Az ágak hevesen roppantak, ahogy eltűntek a fák között.
Az oroszlánok rövid távolságon követték, de nem folytatták az üldözést.
Sofia nem várta meg, mi történik ezután.
Lassan hátrált, amíg elég fa nem választotta el őt a csapattól.
Aztán megfordult, és gyorsan a kocsija felé indult.
Csak miután bezárkózott, vette észre, mennyire remegnek a kezei.
Felkapta a rádiót.
„Szófia vagyok. Mindenkinek figyelnie kell.”
A kollégája azonnal válaszolt.
„Zsófia? Mi történt?”
A szélvédőn keresztül az erdő felé nézett.
„Találtam egy csapdába esett oroszlánkölyköt.”
Szünet.
“És?”
Sofia nyelt egyet.
„A csapdát nem hagyták el.”
Órákon belül megérkeztek a tartalékos biztonsági tisztek.
A környéken számos illegális csapdát, felszerelést és egy útról elrejtett járművet fedeztek fel.
A két férfit később őrizetbe vették, miközben megpróbáltak elhagyni a rezervátumot.
De Sofia erre a részre nagyon kevésre emlékezett.
Csak arra emlékezett, hogy másnap reggel tért vissza a helyre a biztonsági őrökkel.
A törött drót még mindig ott volt.
A kölyök eltűnt.
A büszkeség is az volt.
Az egyik tiszt észrevette, hogy Sofia a füves területet bámulja.
„Megmentetted azt a kölyköt tegnap.”
Zsófia lassan megrázta a fejét.
“Nem.”
A fák felé nézett, ahol az oroszlánok megjelentek körülötte.
„Azt hiszem, megmentettük egymást.”
