1. RÉSZ

– Ha ma beülsz Santiago autójába, megint eltöröd a bal lábad.

Anyám ugyanazzal a hanggal mondta ezt, amivel évekig irányította az életemet. Sokáig elég volt pusztán hallgatnom rá, hogy kérdés nélkül engedelmeskedjek.

Daniela Herrera vagyok, és van egy ikertestvérem, Camila. Gyerekkorunk óta tudtuk, hogy anyánk, Teresa, olyan szerencsétlenségeket is képes előre látni, amelyek még nem következtek be. De szerinte évente csak három jóslatot tud megmondani. Ha a negyediket is megmondaná, meghalna.

Hittem neki, mert tizenhárom évesen szörnyű árat fizettem.

Egyik reggel, mielőtt felszállt volna az iskolabuszra, anya túl sokáig bámult rám. Úgy tűnt, meg akar állítani, de csak ennyit mondott:

— Aminek történnie kell, az megtörténik.

Negyven perccel később a teherautó elvesztette uralmát felette egy vizes kanyarban Guadalajara külvárosában. Egy kórházban ébredtem, összetört a bal lábam. Két műtét és hónapokig tartó rehabilitáció után egy heg maradt a térdem mögött.

Anya sírt az ágyam mellett.

„Már felhasználtam a három figyelmeztetésemet. Ha azt mondom, hogy ne gyere fel, az lett volna a negyedik. Meghaltam volna.”

Megfogtam a kezét.

– Nem a te hibád volt.

Attól a naptól kezdve az ő szava törvénnyé vált.

Húszévesen, amikor Camilával már egyetemen tanultunk, anya egyedül hívott.

– Bárkibe beleszerethetsz, kivéve egy Santiago Villarreal nevűt.

Két hónappal később találkoztam vele. Santiago emlékezett rá, hogy fáj a lábam a hidegben, kerültem a hosszú sétákkal járó terveket, és soha nem kérdezte meg, miért idegeskedem az autós kirándulásokon.

Amikor megkért, hogy legyek a barátnője, igent akartam mondani.

De eszembe jutott Anya.

– Bocsáss meg, Santiago. Sosem kedveltelek.

Elsápadt.

-Soha?

-Soha.

Egész éjjel sírtam.

Hat hónappal később Camila randizni kezdett vele. Nem panaszkodtam. Anya folyton azt hajtogatta, hogy a húgom gyengének született, hogy én vagyok az „erős”, az, aki képes engedni.

Mígnem egy nyáron egy nappal korábban hazaértem a tervezettnél.

Azon az estén hallottam, hogy anya Camilával beszélget.

– A hetedik napon ne használd a laborliftet. A tizenharmadik napon ne egyél tenger gyümölcseit. Az előadásod előtt ellenőrizd a színpad berendezését. A születésnapodon pedig ne vezess.

Tartalmaz.

Egy, kettő, három, négy.

Kamilla is észrevette.

– Anya, nem azt mondtad, hogy évente csak három dolgot árulhatsz el?

Teresa halkan felnevetett.

– Ezt mondtam a húgodnak.

Éreztem, ahogy a padló eltűnik.

Aztán Camila Santiago felől kérdezősködött.

Anyám felsóhajtott.

– Daniela, és boldog lett volna. Élete végéig gondoskodott volna róla.

– Akkor miért kényszerítetted arra, hogy elutasítsa?

– Mert többet szenvedtél, mióta megszülettél. Ha a lányaim közül valamelyiknek megadatott ez a boldogság, akkor te akartam.

– Ez igazságtalan.

– Daniela, tarts ki!

Befogtam a számat, hogy ne adjak ki hangot.

Camila feltette a kérdést, ami végül összetört:

– És mi volt a balesettel, amikor tizenhárom éves voltál?

Anya szinte suttogva válaszolt:

– Igen, láttam. Tudtam, hogy a busz le fog karambolozni. De apád beteg volt, én meg kimerültem, és azt is láttam, hogy Daniela nem fog meghalni. Azt hittem, megbirkózom vele.

A sebhelyemet néztem.

Hét évig azt hittem, hogy anyám nem tud megmenteni.

Azon az estén valami sokkal rosszabbat fedeztem fel:

Igen, tudnék.

Egyszerűen úgy döntött, hogy én vagyok a lány, aki el tudja viselni a fájdalmat.

2. RÉSZ

Másnap reggel Camila a barátaival találkozott egy Chapala közelében lévő klubban, és Santiago érte ment volna. Mondtam, hogy én is megyek.

Anya behúzott a konyhába.

– Daniela, most láttam. Ha beszállsz abba az autóba, megint megsérül a lábad.

– Milyen jóslati szám ez?

Habozott.

— Az év második.

Előző este hallottam, hogy négyest adott.

A szemébe néztem.

– Megyek már.

Egyetlen karcolás nélkül megérkeztünk Chapalába.

Húsz perccel később Camila hívást kapott.

– Anyunak balesete volt.

Rohantunk egy klinikára. Teresának hatalmas kötés volt a csuklóján, és egy tiszta gézlap a homlokán.

„Az autó, aminek el kellett volna ütnie őket, a közelemben haladt el” – mondta. „Elhárítottam a katasztrófát.”

Aztán egy nővér adott neki egy üveg vizet. Anya a feltételezhetően sérült kezével nyitotta ki, és csak akkor kezdett el panaszkodni, amikor látta, hogy ránézek.

Délután hallottam, ahogy ezt mondja Kamilának:

– A húgod még mindig hisz nekem. A színlelt sérülés miatt bűntudata lesz.

Azon az estén, vacsora közben Camila sírt.

–Ha Daniela elmondja Santiagónak az igazat, akkor nem akarok tovább élni.

Anya rám nézett.

–Épp most láttam valamit. Ha elmondod Santiagónak, hogy miattam utasítottad el, Camila meg fog fájni.

Egy újabb kényelmes jóslat.

– Mit akarsz, mit tegyek?

–Hívd fel. Mondd meg neki Camila előtt, hogy sosem szeretted.

Küldtem egy üzenetet: „Gyere. El kell mondanom az igazat, ami körülbelül két évvel ezelőttről történt.”

Santiago nyolckor érkezett.

Mély lélegzetet vettem.

–Akkor hazudtam. Kedveltelek. Azért utasítottalak el, mert anyám azt mondta, hogy veled tönkretenné az életemet.

Kamilla felkelt.

– Elveszed tőlem!

Santiago összevonta a szemöldökét.

– Camila, három hónapja szakítottunk.

A húgom elsápadt.

– Soha nem voltunk hivatalos pár – folytatta. – Beleegyeztem, hogy találkozunk, miután Daniela visszautasított, de már mondtam, hogy nem működik.

Camila izgatottan tért vissza a konyhából, és azzal fenyegetőzött, hogy kárt tesz magában, ha Santiago elmegy velem.