Leonardo lesütötte a tekintetét.

– Gondoltam, majd később, négyszemközt beszélek vele.

– Míg még közöttetek ültem, azt hitve, hogy biztonságban vagyok.

Arturo kiment a verandára egy pillanatra, hogy beszélgessenek.

Mire visszatért, Leonardo már elment.

Camila magával vitte az útleveleket, és repülőjegyeket kezdett keresni.

A csütörtöki találkozóból felülvizsgálat lett, aláírás nélkül.

A Conti nevű közjegyző fogadta Camilát, Arturot és a tolmácsot.

Adriana már ott volt Daríóval.

Leonardo az ablaknál várt.

Enrique, az apja, egy széken ült hátul.

Elkezdték összehasonlítani az eredetit a spanyol nyelvű összefoglalóval.

Az első oldalak az ingatlanokkal foglalkoztak.

Camila figyelmesen hallgatta, majd magyarázatot kért.

Egy későbbi részben a tolmács szünetet tartott, hogy ellenőrizze a hivatkozást.

A dokumentum kikötötte, hogy minden gyermek Olaszországban maradhat, korlátozta utazásukat, valamint olyan lemondásokat és együttélési feltételeket tartalmazott, amelyek alapján Camila a Bellandi családtól függne, ha a pár különválik.

Ezek közül semmi sem szerepelt az összefoglalóban.

Camila a hasára tette a kezét.

– Azt akartad, hogy csak akkor egyezzek bele, hogy láthassam a fiamat, ha te megengeded?

Adriana odahajolt hozzá.

– Ez családi garancia.

Nem kell dramatizálni.

A közjegyző bezárta a mappát.

– Itt semmit sem fognak aláírni.

A fordítás hiányos, és a hölgy most fedezett fel olyan állapotokat, amelyeket eddig eltitkoltak előle.

Szükséged van a saját tanácsodra.

Darío igazolni kezdte az összefoglalást.

A közjegyző írásbeli magyarázatot kért, és mindkét szöveg másolatát megőrizte.

Camila arrébb tolta a székét.

– Ezt nem fogom aláírni.

Sem ma, sem akkor, amikor szebb szavakat találnak, hogy elmagyarázzák nekem.

Leonardo magához vette a dokumentumot.

Elolvasta a jelzett oldalakat, majd az anyjához fordult.

– Ön kérte ezeket a feltételeket?

– Valakinek meg kell védenie, amit felépítettünk.

– Nem azért jött, hogy bármit is elvegyen tőled.

Adriana hangja megkeményedett.

– Ha jársz velük, akkor az én pénzem nélkül kell majd eltartanod magad.

Leonardo érintetlenül hagyta a papírokat az asztalon.

– Van egy szakmám.

Aztán Camilára nézett.

– Gyáva voltam.

Nem fogom itt kérni a bocsánatodat, hogy jobban érezzem magam.

Segíteni akarok neked kilábalni ebből, még akkor is, ha utána nem akarsz hozzám feleségül menni.

Enrique végre felkelt.

– Camila, azonnal közbe kellett volna lépnem, amint megérkeztél.

Sajnálom.

Adriana félbe akarta szakítani.

Így folytatta:

– Áttekintem a vállalaton belüli felelősségi köreimet.

De először elkísérem őket, hogy összeszedjék a holmijukat.

Ahogy távozott, Arturo érezte, hogy remegnek a lábai.

Nem értettem a közjegyző összes magyarázatát.

Nem is kellett színlelnie: a lánya kérdéseket tett fel, válaszokat kapott, és úgy döntött, hogy elmegy.

Enrique vele ment néhány lépéssel a fiatalemberek mögött.

Azt mondta neki, hogy Adriana egy vagyontalan szabó lányaként került abba a családba.

Az anyósa évekig megalázta.

Messze ültette a vendégektől, és mindenki előtt kijavította a modorát.

– Azt mondtam, jobb nem vitatkozni – ismerte el –.

Hagytam, hogy megtörténjen.

Most megint megtörtént előttem.

Arturo Camilára nézett, aki előrelépett anélkül, hogy még megfogta volna Leonardo kezét.

– Akkor kezdd azzal, hogy ne kérd meg őket, hogy felejtsék el.

Visszatértek Mexikóba, de az esküvőjüket lemondták.

Leonardo egy kis lakást bérelt a kórház közelében, és munkát keresett anélkül, hogy a családjára támaszkodott volna.

Camila megtartotta a saját otthonát.

Párterápiára jártak, megbeszélték a történteket, és abbahagyták az esküvő dátumának megbeszélését, amíg a határokról nem tudtak beszélni.

Nem volt elég neki elutasítani az örökséget.

Camilának látnia kellett, hogy kiáll a döntése mellett, amikor az anyja hívja, végighallgat egy nehéz beszélgetést anélkül, hogy elfutna, és kérdéseket tesz fel, mielőtt döntést hoz helyette.

Néhány hét alatt kevés előrelépés történt.

Mások, miközben főztek, megint nevetett.

Egyik délután vacsora közben felhívott Adriana.

Leonardo letette a telefont az asztalra, és megkérdezte Camilát, hogy szeretné-e, ha később válaszolna.

Azt mondta neki, hogy foglalkozzon vele, de az orvosi konzultációiról nem fog információt megosztani.

Tiszteletben tartotta a megállapodást.

Amikor az anyja részleteket kezdett kérdezősködni és a kiválasztott orvost faggatni, Leonardo vitatkozás nélkül befejezte a beszélgetést.

Kamilla folytatta az evést.

Nem kellett újra elmagyaráznia neki, miért fontos neki ez a magánélet.

Egy másik napon elkísérte, hogy vegyen egy használt autót.

Arturo ellenőrizte a motort, miközben megbeszélték, mennyit költhetnek.

Leonardo hallgatott a költségvetésre, és lemondott egy drágább modellről.

Camila apja a szobákon kívül kezdett ismerkedni vele, ahol minden a Bellandi vezetéknevet viselte.

Arturo sem vette magától értetődőnek a megbocsátást.

Udvariasan üdvözölte a fiút, és hagyta, hogy a lánya döntsön.

Az első vasárnapon elvitte Aureliot a temetőbe.

Mindent elmesélt neki, miközben az öregember egy száraz levelet tisztogatott Elisa sírkövéről.

– Amikor Mexikóba érkeztem, nem beszéltem spanyolul – vallotta be Aurelio –.

Néhány vásárló gúnyolódott rajtam, én pedig mosolyogtam, mert nem értettem, amit mondanak.

Elisa éjszaka tanított, a konyhában lévő dolgokra mutatva.

Olyan türelme volt, amit én nem érdemeltem meg.

A kőre tette a kezét.

–Amit tanítottam neked, vele kezdődött.

Arturo egy képeslapot hagyott a virágok mellett: „Köszönöm, hogy segítettél meghallgatni a lányomat.”

Camila és Leonardo decemberben házasodtak össze, miután egy egyszerű szertartást választottak együtt.

Enrique részt vett.

Adrianát nem hívták meg.

A bocsánatkérés elfogadása, ha egyáltalán érkezik, nem lenne a béke megőrzésének ára.