– Miért nem mondtad, hogy terhes vagy?

Lucia a bölcsők felé nézett.

– Megpróbáltam.

Négy nappal a per után bement az irodájába. Mercedes közölte vele, hogy Alejandro nem akarja látni. Ő azonban Valenciában volt. Lucía még háromszor próbálta felhívni, de a száma blokkolva volt. Amikor egy új fiókból írt, a Ferrer ügyvédi irodától kapott választ, amelyben követelték, hogy minden kommunikáció az ügyvédeken keresztül történjen.

Alejandro emlékezett arra az e-mailre.

Soha nem kérdeztem meg, hogy ki rendelte el a küldést.

– Azt hittem, így a legjobb – vallotta be. – Meg voltam győződve róla, hogy az aláírásomat használtad.

– És meg voltam győződve róla, hogy ha elmesélem a terhességet, a családod a gyerekeket fogja felhasználni, hogy rákényszerítsen a védekezésem feladására.

Lucía elmagyarázta, hogy a nővére házában menekült Alcalá de Henaresben, és hagyta, hogy mindenki azt higgye, hogy szökésben van.

Két héttel a botrány előtt egy furcsa tranzakciót észlelt: 1 800 000 eurót irányítottak át egy tartalékszámláról három fedőcéghez. A belső nyilvántartás szerint az ő neve szerepelt engedélyező félként.

Semmire sem adott engedélyt.

A hozzáférési naplók áttekintése során felfedezte, hogy az eredeti rendelés nem az ő termináljáról vagy digitális tanúsítványáról származott. Azt egy, az Alejandro nagyapja által létrehozott vagyonkezelői alaphoz tartozó kóddal validálták.

Az adott eszközhöz tartozó széfet egy madridi magánvállalkozás őrizte, és csak két eszközzel lehetett kinyitni: egy rézkulccsal és egy névleges engedéllyel.

– Nálad volt a kulcs?

– Nem. A nagyapádé volt. Amikor meghalt, elveszettként jegyezték be.

Alejandro elővette a darabot a zsebéből.

– Szóval, hogy jutott ez eszedbe?

Lucia nyelt egyet.

–Apád adta nekem három héttel a halála előtt.

Alejandro mozdulatlan maradt.

Édesapja, Julián Ferrer két évvel korábban hunyt el rövid betegség után. Alejandro úgy hitte, hogy rendezte az összes vállalati ügyét a Mercedesszel.

– Miért pont te?

– Mert nem bízott benne, hogy a tanács tiszteletben tartja az utolsó utasításait.

Lucía elmagyarázta, hogy Julián megkérte, hogy tartsa meg a kulcsot, és ne használja, hacsak valaki nem próbálja meg egy botrány révén eltávolítani Alejandrót a cég irányításából.

– Apád attól félt, hogy díszes figurává akarnak változtatni.

Alejandro visszaemlékezett az elmúlt néhány hónapra. A válás után Mercedes több felelősséget vállalt magára. Ricardo olyan megbeszéléseken kezdett részt venni, amelyek korábban nem az ő feladatai voltak. Gonzalo, Alejandro unokatestvére, ideiglenes meghatalmazást kapott szerződések aláírására.

Mindent segítségként mutattak be, amíg „felépült a személyes csapásból”.

– Amikor megjelentek az átutalások, megértettem, hogy a kulcs kapcsolatban áll – folytatta Lucía –, de a névleges felhatalmazás a te nevedre szólt.

– És miért nem adtad oda nekem?

Lucia szigorúan nézett rá.

– Mert már aláírtál egy nyilatkozatot, amelyben azt állítottad, hogy a hátad mögött cselekedtem.

Alejandro lehajtotta a fejét.

Emlékezett arra az aláírásra. Ez egy belső nyilatkozat volt, amit az ügyvédek készítettek a bankok megnyugtatására. Azt mondták neki, hogy ez csak formalitás.

Anélkül, hogy észrevette volna, a családja verzióját a cég hivatalos verziójává alakította.

Reggel 6:40-kor Teresa bejött, és jelentette, hogy az ikrek állapota továbbra is gyenge, de stabil. Az egyiküknek légzéstámogatásra van szüksége; a másik jobban reagál.

Alejandro látni akarta őket.

Először a legkisebbhez közelített. Alig nyomott két kilót. Amikor kinyújtotta az ujját, a gyermek apró keze körülzárta.

Akkor érzett igazi félelmet.

Nem a pénzvesztésre.

Elveszíteni egy életet, aminek a létezéséről nem is tudtam.

— Mi a nevük?

—Mateo és Bruno.

– Te választottad ki a neveket?

–Évekkel ezelőtt Mateót választottad.

Alejandro felidézett egy beszélgetést egy asztúriai útja során, jóval azelőtt, hogy a Ferrer vezetéknévnek nagyobb súlya lett volna, mint a házasságának.

Reggel 9:15-kor felhívott egy megbízható közjegyzőt, aki nem az édesanyjával dolgozott. 11 órára már a vagyonkezelői vagyont kezelő intézmény előtt volt, a Paseo de la Castellana közelében.

A meghatalmazása még érvényes volt. A neve 5 éve hozzáféréssel rendelkező kedvezményezettként volt feltüntetve.

Senki sem szólt neki.

A kulcs egy keskeny dobozt nyitott ki.

Benne 3 boríték, egy titkosított memóriakártya és egy Julián által aláírt levél volt.

Az apja elmagyarázta, hogy a zárolt számláról 500 000 eurót meghaladó tranzakcióhoz két engedély szükséges: egy digitális és egy fizikai. A fizikai engedélyt csak Mercedes Ferrer vagy helyetteseként Ricardo Salvatierra adhatja ki.

Lucíának soha nem volt meg ez a képessége.

A második boríték hozzáférési naplókat tartalmazott. Az 1 800 000 eurós tranzakciót Ricardo irodája hagyta jóvá.

A harmadik dokumentum egy kilenc nappal a Lucía elleni vádemelés előtt tartott ülés jegyzőkönyvét tartalmazta. A jegyzőkönyvben Alejandrot javasolták ideiglenesen elmozdítani az operatív elnöki posztról, ha „olyan hírnévvel vagy személyes válsággal szembesülne, amely befolyásolná az ítélőképességét”.

A javaslatot Mercedes írta alá.

A titkosított memória rosszabb volt.

E-maileket váltott közte és Ricardo.

Egyszer Ricardo figyelmeztette Lucíát, hogy túlságosan is elemzi a dolgokat. Mercedes így válaszolt: „Ha Alejandro úgy hiszi, hogy elárulta, akkor anélkül fogja aláírni, hogy ránézne. Meg kell tennie, mielőtt Lucía újabb okot adna neki arra, hogy mellette maradjon.”

A dátum 8 hónappal ezelőtt volt.

Egy másik, 3 héttel később küldött e-mail felkeltette Alejandrót.

„Pletykák keringenek a terhességről. Ha bebizonyosodik, a válást véglegesíteni kell, mielőtt meggondolja magát.”