A fodrász, aki feltűnő ruhát viselt, rossz sorban állt – egy állásinterjúra váró sorban –; a milliomos azonban csak annyit mondott: „Hadd maradjon.”
Lucía Santiago rossz sorba lépett be rózsaszín öltönyben és egy ecsetekkel teli táskával a kezében.
Tíz perccel később többen is rajta nevettek.
Húsz perccel később a cég tulajdonosa lejött a lépcsőn, elsétált a jelöltek mellett, és megállt mellettük.
– Az interjúk folytatódhatnak a HR-nél – mondta –.
Beszélned kell vele.
Lucia hátranézett, egy másik nőt keresve.
Csak ekkor jött rá, hogy a milliomos róla beszél.
Azon a reggelen háromszor végeztem el a számításokat a buszon.
Ha elveszítené a barátnője szolgáltatásait, el kellene halasztania a lakbért, vagy kevesebb pénzt kellene küldenie anyja gyógyszerére.
Nyolc hónappal korábban érkezett Oaxacából, egy szárítógéppel, két váltás ruhával és azzal az álommal, hogy egy napon megnyitja saját szépségszalonját.
Egyelőre Doña Rosalba iztapalapai szalonjában dolgozott, és egy olyan szobát bérelt, amiben alig fért el egy ágy és egy asztal.
A rózsaszín egyenruha a munkaadója ötlete volt: bő szoknya, testhezálló blézer és fodros blúz.
—A név az olvidáknak felel meg.
El szín, nunca —repetía Rosalba.
Lucia valami egyszerűbbet szeretett volna, de ez volt az egyetlen reprezentatív ruhadarabja.
Ügyfél, Paola Mendoza, se casaba por el civil aquella tarde.
A Cafés Montesban dolgozott, egy toronyban a Paseo de la Reformán, és lefoglalt egy szobát Lucíának, hogy a megbeszélések között megcsinálhassa a haját.
A szolgáltatás tizenötszáz pesóba került.
A mitad ya estaba helyett.
Amikor megérkezett az épülethez, Lucia sötét öltönyös emberek sorakozott fel, akik mappákat és fényes cipőket cipeltek.
– A Cafés Montesba jövök, a harmincegyedik emeletre – mondta a recepción.
A recepciós, aki két hívással volt elfoglalva, átnyújtott neki egy számozott kitűzőt.
—Bal oldali sor.
—A …-hoz/-hez/-höz
A telefon szonárt vált.
Valaki fújtatott és lihegve lihegte a háta mögött.
Lucia engedelmeskedett, arra gondolva, hogy ez a szokásos eljárás a látogatók számára.
A hozzászólások azonnal elkezdődtek.
– Azt hiszem, a gyerekzsúr egy másik épületben lesz.
Egy hátrafésült hajú férfi hozzátette:
– Valaki szóljon a babának, hogy dolgozni jöttünk.
Különböző személyek
További apartmanok a miradában.
Egy idősebb jelölt felajánlotta, hogy félreáll, hogy át tudjon menni, de Lucia még mindig nem értette, mi történik.
Egy apró mosollyal köszönte meg a gesztust.
Aztán a körmeire nézett: tiszták, rövidek voltak, és egy festékfolttal bélelt, amit nem tudott eltávolítani.
Gondolt a tinédzserkora óta ledolgozott órákra, és dühöt érzett, hogy mindez eltűnhet valakinek a szemében egy szoknya színe miatt.
Lucia érezte, hogy ég a füle.
Válaszolni akart, de az anyjára gondolt, aki a foglalóra várt, és megszorította a táskát.
Paolát hívta.
Nincs vita
A telefonjának az akkumulátora 11 százalékos töltöttséggel rendelkezett.
Amikor meghallotta, hogy elnöki asszisztenst keresnek, rájött a tévedésére.
Megpróbált kiállni a sorból, de egy őr megkérte, hogy várjon, amíg ellenőrzik a belépését.
Ekkor látta meg Gabriel Montes a félemeletről.
Harminchat éves volt, és nyolc hónapja vezette az apja által alapított céget.
Don Arturo halála óta tökéletes válaszok és üres beszélgetések vették körül.
Figyelte a ugratást, Lucia feszengését, és azt, hogy mindig az órára akar nézni.
Diego Salcedo, az operatív igazgató kíséretében érkezett.
„Miért veszed le a jelvényedet?” – kérdezte.
Lucia felemelte az arcát.
– Mert rossz helyen edzettem.
Stylist vagyok.
Egy barátnőm vár rám fent, és senki sem hagyja, hogy elmagyarázzam.
Valaki felnevetett.
Gabriel a hang felé bámult, amíg az el nem halt.
Ezután kérte, hogy az interjúk nélküle folytassák a tárgyalásokat.
–Beszélnem kell vele.
Lucia nem sokáig volt lenyűgözve.
– Örömmel, de a hajformázás után.
Egy menyasszony nem késhet, mert én szórakoztatom az épület tulajdonosát.
Diego kinyitotta a szemét.
Gábriel, napok óta először, elmosolyodott.
Elkísérte Paolához, és tisztázta a félreértést.
Útközben megkérdezte tőle, milyen egy tipikus nap a szalonban.
Lucía elmagyarázta, hogy munka közben ő nyitotta meg az üzletet, ő intézte az időpontokat, ő szedte be a fizetéseket, ő intézte a vészhelyzeteket, és ő hallgatott történeteket.
– Mit csinálsz azzal, amit hallasz?
— Nézd meg.
Senki sem megy vissza egy olyan fodrászhoz, aki a problémáiról beszél.
Gabriel egész délelőtt ezekre a szavakra emlékezett.
Lucía befejezte a frizurát, lenyugtatta Paolát, amikor a hangja remegni kezdett, és összeszedte a többit.
Csak ezután egyezett bele, hogy bemenjen az irodába.
Gabriel asszisztensi állást ajánlott neki szerződéssel, juttatásokkal, képzéssel és egy kezdeti értékelési időszakkal.
A fizetése háromszorosa volt annak, amit korábban keresett.
„Nem tudom, hogyan kell használni a rendszeredet, vagy hogyan kell elegáns e-maileket írni” – figyelmeztetett.
– Ezt meg tudja tanulni.
–A többiek arra készültek, hogy itt legyenek.
– Folytatódnak az interjúi.
A szervezőkészsége és a diszkréciója miatt kínálok neki egy lehetőséget.
Szükségem van valakire, aki meg tudja mondani, ha tévedek.
Lucía időt kért.
Mielőtt elbúcsúzott, kölcsönadott neki egy hordozható elemet.
– Hogy anélkül tudjon válaszolni, hogy megszakadna a kommunikáció.
Azon az estén felhívta az anyját.
Doña Elena végighallgatta az egész történetet, mielőtt megkérdezte:
– Tiszteletteljesen bánt veled?
-Igen.
De félek, hogy nem leszek rá képes.
–Megtanultad úgy vágni a hajad, hogy senkinek sem kell levágnod a fülét.
