⚠️A halász kihúzott egy drótollát, és egy furcsa alakú tárgyat húzott ki a sárból: amikor lemosta a leletről a koszt, megdöbbent, amikor rájött, mi az.⚠️
A halász kora reggel érkezett a partra, akárcsak szinte minden szombaton. Az ég már kitisztult, de a tegnapi vihar jelei még mindenhol érezhetők voltak. Az éjszaka folyamán heves eső esett itt, a szél egyenesen a part felé hajtotta a hullámokat, a tenger pedig törmelékhalommal szórta tele a partot: deszkadarabokat, hínárt, műanyag palackokat és rozsdás fémhulladékot.

A férfi gumicsizmában lassan sétált a nedves agyagon, helyet keresve, ahol csendben felállíthatja a horgászbotját. Szerette a csendben horgászni, ezért mindig az emberektől távol eső helyeket választotta.

Aztán egy furcsa részletre lett figyelmes. Egy vékony drótdarab állt ki a sűrű sárból.

Először el akart menni mellette. Vihar után sok ehhez hasonló dolog van a parton. De valami furcsának tűnt ebben a drótban. Majdnem függőlegesen volt beszorítva, mintha valamihez lenne rögzítve.

A férfi közelebb lépett, lehajolt, és megpróbálta az ujjaival kihúzni.

 

A drót nem mozdult.

Aztán mindkét kezével megragadta, és erősebben meghúzta. A talaj megmozdult körülötte, de a lelet szilárdan a sárban ragadtnak tűnt.

– Mi lehet ez… – motyogta, és egyre mélyebbre ásta a lábát a ragacsos földbe.

Újra meghúzta. Először lassan, majd erősebben. Mintha a sár visszaszippantotta volna a tárgyat, mintha nem akarná elengedni. A kesztyűjén keresztül a férfi érezte, ahogy a drót a tenyerébe vág. Többször is fontolgatta, hogy feladja, de a kíváncsiság máris hatalmába kerítette.

Jobbra-balra ringatta a drótkötelet, rövid rángatásokat végezve, néha megállva, hogy levegőt vegyen.

Végül a föld tompa, szívó hangot adott ki. Valami nehéz kezdett lassan előbukkanni a sárból.

A férfi még egy utolsó, erős rántást adott, és a tárgy végre kiszabadult. Alig sikerült megakadályoznia, hogy visszaessen a sárba.

A tárgynak furcsa alakja volt.

Teljes felületét vastag sár borította, így lehetetlen volt megérteni, mi az. Néhol lekerekített, máshol szögletes volt a formája, és ettől a legkellemetlenebb gondolatok jelentek meg az elméjében.

A férfi érezte, hogy hideg borzongás fut végig a gerincén.

„Csak ne hagyd…” – gondolta, és azonnal úgy döntött, hogy a vízhez viszi a leletet.

Odament a tengerhez, és óvatosan elkezdte lemosni magáról a sarat. A hullámok végigmosták a tárgyat, miközben ő a kezével törölgette le a ragacsos agyagot, és próbálta megtalálni, mit is húzott ki a földből. És amikor a halász rájött, hogy mi az, meglepetten megdermedt.

A történet folytatása az első hozzászólásban található.👇👇

Először egy sima felület bukkant elő a sár alól.

Aztán egy görbe vonal.

Aztán valami, ami úgy nézett ki, mint egy orr.

A halász egy pillanatra elállt a lélegzete.

Még egy kis sár lecsúszott, és most már látta az ajkakat.

Aztán egy homlok.

Aztán vastag kőfürtök.

A férfi hirtelen kiegyenesedett, és a kezében tartott tárgyra meredt.

Egy emberi arc nézett vissza rá a nedves agyag alól.

Néhány másodpercig nem mozdult.

Az első gondolata az volt, hogy hívja a rendőrséget.

A második gondolata még rosszabb volt.

De aztán egy újabb hullám gördült át a tárgyon, és lemosta az utolsó vastag sárréteget is.

Csak ekkor értette meg végre, mit húzott ki a földből.

Nem igazi emberi fej volt.

Egy régi szobor letört feje volt.

A halász idegesen felnevetett, de a keze még mindig remegett.

Egy perccel korábban még a legrosszabbat képzelte el. Most pedig egyedül állt a parton, sáros kőarcát, kócos fürtöket és repedezett orral a kezében.

– Nos – motyogta halkan –, ok nélkül ijesztettél meg.

Feljebb vitte a szobor fejét a partra, és egy lapos sziklára helyezte. Aztán ismét vizet öntött rá, megtisztítva az utolsó agyagdarabokat a szeméről, a szájáról és a törött nyakáról.

Minél többet mosta, annál szokatlanabbnak tűnt.

Nem volt olcsó kerti dísz.

 

A kő régi volt. Nehéz. Az idő megviselte. Az arcot gondosan faragták, komoly szemekkel és elgondolkodó kifejezéssel. Az egyik oldala megkarcolódott, a nyaka pedig egyértelműen egy nagyobb szoborról tört le.

A halász elővette a telefonját, és több fényképet készített.

Először azt tervezte, hogy ott hagyja a tárgyat. Végül is mit is kezdhetne egy régi szoborfejjel?

De valami megállította.

Talán azért, mert ismerősnek tűnt az arc.

Talán az a furcsa érzés volt, hogy a vihar visszahozott valamit, amit az emberek elfelejtettek.

Így hát a szobor fejét egy régi törölközőbe csavarta, amit az autójából vett, és elhajtott a városban lévő kis helyi múzeumba.

A recepciós nő elmosolyodott, amikor meglátta a férfit belépni egy sáros csomaggal.

– Kincset találtál? – kérdezte viccesen.

– Nem tudom – mondta a halász. – Talán csak egy nagyon ijesztő kődarab.

Letette a törölközőt az asztalra, és lassan kibontotta.

A nő mosolya eltűnt.

Közelebb hajolt.

Aztán felhívott valakit a hátsó szobából.

Néhány perccel később egy idősebb, szemüveges férfi lépett ki. A múzeumban dolgozott, és szinte bárki másnál jobban ismerte a város történelmét. Egy puha kefével megtisztított a szobor egy kis részét, és alaposan megvizsgálta az arcát.

A halász csendben várt.

Végül az öreg felnézett.

„Hol találtad ezt?”