Egyenesen Derekre nézett.

„A te dolgod, hogy elég biztonságban érezzék magukat ahhoz, hogy holnap visszatérhessenek.”

Thomas Lenára meredt.

Aztán tekintete egy kifakult fényképre siklott, amely az irodája ajtaja közelében lógott.

Egy közel húsz évvel korábbi nemzetközi harcművészeti csapatot mutatott be.

Egy sokkal fiatalabb Thomas állt a hátsó sorban.

Mellette egy nő állt, aki egy bajnoki trófeát tartott a kezében.

Thomas lassan a fénykép felé sétált.

Aztán vissza Lénához.

„Tudtam, hogy felismerlek.”

Ryan zavartnak tűnt.

„Honnan ismerted fel?”

Thomas levette a fényképet a falról, és feltartotta.

A képen látható nő fiatalabb volt, és másképp viselte a haját, de a szemével nem lehetett összetéveszteni.

– Lena Carter – mondta Thomas halkan. – Háromszoros országos bajnok. Pánamerikai aranyérmes. A Reed-Carter Edzőközpont korábbi vezetőedzője.

Caleb rámeredt.

– Reed-Carter?

Tamás bólintott.

„Ő volt az oktatóm.”

A szobában suttogás tört ki.

Ryan arca elsápadt.

Lena Thomasra nézett.

„Nem ezért jöttem.”

Thomas leengedte a fényképet.

„Akkor miért vagy itt?”

Lena benyúlt a táskájába, és kivett belőle egy összehajtogatott levelet.

„Mert hat volt tanítvány felvette a kapcsolatot a Nemzeti Harcművészeti Etikai Tanácskal.”

A csend azonnal visszatért.

Lena Thomas kezébe adta a levelet.

„Mindannyian ugyanazt a problémát írták le. Nyomás a sérülés ellenére a spárringozásra. Oktatók megalázzák a kezdőket. A látogatókat is megkérdőjelezik, amikor megkérdőjelezik a veszélyes viselkedést.”

Ryan az ajtó felé nézett.

Derek a padlót bámulta.

Tamás remegő kézzel bontotta ki a levelet.

„Nyomoznak utánunk?”

– Az voltam – felelte Lena. – Ma meghoztam a döntésemet.

Karen ellépett a faltól.

„Milyen döntés?”

Lena körülnézett az akadémián – a haladó diákokon, a megriadt kezdőkön és a három fekete övesen, akik hirtelen sokkal kisebbnek tűntek, mint tíz perccel korábban.

„Nem javaslom az akadémia bezárását.”

Tamás kifújta a levegőt.

„De azt javaslom, hogy mindhárom segédoktatót függesszék fel a tanításból.”

Ryan előrelépett.

„Ezt nem teheted.”

Lena a tekintetébe nézett.

„Nem azért csinálom, mert veszítettél.”

Karenre mutatott.

„Azért teszem, mert azt mondta, hogy szenved – és egyikőtök sem hallgatott rá.”

Tamás összehajtotta a levelet.

Aztán leemelte a három oktatói jelvényt az asztalról a szőnyeg mellett.

„Ryan. Derek. Caleb. Add ide a kulcsaidat!”

Azon az estén először egyikük sem vitatkozott.

Miközben az öltöző felé sétáltak, Lena Karenhez fordult.

„Hogy van a vállad?”

Karen gyengéden megmozdította.

„Fáj, de szerintem rendben van.”

Léna bólintott.

„Jó. Legközelebb ne várj engedélyre, hogy megvédd magad.”

Karen halványan elmosolyodott.

„Visszajössz majd?”

Lena Thomasra pillantott.

Megértette a Karen szavaiban rejlő kérdést.

Így tett minden kezdő a teremben.

Lena még egyszer ránézett a falon függő régi fényképre.

Aztán visszalépett a szőnyegre.

– Holnap – mondta –, újrakezdjük.

És ezúttal senki sem nevetett.