Mateo elültette az első fákat a faiskolában.
Mindenki megtartotta az állását, a döntési jogát és a jogát, hogy elmondja, amit kell.
Csütörtökönként továbbra is a kávézóban ettek, most már egyetlen asztalnál.
Egyik délután Mateo megérkezett a műhelybe, miután több fiatal fáját is elveszítette a fagy.
Ugyanaz az arckifejezés ült rajta, mint amikor első, kudarcba fulladt vásznait szemlélte.
Lucía nem próbálta meggyőzni arról, hogy ez nem fontos.
Két csészével készített elő, és megkérte a lányt, hogy mondja el neki, mi történt.
Egy másik nap ő kísérte el a nőt egy olyan rendelés kiszállításához, amelyet egy vevő a megbeszélt ár alatt próbált meg kifizetni.
Mellette várt, amíg a nő megvédte az árat, anélkül, hogy közbelépett volna az érdekében.
Visszafelé menet vettek kenyeret, és lassan elindultak.
Lucía felfedezte, hogy társaságot érezhet anélkül, hogy feladná az élete feletti irányítást.
Egy évvel később, amikor megkérdezte tőle, hogy férjhez akar-e menni, Lucia nem nézett tükörbe, és nem is kereste mástól a választ.
– Igen – mondta –
És sok ötletem van, amit el akarok mondani.
Mateo közelebb húzta a székét, készen arra, hogy meghallgassa őket.
