Egy évig szerette… Ezért kamu megmentést tervezett, de a férfi, aki követte, nem volt a barátja…
Ryan majdnem egy éve szerette Emilyt.
Minden reggel ugyanabban a kávézóban látta. A nő mindig jegeskávét rendelt, udvariasan elmosolyodott, és anélkül távozott, hogy igazán észrevette volna.
Emily számára Ryan csak egy csendes fickó volt a kávés sorból.
Semmi több.
És ez tönkretette őt.
Megpróbált beszélni vele. Megpróbált mosolyogni. Megpróbált kedves lenni. De a nő sosem nézett rá úgy, ahogy szerette volna.
Szóval egy este Ryan élete legrosszabb döntését hozta.
Felhívta a barátját, Dereket.
– Holnap este követned kell – mondta Ryan.
Derek elhallgatott.
“Mi?”
– Nem komolyan – magyarázta gyorsan Ryan. – Csak ijesztsd meg egy kicsit. Munka után kimegy abba a sötét sikátorba. Követed, megijed, aztán én megjelenek és megmentem.
– Ez őrület – mondta Derek.
„Csak egyetlen esélyre van szükségem, hogy úgy nézzek ki, mint az a fickó, aki megvédi őt.”
Derek habozott.
Aztán végül beleegyezett.
A következő éjszakán Ryan a sikátor közelében rejtőzött el, és várt.
9:12-kor Emily egyedül jött el a munkahelyéről.
Egy sötét alak lépett ki mögötte.
Ryan idegesen elmosolyodott.
Azt hitte, Derek az.
Emily hátrapillantott. Aztán megint. Léptei felgyorsultak.
De valami nem stimmelt.
A férfi, aki követte, magasabb volt Dereknél.
Nyugodtabb.
Túl nyugodt.
Ryan elővette a telefonját és felhívta Dereket.
Hangos zene bömbölt a hangszóróból.
„Tesó, mit akarsz?” – kiáltotta Derek.
Ryan megdermedt.
„Hol vagy?”
„Mason bárjában. Meggondoltam magam. Nem veszem részt a hülye tervedben.”
Ryanben meghűlt a vér.
Visszanézett a sikátorra.
Emily most hátrált.
A férfi továbbra is közeledett.
Ryan tudta, hogy oda kell futnia hozzá.
Tudta, hogy kiáltania kell.
De a félelem jobban sújtotta, mint a bűntudat.
Emily kézitáskája a nedves járdára esett.
És ahelyett, hogy megmentette volna a lányt, akit állítása szerint szeretett…
Ryan futott.
Remegve és levegő után kapkodva futott, míg el nem érte a következő utcát.
Aztán meghallotta Emily sikolyát.
Az a sikoly egész éjjel követte.
Reggelre Emily eltűnt.
És amikor Ryan bekapcsolta a híreket, meglátta a főcímet, amitől az egész teste elzsibbadt.
A rendőrség egy férfit keresett, aki hónapok óta fiatal nőket követett éjszaka.
Ryan elejtette a telefonját.
Mert a férfi, akit véletlenül Emilyhez vezetett…
nem volt a barátja.
Ő volt az az ember, akit a rendőrség végig üldözött.
A folytatás az első kommentben vár rád. A Facebook már nem engedélyezi az ehhez hasonló történetek teljes megosztását a bejegyzésen belül, ezért ha nem látod a linket, válts a kommenteknél a „Legrelevánsabb”-ról az „Összes komment”-re.👇👇
2. RÉSZ
Ryan majdnem egy percig nem mozdult.
A híradós tovább beszélt, de a szavak távolinak tűntek, mintha a víz alatt jönnének.
A rendőrség egy férfit keresett, aki hónapok óta fiatal nőket követett éjszaka.
Egy férfi, aki tudta, hogyan kerülje el a kamerákat.
Egy férfi, aki sötét utcákra várt.
Egy férfi, aki nyomtalanul eltüntette a lányokat.
Ryan keze remegni kezdett.
Mert tudott valamit, amit a rendőrség nem.
Pontosan tudta, hol látták utoljára Emilyt.
És tudta, hogy az ő hibája.
Órákig ült a lakásában, és a telefonját bámulta.
Hívni akarta a rendőrséget.
Mindent el akart nekik mondani.
De aztán egy másik gondolat is eszébe jutott.
Ha bevallja, mindenki tudja, mit tervez.
Tudni fogják, hogy megkérte a barátját, hogy ijessze meg Emilyt.
Tudnák, hogy a hőst akarta játszani.
Tudnák, hogy megszökött.
És néhány szörnyű órán át Ryan félelme erősebb volt a szégyenénél.
Aztán megszólalt a telefonja.
Ismeretlen szám.
Ryan megdermedt.
Egy üzenet jelent meg a képernyőn.
„Ott voltál.”
Megállt a szíve.
Egy második üzenet következett.
„Elfutottál.”
Ryan olyan gyorsan állt fel, hogy a szék hátraesett.
Aztán jött egy fotó.
Elmosódott, sötét volt, a sikátor túloldaláról készült.
Ryan látta magát, ahogy a sarok közelében rejtőzik.
Figyelés.
Várakozás.
És aztán futás.
Felfordult a gyomra.
Megjelent egy utolsó üzenet.
„Meg akarod menteni őt most?”
Ryan alig kapott levegőt.
Aztán jött egy cím.
Egy régi raktárépület a városon kívül.
Ryan egy pillanatra azt hitte, csapda van.
Aztán meglátta az utolsó fotót.
Emily bézs színű kézitáskája.
Ugyanaz, amelyik a nedves járdára esett.
Ryan először Dereket hívta fel.
Elcsuklott a hangja, miközben mindent elmesélt.
Derek elhallgatott.
Aztán suttogta:
„Ryan… hívd a rendőrséget! Azonnal!”
Ryan ezúttal nem futott el.
Felhívott.
Húsz percen belül a nyomozók a lakásában voltak. Ryan mindent elmesélt nekik – az áltervet, a sikátort, Derek kihátrálását, az idegent, a sikolyt, az üzeneteket.
Azt várta, hogy azonnal letartóztassák.
Ehelyett az egyik nyomozó közelebb hajolt és megkérdezte:
– Küldött neked címet?
Ryan bólintott.
A nyomozó arca megváltozott.
„Az a hely évek óta üres.”
Estére a rendőrség körülvette a régi raktárépületet.
Ryannek nem kellett volna jönnie.
De távolról követte, remegve Derek kocsijának hátsó ülésén.
– Tudnom kell – suttogta.
Derek nem szólt semmit.
A rendőrök csendben vonultak be.
Néhány percig semmi sem történt.
Aztán az egyik tiszt bentről kiáltott.
Megtalálták Emilyt.
Élő.
Rémült.
De élve.
Ryan látta, hogy egy takaróba csavarva van, miközben a rendőrök kihozták.
Sápadt volt az arca.
A szeme üres volt a döbbenettől.
