Aurelio belépett fia, Victor kíséretében, aki már elkezdte fenntartani neki a vasárnapokat.
Arturo először spanyolul, majd olaszul mondta a pohárköszöntőt.
Ezúttal Camila ült mellette.
Amikor végzett, a tányérjára tette az első képeslapot, amit a temetés után írt neki.
Alább egy mondatot fűzött hozzá:
– Tudtad, hogyan kell csinálni, apa.
A baba márciusban született.
Julianus Aureliusnak hívták.
Hetekkel később levél érkezett Adrianától Olaszországból.
Elismerte, hogy mit próbált megtenni, és nem kért azonnali látogatást.
Kamilla megtartotta.
Mielőtt válaszoltam volna, időre és tényekre volt szükségem.
Arturo egy új doboz kártyát kezdett az unokájának.
Az elsőre a születési dátumát írta.
A másodikban megjegyezte, hogy az anyja megvédte a jogát, hogy mindkettőjük helyett dönthessen.
Egyik délután Camila rajtakapta, amint egy szót keresett az olasz szótárban.
– Most már abbahagyhatod a tanulást.
A karjaiban szunyókáló Julianra nézett.
– Leonardo azt mondja, hogy ő is az ő nyelvén akar beszélni vele.
Még meg kell tanulnom, hogyan kell azt mondani, hogy „menjünk fagyizni”.
Kamilla nevetett.
Arturo felírta a mondatot egy kártyára, és a többivel együtt hagyta megszáradni.
