Gabriel Londonban tartása lehetővé tette Octavio számára, hogy nap mint nap kézben tartsa a számlákat.

Egy terhes feleség, aki visszahozhatta volna őt, sokkal nagyobb fenyegetést jelentett, mint egy tárgyalás.

A megtalált e-mailek között volt egy, amelyben Gabriel bejelentette, hogy néhány hétre visszatér Mexikóba. Octavio válasza részletesen ismertette azokat a találkozókat, amelyek állítólag londoni jelenlétét igényelték.

Többet korábban még soha nem tartottak fogva.

Gabriel emlékezett rá, hogy egyedül vacsorázott a lakásában, és várta a másnapi visszaigazolást, ami egy másik dátummal érkezett. Ezt a jövőért való feláldozásnak nevezte.

A másik oldalon Valeria azt tanulta, hogyan tartson a karjában egy újszülöttet anélkül, hogy felébresztené.

A második találkozón Octavio abbahagyta a vállalat jólétéről való beszélgetést.

Adósságai voltak kudarcba fulladt befektetésekből. Kölcsönt vett fel azzal a szándékkal, hogy visszafizesse. Később továbbra is titkolnia kellett ezt a tényt.

– A karjaimban tartottalak, amikor eltemetted az apádat – mondta.

Gábriel lesütötte a tekintetét.

– Ezért voltál képes rá.

A tanács felfüggesztette tisztsége alól, és a bizonyítékokat átadta a hatóságoknak. A nyomozás folytatódott.

Gabriel visszatért a ranchra a történtek másolataival.

Valeria mindent elolvasott a konyhában. Amikor a levélhez ért, rátette a kezét.

– Egy dobozban volt tárolva.

Gábriel bólintott.

– Bár azt hittem, hogy olvastad.

Leült szemben.

„Nem tudtam Renatáról. De azt tudtam, hogy rossz a viszonyunk, és hagytam, hogy valaki más mondja meg, mit tegyek veled. Nem hibáztathatom ezért a nagybátyámat.”

Valeria anélkül sírt, hogy eltakarta volna az arcát.

Gabriel ott maradt. Nem próbálta megölelni, amíg a lány meg nem fogta a kezét.

Napokkal később egyszerű szavakkal beszélgettek Renatával.

Gábriel volt az apja. Messze élt, és nem tudta, hogy megszületett. Most az anyjával együtt ő fog gondoskodni róla.

A lány először az egyikre, aztán a másikra nézett.

– Apa tudja tolni a hintát?

Gabrielnek levegőt kellett vennie, mielőtt válaszolt volna.

Másnap délután, amikor meghallotta a teherautó hangját, Renata a kerítéshez rohant, és ezt kiabálta:

– Apa itt van!

Megállt az udvar közepén.

Valeria látta, hogy a férfi megtörli az arcát, mielőtt lehajolna, hogy üdvözölje.

Lánya boldogsága örömmel töltötte el. Arra is emlékeztette, mennyire szüksége volt erre a szóra az évek során.

Egyik este, miután lefektette Renátát, beszélt Gabriellel.

–Most már tudom, hogy nem szándékosan hagytad el. De egész idő alatt abban a hitben éltem, hogy mégis megtetted. Nem tudok holnap úgy ébredni, mint azelőtt.

– Nem téged kérdezlek.

– És nem akarom, hogy a válás folytatódjon, mert még mindig nem tudjuk, mit kezdjünk magunkkal.

Gábriel ürességet érzett.

– Be akarod fejezni?

– Nem akarok többé döntésre várva élni.

Külön tanácsadás keretében megállapodtak Renatával, a tartásdíjával és az együttéléssel kapcsolatos felelősségekben. Gabriel és lánya kapcsolata nem a kibéküléstől függött.

Ezután folytatódott a válóper.

Amikor elérkezett a megállapodás aláírásának ideje, Valeria a papírra meredt.

-Jobban fájt, mint gondoltam.

Gabriel az ujjai között tartotta a tollat.

-Én is.

Aláírták.

Amikor elment, nem egy irodában bújt el. Elkísérte a nőt a tanyára, és időben megérkezett, hogy megfürdesse Renatát.

A lány eláztatta a cipőjét, és addig nevetett, amíg ki nem fulladt a lélegzete.

Valeria hallotta őket a konyhából.

Az élet ment tovább.

Gabriel megtartotta a közeli házat, és átszervezte a cég vezetését. Megtanulta, milyen dalokat kér a lánya, hogyan kell felvágni a gyümölcsét, és hogy a copfok sosem sikerülnek ugyanolyanok elsőre.

Egyik éjjel vihar tombolt.

Renata sírva hívta. A férfi leült a földre az ágya mellé, és ott maradt, amíg a lány újra el nem aludt.

Másnap reggel Valeria találta rá, amint összeszedi a játékokat.

– Korábban azt mondtad volna, hogy korán lesz a megbeszélésed.

Gabriel betett egy kockát a dobozba.

-Igen.

Lehajolt, hogy segítsen neki.

Egyik délután Renata mutatott neki egy rajzot. Három alakot rajzolt egy sárga négyzet mellé.

– Ez a ház – magyarázta.

Gabriel egy vonalra mutatott a mennyezet közelében.

– És ez?

– Az ajtó. Hogy bejöhess.

Letette a papírt az asztalra, hogy ne gyűrődjön össze. Aztán engedélyt kért, hogy elvihesse a rajzot.

Kiakasztotta a falra az íróasztala mellé. Amikor át kellett ütemeznie egy látogatást, előre felhívott és megbeszélt egy másik időpontot. Tanulta, hogyan legyen megbízható akkor is, ha nem tudott ott lenni.

Idővel elkezdtek beszélni a vágyaikról is.

Valeria bővíteni akarta a szövetkezet értékesítését és egy kis munkahelyet kialakítani. Gabriel megkérdezte tőle, milyen segítségre van szüksége.

– Vigyázz Renatára szombatonként, amikor a piacon vagyok.

Éljen a napirended.

Leírta

Hónapokkal később elkezdtek együtt járni szórakozni. Először sétálni, majd vacsorázni egy kis étteremben, miközben Doña Tere vigyázott a kislányra.

Újra nevettek a régi emlékeken. Azt is megtanulták, hogyan vitatkozzanak anélkül, hogy utána eltűnnének.

Octaviót végül elítélték a bizonyított pénzügyi bűncselekmények miatt. Gabriel szükség esetén tanúskodott, a többit pedig az igazságszolgáltatás kezébe adta.

Az egész élete már nem fért bele abba a mappába.

Majdnem másfél évvel azután, hogy megérkeztem a mappával, újra a verandán voltam.

Renata a napraforgók közelében játszott.

Gabriel megkérte Valeriát, hogy üljön le.

„Beleszerettem abba a nőbe, aki most vagy” – mondta. „Tovább akarom építeni ezt veled.”