Három fekete öves vigyorgott, és megkérdezte: „Melyik?” – A nő így válaszolt: „Mindannyian.”😨😱

„Melyik?”

Ryan Cole vigyorogva tette fel a kérdést, miközben magára és a mellette lévő két fekete övesre mutatott.

A szőnyeg szélén álló nő mindhárom férfira nézett.

Aztán nyugodtan válaszolt:

„Mindannyian.”

A nevetés eltűnt a Summit Martial Artsban.

Ryan keze lassan leengedte.

Derek Mills abbahagyta a mosolygást.

Még Caleb Stone is, a három oktató közül a legfiatalabb és legatlétikusabb, óvatosan hátrált egy lépést.

– Úgy érted, mindhármat egyszerre? – kérdezte Caleb.

A nő megrázta a fejét.

„Az ostobaság lenne.”

Levette a cipőjét, és szépen a szőnyeg mellé helyezte.

„Egyenként. Harminc másodpercig.”

Ryan a többi oktatóra pillantott.

„És azt hiszed, hogy le tudsz győzni három fekete övet?”

A nő végre elmosolyodott.

„Nem. Azt hiszem, kétségbeesetten ki kell derítened, hogy képes vagyok-e rá.”

Lena Carternek hívták.

Negyvennégy éves volt, 162 centiméter magas, egyszerű szürke sportpólót és fekete edzőnadrágot viselt. Nem viselt övet,

sem akadémiai logó, sem semmi, ami arra utalna, hogy valaha is versenyzett volna.

Negyvenöt perccel korábban lépett be a denveri akadémiára, aláírt egy látogatói nyilatkozatot, és csendben figyelte a haladó

osztály.

A bajok akkor kezdődtek, amikor Derek Karennel, egy harminchat éves kezdővel állt össze, aki vállsérülésből lábadozott.

Karen többször is összerezzent, de Derek továbbra is nyomást gyakorolt ​​rá. Lena végre megszólalt.

– Mondd meg neki, hogy fáj a vállad.

Derek elengedte a szorítást, és rámeredt.

„Nem koppintott.”

– Nem kellene megvárnia, amíg valami elromlik – felelte Lena.

Ez az egyetlen mondat sokkal érzékenyebb dolgot sértett meg Derek büszkeségénél. Perceken belül mindhárom asszisztens

oktatók vették körül. Mostanra az akadémia szinte minden diákja a szőnyeg köré gyűlt.

Thomas Reed, az akadémia tulajdonosa, átvágott a tömegen.

„Mi történik?”

„Kihívást jelentett nekünk” – mondta Ryan.

Léna felvonta a szemöldökét.

„Megkértek, hogy válasszak egyet. Rosszul választottam.”

Néhány diák nevetett. Thomas nem. Néhány másodpercig úgy tanulmányozta Lenát, mintha próbálná felidézni, hol is tartotta.

Látta már korábban. Aztán megváltozott az arckifejezése. Nem felismerés. Aggodalom.

– Nem kell semmit sem bizonyítanod – mondta neki.

„Tudom.”

– És ezt még mindig meg akarod csinálni?

Lena Karenre nézett, aki a falnak támaszkodva ringatta a vállát.

“Igen.”

Thomas vonakodva beállította az időzítőt.

„Csak technikai lövések. Harminc másodperc. Aki megálljt mond, azonnal leáll.”

Ryan lépett először a szőnyegre. Megforgatta a nyakát, és könnyedén pattogva állt a lábán. Lena előrelépett.

Abban a pillanatban, hogy meztelen lábai a szőnyeget érintették, az egész testtartása megváltozott. A vállai ellazultak. A légzése lelassult.

A súlya tökéletesen eloszlott a két lába között. Ryan észrevette. Most először halványult el a vigyora. Thomas felemelte a kezét.

kéz.

“Kezdődik.”

Ryan azonnal támadott. Lena csuklói felé nyúlt, azzal a szándékkal, hogy irányítsa a karjait, és hátrahúzza. De Lena

nem vonult vissza.

Kissé megfordult, átirányította a lendületét, és olyan simán mögé csúszott, hogy több diák sem vette észre.

megértette, mi történt. Ryan megpördült. Túl késő volt. Lena átvette a karját, és óvatosan levezette az egyikhez.

Térd. Semmi csapódás. Semmi felelőtlen erőlködés. Csak teljes kontroll. Ryan megpróbált felállni. Nem tudott.

– Állj! – kiáltotta Thomas.

Csak kilenc másodperc telt el. A szobában csend maradt, miközben Lena elengedte Ryant és kinyújtotta a kezét. Ryan nem törődött vele, és

magányosan állt.

„Ez szerencse volt.” – folytatás a hozzászólásokban olvasható.‼️👇‼️👇

Léna bólintott.

„Akkor nincs miért aggódnod.”

Derek előrelépett, mielőtt Thomas megszólalhatott volna.

Ryannal ellentétben Derek nem a sebességre hagyatkozott. Nehezebb, erősebb volt, és éveknyi birkózótapasztalattal rendelkezett.

Amikor az időzítő elindult, akkora erővel hajtott Lena felé, hogy a legtöbb embert átlökte a szőnyegen.

Lena fél lépést oldalra lépett.

Derek elvesztette az egyensúlyát.

Megakasztotta a lábát, megfékezte a vállát, és letette a szőnyegre. Mielőtt kiszabadulhatott volna, elkapta a karját.

Derek arca megfeszült.

Lena azonnal elengedte.

– Fájdalmat éreztél – mondta.

„Nem kopogtattam.”

„Pontosan ez volt a lényegem.”

Több kezdő pillantást váltott.

Derek lassan felült, de nem tudott mit válaszolni.

Most már csak Caleb maradt.

Már nem mosolygott.

„Harminc másodperc?” – kérdezte.

Léna bólintott.

Caleb óvatosan közeledett. Látta az első két menetet, és nem volt hajlandó elkövetni ugyanazokat a hibákat.

Körbejárta.

Cselezett.

Megváltozott irány.

Majdnem tíz másodpercig egyikük sem kötelezte el magát.

Aztán Caleb előrelendült.

Lena azonnal reagált, de Caleb számított a mozdulatra, és sikerült hátulról elkapnia.

Ryan mosolya visszatért.

Caleb még szorosabban szorította a kezét.

Egy rövid pillanatra úgy tűnt, hogy Lenát végre elkapták.

Aztán suttogott valamit.

Caleb arckifejezése megváltozott.

“Mi?”

Léna megismételte.

„Ha ez a te diákod lenne, tudnád, hogy fél?”

Káleb habozott.

Ez a habozás elég volt.

Lena megmozdította a csípőjét, kiszabadult az irányítása felett, megfordult a szorításában, és biztonságosan a szőnyegre vitte.

Nyomás nélkül tartotta ott.

Megszólalt az időzítő.

Senki sem ünnepelt.

Lena segített Calebnek felállni, majd mindhárom oktatóra nézett.

– Tehetséges vagy – mondta. – Ez teszi ezt veszélyessé.

Ryan összevonta a szemöldökét.

„Mit akar ez jelenteni?”

„Ez azt jelenti, hogy a kezdők megbíznak benned. Nem tudják a különbséget a kellemetlenség és a sérülés között. Nem mindig tudják, mikor szabad nemet mondaniuk. Nem az a dolgod, hogy bebizonyítsd, milyen erős vagy.”