Menyasszonya arra kényszerítette a szobalányt, hogy eltakarja az arcát, majd lopással vádolta meg… De a milliárdos átnézte a biztonsági kamerákat, és felismerte régi ezüstérmét.
Mara lassan levette az arcát takaró sálat. „Celeste tette.”
Mormogás futott végig a szobán. Celeste idegesen felnevetett. „Hazudik.”
Julian nem válaszolt. Ehelyett felállt. „Biztonsági őrök.”
Két őr lépett be azonnal. Julian a folyosó felé mutatott.
–Látni akarom a szolgálati folyosó felvételeit. Az utolsó húsz percet.
Celeste arca teljesen megváltozott. „Nem, Julian. Ez abszurd.”
A kandalló feletti paraván felvillant.
Celeste megjelent, és megparancsolta Marának, hogy takarja el az arcát. De ekkor valami sokkal rosszabb tárult a szemébe.
A felvételen Celeste egy gyémánt karkötőt rejtegetett Mara szolgálati kocsijában.
A szoba teljesen elcsendesedett. – Nem loptam el semmit – suttogta Mara.
Julian Celeste-re szegezte a tekintetét. „Te helyezted oda.”
Celeste hangja elcsuklott. „Csak próbáltam megvédeni magam!”
„Mitől véded meg magad?” Celeste Marára meredt. „Tőle.”
Julian összevonta a szemöldökét. Végül Celeste kimondta az igazságot. „Tudja, hogy valójában ki Mara.”
Mara megdermedt. Julian felé fordult. – Hogy érted?
Mara benyúlt az egyenruhája alá, és előhúzott egy kis ezüstérmet.
Julian rámeredt. Mintha minden vér kifutott volna az arcából. – Az…
Lépett egyet felé. – Honnan szerezted azt a medált?
Mara kinyitotta. Egy kifakult fénykép volt benne, egy kisfiúról és egy fiatal nőről.
Julian azonnal felismerte a fiút. Ő volt az. A hangja suttogássá halkult. – Az anyám volt.
Mara lassan bólintott. – Azon az éjszakán adta nekem, amikor eltűnt. Julian nem vette le a szemét a fényképről.
– Azt mondta nekem, hogy ha valaha történne vele valami, van egy ember ezen a világon, akiben megbízhat.
Tekintete továbbra is a képre szegeződött. „Én?” Mara megrázta a fejét. „Nem.” Aztán egyenesen Celeste-re nézett. „Az apád.”
Suttogáshullám söpört végig a szobán. Celeste teljesen elsápadt.
Mara még egy utolsó lépést tett Julian felé. – Nem véletlenül kaptam ezt a szobalányi állást.
Azért jöttem ide, mert a családod titka tizenegy évvel ezelőtt elpusztította az enyémet.
Julian ismét a kamerafelvételre nézett. Aztán Celeste-re nézett.
És végül a kis ezüstérméhez.
Azon az éjszakán először értette meg, miért próbálta Celeste annyira kétségbeesetten elrejteni Mara arcát.
Nem egy egyszerű szobalányt rejtegetett.
Megpróbált elbújni a nő elől, aki leleplezhette volna minden titkát.
