– Nyolc óra tökéletes.
Délután nem osztogattak szórólapokat vagy ügyfélfogadást. Gabriel sült húst készített, Isabel salátát hozott, Mateo pedig ragaszkodott hozzá, hogy a nagyapja ne cipeljen székeket.
Veronica leült mellé a medence elé.
– Még mindig fáj?
– Néha. Egyre ritkábban. –
Bólintott anélkül, hogy kérte volna, hogy gyógyuljon meg gyorsabban.
Aztán bement két csésze kávéért.
Joaquín Teresa hintaszékét bámulta. Mateo egy labdával a hóna alatt érkezett, és megkérdezte, gondolt-e már arra, hogy eladja a farmot.
– Igen – mondta. – De a nagymamád nagyon boldog volt itt. Mi is újra azok lehetünk. –
A fiú elmosolyodott, és leült mellé.
Amikor Verónica visszatért, megkérdezte, hová tudna leülni. Joaquín a mellette lévő üres székre mutatott.
Letette a csészéket az asztalra, és leült.
