– Megbántam a vitát.

Azt mondta, követeli, hogy éld az életét.

Fel akartam hívni, hogy elmondjam, maradhatsz vidéken, majd találnak más módot a cég működtetésére.

Gabriel felállt és a terasz széléhez lépett.

Lucia néhány perc múlva követte.

Remegő vállakkal találta rá, és kissé távolabb húzódott tőle.

Gabriel hónapokig nem mozdított semmit az apja irodájába belépve: a bekeretezett kávészsákot, egy csorba bögrét, egy ottfelejtett kalapot.

Azt hittem, hogy csak azzal tehetek érte, ha megőrizem ezeket a dolgokat.

Most a barátjától hallotta, hogy Don Arturo is hallani akarta őt.

A várt beszélgetésre nem kerülhetett sor, de ezek a szavak megváltoztatták a beállt csendet.

– Nyolc hónapja azt hittem, hogy az utolsó dolog, amit mondani akart nekem, az az volt, hogy csalódást okoztam neki – motyogta.

Megfogta a kezét.

Így maradtak, amíg rá nem nézhetett.

– Köszönöm, hogy nem hagytad, hogy meghallgatás nélkül folytassam.

Lassan közeledtek.

A csók félénken érkezett, egy néma kérdés után, amire mindketten válaszoltak.

A városba való visszatérésük után nehézségek vártak rájuk.

Rodolfo összehívta a tanácsot.

Azt állította, hogy Gabriel asszisztense befolyása miatt halogat egy jövedelmező döntést.

Mercedes Montes, Gabriel nagynénje és főrészvényes, magyarázatot követelt.

Alternatívát kínált fel: megtartani a gazdaságos beszállítót a rendszeres vonalhoz, és a szövetkezet kávéjával létrehozni egy származási skálát.

A javaslat tartalmazná az azonosított tételeket, a termelők nevét és a minőségüket elismerő árakat.

A Mercedes tizenöt napot adott neki, hogy bebizonyítsa a piac létezését.

Aztán Luciát kereste.

– Az unokaöcsémnek meg kell védenie a számokat.

Ha mindenki azt hiszi, hogy a te kedvére akar tenni, akkor nem fogják meghallgatni az érveit.

– Azt kéred tőlem, hogy lemondjak?

– Arra kérlek, gondold át, mi a legjobb neki.

Lucía a délutánt a következő találkozók megszervezésével töltötte.

Előkészítette a kapcsolatokat, a jegyzeteket és a függőben lévő feladatokat.

Amikor befejezte, egy levelet hagyott Gabriel billentyűzetén.

Azért mondott le, hogy senki ne használhassa fel jelenlétét a projekt ellen.

Visszaadta a hordozható akkumulátort is.

Sírt a liftben.

Később, a metrón, meglátta a nevét a képernyőn, és hagyta, hogy csörögjön a telefonja.

Aztán eszébe jutott a hívás, amire Gabriel soha nem tudott visszahívni.

Nem tudtam beszélni vele a meghallgatásról, és eltűnni anélkül, hogy választ adnék neki.

Leszállt a következő állomáson, és felhívta.

– Insurgentes közelében vagyok.

Nem akartalak magyarázat nélkül hagyni.

Gábriel röviddel ezután megérkezett, kezében a gyűrött levéllel.

– Nem kellett mindkettőjük mellett döntened.

– A nagynénéd azt hiszi, hogy miattam fogsz veszíteni.

– Akkor beszélnünk kell vele.

A projektnek átlátható számlákra van szüksége.

Abba kell hagynunk a feltételezéseink mögé bújást.

Azon az estén meglátogatták Mercedest.

Gabriel egy kávékóstolót vitt.

Lucia, a jegyzetfüzete.

A nő meglepetten fogadta őket, de beengedte.

– A szalonban láttam már olyan vendégeket, akik átszelik a várost egy olyan emberért, akiben megbíznak – magyarázta Lucía –.

Nem elég egy szép történetet elmesélni.

Teljesülnie kell.

Annak a kávénak minősége van, és vannak, akik garantálják.

Megmutatta több kávézó nevét, amelyek beleegyeztek, hogy kipróbálják, és feltette a kérdéseiket a mennyiségekkel, a szállítással és az árakkal kapcsolatban.

Mercedes átnézte a jegyzeteket.

Gábriel három csészét készített.

Amikor megérezte az illatot, nagynénje eszébe jutott, hogy a bátyja évek óta beszélt azokról a kávéültetvényekről.

Elmondta neki, mit mondott Don Antonio az utolsó hívásról.

Mercedes félbeszakítás nélkül hallgatta.

Aztán letette a csészét a tányérra.

– Rosszul tettem, hogy arra kértelek, tűnj el – mondta Luciának –.

És tévedsz, ha azt hiszed, hogy ezt egyszerűen azért lehet jóváhagyni, mert megindít minket.

– Ezért hoztam magammal a kontaktlencséket.

A nő bólintott.

A következő két hétben teszteket végeztek, költségeket számoltak ki, és megszerezték az első megrendeléseket.

Rodolfo ellenőrizte a széleket.

Diego szervezte meg az elosztást.

Az egyik kávézó visszautasította az első árat, egy másik pedig nagyobb mennyiséget kért, mint amennyit ígérni tudtak.

Lucíának vissza kellett lapoznia a jegyzetfüzetéhez, és újra telefonálnia.

Egyik délután dühösen sírva fakadt, meggyőződve arról, hogy összekeverte a lelkesedést a képességgel.

Terézia leült mellé.

– Ha az ügyfél nemet mond, az is információ. Mit tanultál?

Lucia válaszolni kezdett.

Mire végeztünk, három új kérdést kellett feltennem a vevőknek.

Nem oldottak meg mindent aznap, de konkrét feladatokkal távozott az irodából, ahelyett, hogy elítélte volna magát.

A javaslat meghatározott feltételekkel került vissza a tanácshoz: hat hónapos próbaidőszak, a szövetkezettel egyeztetett vásárlások és az eredmények havonta történő felülvizsgálata.

Jóváhagyták.

Lucía rózsaszín kosztümben mutatta be a reklámrészt.

Nem pénzügyi szakértőként nyilatkozott.

Elmagyarázta, mit kérdezett, mit válaszoltak a vevők, és mit kell még ellenőrizni.

Végül Mercedes felajánlott neki egy pozíciót, mint kapcsolattartó a producerekkel és az ügyfelekkel, képzéssel és egy másik felettessel, mint Gabriel.

Lucía megkérte, hogy olvassa el a feltételeket, mielőtt elfogadta volna.

Mosolygott, amikor meghallotta.

Hat hónappal később a sor még mindig növekedett anélkül, hogy minden problémáját megoldotta volna.

Átalakították a csomagolást, elutasították a lehetetlen kéréseket, és megtanultak a családokkal együtt tervezni.

Lucía pénzt küldött az anyjának anélkül, hogy kiürítette volna a számláját.

Esténként adminisztrációt tanult, szombatonként pedig egy kis ügyfélkörrel foglalkozott.

Gabriel visszatért, hogy meglátogassa a kávéültetvényeket, és elkezdte megosztani a feladatokat az irodában.