– Tegnap érkezett meg.

Lúcia lehunyta a szemét.

– Azt hittem, olvastad, és nem akartál jönni.

Diego a padon hagyta a sapkáját.

–Maradni akarok. De meg kell tanulnom, hogyan vigyázzak rá, és segítségre van szükségem. Nem háríthatok mindent rád.

Lúcia leült.

Aztán elmondta neki, hogy miért nem dolgozik.

Bruno panaszt tett a klinikán, azzal vádolva őket, hogy anyagilag kihasználják Ernestót. A nőt ideiglenesen felfüggesztették, amíg kivizsgálják az ügyet.

Diego úgy érezte, mintha megint levegőhöz jutna.

– Be fogjuk mutatni az összes számlát.

– Igen – felelte –, és azzal fogod kezdeni, hogy az utolsó oldalig elolvasod.

Diego visszautasította a Puerto Vallarta-i állásajánlatot.

Aztán megszervezte a pénzét, a javításokat, és szakértői támogatással összeállította a gondozási ütemtervet.

Nem volt elég megígérni, hogy marad.

Felbérelt egy gondozót, hogy bizonyos órákat ápoljon, és útmutatást kért az orvosi csapattól. Lucia hosszú idő óta először tudott átaludni több éjszakát is.

A szomszédok elkezdtek szerszámokkal érkezni.

Doña Laura étellel és hat férfival jelent meg, akik hajlandóak voltak megjavítani a tetőt.

Ez egy kellemetlen igazságot is hordozott magában.

Luciáról szóló pletykák Bruno több hívása után kezdődtek.

Diego még nem nézett szembe vele.

Be kellett fejeznie a rámpát, ki kellett cserélnie a lépcsőt, és be kellett rendeznie egy házat, ahol az apja biztonságosabban lakhat.

Táblákat helyeztek el az ajtókon és egy sorompót a dokk bejáratánál.

A műhelyben Ernesto továbbra is elfogadta őt némely délelőttönként segítőként.

Mások nem akartak kimenni a szobájukból.

Diego kezdte megérteni, hogy nem mérheti minden napját azzal, hogy hányszor ejtette ki a nevét az apja.

Az értékelés előestéjén Bruno körbejárta az új verandát.

– Mindez nem változtat azon a tényen, hogy nem tudja, ki vagy.

Diego letette a kalapácsot.

– A gondoskodásod nem függhet attól, hogy felismersz-e engem.

Bruno elnézett.

A szakember másnap reggel megérkezett.

Megvizsgálta a házat, beszélt az orvosokkal, és külön-külön is kikérdezte a testvéreket és Luciát.

Rákérdezett a műszakokra, kiadásokra, vészhelyzetekre és Ernesto jövőbeli szükségleteire.

Bruno ragaszkodott a lakcímhez.

Diego elismerte a mólónál történt incidenst, és elmagyarázta az azt követően tett intézkedéseket.

Nem próbálta eltitkolni, hogy segítségre volt szükségük.

A látogatás alatt Ernesto kiment a kertbe.

A cédrusfa csónak készen állt az utánfutóján.

Lassan közeledett, és átnyúlt a csónak oldalán.

Diego mellette maradt.

Az öregember egy kis fa illesztésre nézett, amin mindketten dolgoztak húsz évvel ezelőtt.

Aztán felemelte a fejét.

– Diego… te fejezted be.

Érezte, hogy ég a szeme.

– Néhány dolog hiányzott nekünk.

Ernesto megérintette az arcát.

– Visszajöttél.

– Igen, apa.

A pillanat rövid volt.

Kicsivel később újra „fiúnak” szólította.

Diego nem javította ki.

Távozás előtt a szakember megkapta a teljes mappát.

A döntés hetekkel később született meg, a jelentések és a gondozási terv alapján. Ernesto otthon marad, támogatással, felügyelettel és rendszeres ellenőrzésekkel. Diego átveszi az ügyei védelmével kapcsolatos megállapított felelősséget.

Az értékesítést leállították.

A klinika áttekintette Lucia számláit és Ernesto engedélyeit is.

Nem találta meg azt a kizsákmányolást, amiről Bruno beszámolt.

Amikor Diego megmutatta a testvérének a tárolóegységeket, Bruno leült a dokk szélére.

Adósságai voltak egy csődbe ment étteremtől.

Mauricio jutalékot ígért neki, ha sikerülne lebonyolítania az üzletet.

„Meggyőztem magam, hogy a kollégium mindent megold” – vallotta be. „Apuról gondoskodni fognak, és én megengedhetem magamnak.”

Diego állva maradt.

–Luciát használtad fel, hogy megkönnyítsd a dolgodat.

Brúnó bólintott.

Eltartott egy ideig, mire folytatta.

–Évekig láttam, ahogy rád vár azon a verandán. Ugyanazon a napon mehettem és jöhettem. Soha nem tűnt úgy, mintha az érkezésem ugyanolyan fontos lenne neki.

Diego leült egy kicsit távolabb.

–Beszélned kellett volna vele erről. Vagy velem.

-Tudom.

A kibékülés aznap délután elmaradt.

Bruno visszavonta vádjait, írásos magyarázatot nyújtott be a klinikának, és bocsánatot kért Luciától.

Aztán elkezdte fedezni a cég költségeit és a műszakokat. Diego világossá tette, hogy Ernesto pénzügyeit átláthatóan fogják nyilvántartani.

Idővel a műhely újra elkezdte fogadni a megrendeléseket.

Bruno segített ügyfeleket találni, és az első bevétel lehetővé tette számára, hogy elkezdje törleszteni a saját adósságait anélkül, hogy hozzányúlt volna a házhoz.

Naplementekor bocsátották vízre a csónakot.

Elenának hívták

Ernesto leült a kormányhoz valaki kíséretében, mentőmellényt viselve. Érezte a víz mozgását, és nevetni kezdett.

Lucia a régi sapkát viselte.

Diego a meghajlásból ránézett, és rájött, mennyire szeretné tovább ismerkedni azzal a nővel.

A következő hónapokban egyre közelebb kerültek egymáshoz, beszélgetések, séták és vacsorák közepette, amelyek már nem kizárólag a betegség körül forogtak.

Amikor először megcsókolták egymást, a verandán voltak, miután Lucia elmesélte neki a saját terveit.

Vissza akart menni az iskolába, és egy időseknek szóló programot koordinálni.

Diego meghallgatta anélkül, hogy bármiről is lemondott volna.

Tavasszal jobb állást ajánlottak neki egy másik városban.

Gratulált neki

Aztán napokig együtt nézték, hogyan szervezhetnék meg a dolgokat, ha a nő beleegyezik.

Egyik este Ernesto azon kapta Diegót, hogy Elena gyűrűjét szemléli.

Elővette, hogy kitakarítsa a dobozt, amiben az anyja az emlékeit tartotta.

– Az a gyűrű nem túl hasznos, ha elrejtik – jegyezte meg az öregember.

Diego elmosolyodott