élete során kísértette.

A 12. héten Dr. Irene Salvat mozdulatlanul állt az ultrahangkészülék előtt.

– Három szívverés van itt.

Lucía csatlakozott.

Irene elmagyarázta, hogy két embriót ültettek be, és az egyik kettévált. Ez ritka, de lehetséges.

Álvaro délután megérkezett. Megnézte az ultrahangot, és az arca megkeményedett.

– Azok a babák nem lehetnek az enyémek.

Lucia kifogyott a levegőből.

Ott hagyta a régi jelentésének egy példányát az asztalon.

– Tizenkét évvel ezelőtt azt mondták, hogy a képességeim gyakorlatilag a nullával egyenlőek. Azt várod, hogy elhiggyem, nincs rajtam kívül más férfi?

—Kérjenek DNS-tesztet, amikor megszületnek.

– Most kérek egyet.

– Nem kockáztatom a terhességet csak azért, hogy kielégítsem a büszkeségét.

Álvaro összeszorította az állkapcsát.

Lucia fogta a táskáját.

– A ház már ki van fizetve. Tartsd meg a gyanúdat és a pénzed.

Mielőtt elment, otthagyta az ultrahangot az asztalon.

– Ha bizonyítékod van, keress meg.

Azon az estén visszatért Rondába.

És 3 nappal később, a klinika régi archívumában Irene talált egy pontosan 12 évvel ezelőtti aktát, Álvaro nevével és egy kézzel írott üzenettel, amely korábban soha nem került a kezébe.

2. RÉSZ

A jegyzet nem azt írta, hogy „visszafordíthatatlan meddőség”.

Ez állt benne: „a termelés megőrizhető; az elzáródás kezelhető; a beavatkozással történő gyógyulás nagy valószínűsége.”

Irene átnézte a dossziét. Az Álvaro által 12 évvel korábban kapott jelentés nem egyezett meg az eredetivel. Négy oldal, egy aláírás és egy biopszia eredménye hiányzott.

A most már nyugdíjas orvos beleegyezett a beszélgetésbe.

– Nem én adtam neki ezt a diagnózist. Az apja kért egy második kivizsgálást. Kezelésekkel lehetne gyermeke.

– Ki változtatta meg a jelentést?

– Az apja felesége.

Teresa de la Vega. Álvaro mostohaanyja.

Irene felhívta Álvarót. Álvarónak elállt a lélegzete, amikor meglátta az eredeti dokumentumot és a Teresához kapcsolódó banki átutalást.

Az apja egy záradékot hagyott a családra: ha Álvarónak vannak biológiai leszármazottai, a családi részesedés 60%-a a gyermekei javára marad. Ha nem, akkor ezt a részesedést Teresa kezeli.

Tizenkét éven át valaki egy kezelhető betegséget életfogytiglani börtönbüntetéssé változtatott.

De a legrosszabb még hátra volt.

Irene megnyitotta a legutóbbi kezelés feljegyzését.

A Lucíába átültetett két embriót Álvaro genetikai anyagából hozták létre.

Nem volt donor.

Nem volt más férfi.

Álvaro felhívta Lucíát.

A telefon ki volt kapcsolva.

Aztán rájött, hogy az igazság felfedezése nem jelenti azt, hogy a nő hajlandó meghallgatni őt.

3. RÉSZ

Álvaro hajnal előtt elhagyta Málagát, és Ronda felé hajtott a zuhogó esőben, ami sárrá változtatta a hegyi utakat. Nem figyelmeztette a sofőrjét. Nem hívta fel az ügyvédeit. Egyetlen mondatot sem tervezett meg.

Évek óta először nem volt stratégiám.

Egyszerűen szégyenletes.

Röviddel reggel 8 óra után érkezett Lucia házához. Az ajtó zárva volt. Egy szomszéd, aki az eresz alatt védte a virágcserepeket, felismerte a gazdasági hírekből, és összevonta a szemöldökét.

– Ha Luciát keresed, akkor nincs a kínálatában.

– Tudod, hogy hol?

– Amikor dühös, a híd felé sétál.

Álvaro futásnak eredt.

Az eső elállt, de az utcák még mindig tele voltak pocsolyákkal. Átsétált az óvároson, és ruhája térdig ért, fröcskölve. Ahogy közeledett az Új hídhoz, meglátta Luciát a kőkorlát mellett, rózsaszín ruhában, könnyű kardigánban, egyik kezét a hasára téve.