Fél órával később megszólalt a csengő. A férje nyitott ajtót, ugyanazzal az arrogáns mosollyal, amit egész este viselt. De a mosoly eltűnt abban a pillanatban, amikor meglátta cége igazgatótanácsának több tagját kint állni a rendőrfőkapitány mellett.

1. rész: Az Ashford-kúria

Az első dolog, amit észrevettem, a lányom karján lévő felkötött hurok volt. A második az a gondos mosoly, amit akkor viselt, amikor egyetlen használható kézzel vacsorát szolgált fel a férje családjának.

– Anya, korán jöttél – mondta Sienna.

Remegett a hangja. Ahogy megfordult, láttam, hogy egy sötét folt tűnik el a blúza gallérja alatt.

Az asztalfőn Garrick Ashford úgy szeletelt sült marhahúst, mintha nemcsak az egész ház, hanem minden benne ülő ember is az övé lenne. Édesanyja, Miriam, lassan kavargatta a bort a poharában, és nézte, ahogy Sienna egy nehéz tálalóedénnyel küzd.

– Használd a jó kezed – mondta Miriam. – Őszintén szólva, a mai fiatal nők mindent annyira drámaivá tesznek.

Letettem a kézitáskámat. „Mi történt?”

Sienna Garrickra nézett. Ez az egyetlen pillantás eleget mondott.

Miriam hidegen felnevetett. „A fiamnak kellett megtanítania az engedelmességet.”

Garrick büszkén hátradőlt a székében. „Most már jobban érti.”

A szoba elcsendesedett. Garrick bátyja vigyorgott. A húga a tányérját nézte. Sienna ujjai megszorultak a tálalókanalat ölelve, míg a bütykei kifehéredtek.

Harminc évet töltöttem olyan férfiak üldözésével, akik összekeverték a félelmet a hűséggel. Ismertem a lesütött tekintetet, az óvatos hallgatást, a begyakorolt ​​magyarázatokat. És tudtam, hogy a harag csak akkor segít, ha kordában tartják.

Egyszer már láttam Siennát ijedten, kilencéves korában eltévedt egy zsúfolt vasútállomáson. Akkoriban, amint meghallotta a hangomat, a hangom felé rohant. Most egy méterre ült tőlem, és még a szemembe sem mert nézni.

Bármi is történt abban a házban, a lányom megtanította neki félni attól, hogy felém nyúljon.

Így hát elmosolyodtam. „Leülhetek a lányom mellé?”

Garrick vállat vont. – Ez a családi temetésetek.

Sienna összerezzent.

Leültem mellé, megfogtam a hideg kezét, és éreztem a heves pulzusdobogását. Az asztal alatt kinyitottam a telefonomat, és üzenetet küldtem egy számra, amit hat hónapja nem használtam:

Gyerünk, hozd a deszkát! Hozd Raymond Fletchert! Rendőrfőnököt, ha hajlandó.

Aztán újabb hívást kezdeményeztem. „Dr. Chen” – mondtam halkan. „Kérem, maradjon elérhető.”

Garrick felvonta a szemöldökét. – Orvost hívni, mert Sienna megbotlott?

– Nem botlottam meg – suttogta Sienna.

Garrick mosolya eltűnt. Miriam letette a borospoharát.

„Miután hisztériás rohamot kapott, összeesett. Garricknek kellett lefognia. Egy feleségnek nem szabadna veszélyeztetnie a férje karrierjét.”

Ez volt az első nyom.

„Milyen karrier?” – kérdeztem halkan.

Garrick ismét elmosolyodott. „Üzemeltető igazgató. Az előléptetés holnap válik hivatalossá.”

„Az Ashford Industries-től?”

„Hallottál már rólunk?”

Siennára néztem. Könnyek szöktek a szemébe.

– Igen – mondtam. – Van.

Amit Garrick nem tudott, az az volt, hogy az Ashford Industries még mindig létezik, mivel a néhai férjemmel huszonkét évvel korábban megmentettük a csődtől. Családi vagyonkezelői alapunk továbbra is a vállalat szavazati jogainak harmincnyolc százalékát ellenőrizte.

És én voltam az egyetlen megbízott.

2. rész: A pendrive

Garrick gyengeségnek vette a hallgatásomat.

„Sienna hónapok óta labilis” – mondta. „Ellenőrizte a hívásaimat, megkérdőjelezte a kiadásaimat, zavarba hozott.”

Sienna rámeredt. – Számlákat találtam.

Megfeszült az állkapcsa.

„Milyen számlákat?” – kérdeztem.

– Fizetési ügyekben konzultálok – mondta Sienna. – Olyan cégek, amik nem léteznek. Garrick azt mondta, töröljem a fájlokat.

Miriam ráförmedt: „Egy feleségnek semmi joga a férje munkájában turkálni.”

Garrick átnyúlt az asztalon, és a kezét Sienna sérült vállára szorította. A lány elakadt a lélegzete.

Elkaptam a csuklóját. Nem erősen. Nem is kellett volna.

„Vedd el a kezed.”

– Úgy tűnt, mintha szórakozott lenne. – Vagy mi?

„Különben sokkal rosszabbá teszed a következő harminc percet magadnak.”

Elhúzódott és nevetett. „Ti, nyugdíjas ügyészek, mindig azt hiszitek, hogy a világ még mindig hallgat rátok.”

De többet tudtam, mint ő gondolta.

Én voltam a tröszt etikai bizottságának elnöke. Már áttekintettem a gyanús szállítói kifizetéseket az Ashford Industries-nél. Mindegyik összeg önmagában csekélynek tűnt, de együttvéve több millióra rúgtak. Ami hiányzott, az az aláírás, ami Garrickhez kötné a rendszert.

Sienna megtalálta.

„Hol vannak a fájlok?” – kérdeztem.

Garrick a tenyerével az asztalra csapott. – Nincsenek itt akták.

Sienna a kenyérkosárra nézett. Felemeltem alatta a vászonszalvétát, és találtam egy fekete pendrive-ot a fonott kosárhoz ragasztva.

Miriam talpra ugrott. „Add ezt ide!”

Becsúsztattam a zsebembe.

Garrick arca megváltozott. A báj eltűnt, csak a hideg számítás maradt meg. „Fogalmad sincs, mit nyúlsz” – mondta.

„Pontosan tudom, hogy mihez nyúlok.”

Bezárta az étkező ajtaját. A bátyja felállt mögötte. Miriam felkapta Sienna telefonját a pultról, és a borospoharába dobta. A képernyő sziszegett, majd elsötétült.

– Tessék – mondta Miriam. – Nincs több felvétel.

Sienna remegni kezdett. Garrick közelebb lépett hozzám.

„Átadd nekem azt a meghajtót. Aztán szólj mindenkinek, hogy Sienna leesett a lépcsőn.”

“Mindenki?”

„A kórház. A barátai. Bárki, aki kéri.”

– És ha visszautasítom?

Elmosolyodott. „Hetvenegy éves vagy. Balesetek előfordulnak.”

Rápillantottam a rézórára. Huszonkét perc telt el.

– Rossz nőt vettél célba – mondtam.

Garrick hangosan felnevetett. – Sienna?

– Nem – mondtam. – Én.