Manuel Ortega azért ismerkedett meg Rafaellel, mert ő javította a járműveket a farmon.

Amikor megtudta, hogy a cég a bezárás szélén áll, pénzt fektetett be.

Nem egy vagyon.

De ez elég volt ahhoz, hogy több adósság esedékessé válását megakadályozzák.

Ezután segített modernizálni a termelési folyamat egy részét.

Rafael mindig is el akarta ismerni a hozzájárulását.

Beatriz viszont fenyegetésnek tekintette.

„Miért fenyegetés?” – kérdezte Álvaro.

Eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Mert ez azt jelentette, hogy ennek az egésznek egy része soha nem volt teljesen a miénk.

Inés hitetlenkedve nézett rá.

– Egy ingatlan miatt bántál így velem?

-Nem.

– Akkor mondd el, miért.

Beatriz összeszorította az ajkait.

– Mert amikor Álvaro megjelent veled, megértettem, hogy ki vagy.

Álvaro összevonta a szemöldökét.

Négy évvel korábban Sevillában ismerkedett meg Inéssel. A nő akkoriban egy magánklinikán dolgozott, és egy beavatkozás után kezelte a nagybátyját. Hónapokkal később véletlenül kezdtek el beszélgetni egy közeli kávézóban.

Senki sem mutatta be őket.

Inés csak hetekkel később tudta meg, hogy kik a Salvatierra család.

– Azt hitted, hogy alul kerestem – döbbent rá Inés.

– Apád pontosan tudta, hogy kik vagyunk.

-Én nem.

– Sosem voltam biztos benne.

Ez a vallomás nehéz csendet eredményezett.

Beatriz minden megaláztatása mintha még kellemetlenebb logikát öltött volna.

Nem próbáltam kideríteni, hogy Inés aranyásó-e.

Eldöntötte, hogy ő az.

Aztán pedig olyan helyzeteket teremtett, amelyekkel bizonyítani tudta a saját gyanúját.

– Ezért vetted el tőlem a hozzáférést a számlákhoz – mondta Inés.

Beatriz nem válaszolt.

– Ezért akartad, hogy a személyzet és a vendégeid előtt dolgozzak.

– Azt akartam, hogy megértsd, hogy Álvaróval kötött házasság nem jogosít fel arra, hogy…

– Miért? – vágott közbe Álvaro. – Hogy asztalnál ülve egyél?

Beatriz lesütötte a tekintetét.

Klára az ablakhoz lépett.

„Nem tudtam mindent” – mondta.

Inés felé fordult.

– De eleget tudtál.

Klára lehunyta a szemét.

Bevallotta, hogy Beatriz már hónapokkal korábban mesélt neki az alapról. Azt is mondta, hogy Inés jelentős részesedésre tarthat igényt, ha ismeri az eredetét.

Clara segített előkészíteni néhány dokumentumot.

Elmondása szerint úgy vélte, csak a családot védték egy esetleges vitától.

– És amikor láttad, hogy terhesen takarítok, azt is gondoltad, hogy a családot véded?

Klára nem kapott választ.

Álvaro felhívta az ügyvédet.

Elküldte neki az összes dokumentum fényképét.

Aztán egy olyan parancsot adott, ami még Beatrizt is meglepte.

Másnap reggelre rendkívüli tanácsülést akart összehívni, és ideiglenesen leállítani minden olyan műveletet, amelyet az elmúlt 4 hónapban az édesanyja hatalma alatt végeztek.

Beatriz felemelte a fejét.

– Nem béníthatod meg a céget egy családi vita miatt.

– Ez megszűnt családi ügy lenni, amikor céges dokumentumokat használtál fel arra, hogy nyomást gyakorolj a feleségemre.

– Én vagyok az anyád.

– És ő a feleségem. E kettő közül egyik sem emel téged a törvények fölé.

Inés figyelte őt.

Azt várta, hogy védve érzi magát.

Ehelyett valami összetettebbet érzett.

Hónapokig titkolta a helyzetet, nehogy Álvarónak választania kelljen közte és az anyja között.

Most már megértette, hogy ez hiba volt.

Nem azért, mert választásra kellett volna kényszerítenem Álvarót.

Hanem azért, mert neki magának joga volt eldönteni, hogy milyen bánásmódot fogad el.

– Nem akarok itt maradni ma este – mondta.

Álvaro bólintott.

Megyünk.

Beatriz reagált.

– Ez a te házad.

Álvaro lassan tagadta.

– Az a ház, ahol a feleségem az állatokkal eszik, miközben te vacsorázol, az nem ház.

Inés közbelépett.

– Nem akarom, hogy elhagyd a farmodat miattam.

– Nem miattad van.

Álvaro körülnézett.

– Ez miattam van.

Azon az estén egy kis vidéki szállodába mentek, ami 20 percnyire volt.

Maribel addig akart velük maradni, amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy Inés jól van.

Mielőtt elindult volna, Inés megállt mellette.

– Elveszíthetted volna az állásodat.

– Elveszíthettem volna az önbecsülésemet is.

Inés átölelte.

02:14-kor felhívta az ügyvéd.

Megtalálta az utolsó darabot.

Az okirat szerint Manuel Ortega közvetve egy régi cég 18%-át birtokolta, amelynek vagyonát évekkel később a Salvatierra Gourmet beolvasztotta.

A sorozatos vállalati bővítések és átalakulások miatt a jelenlegi gazdasági részvétel kisebb volt, de továbbra is fontos.

Az igazán döntő tényező nem a mennyiség volt.

Ez volt az ellenőrzési záradék.

Beatriz megpróbált Inés aláírását felhasználni arra, hogy ideiglenesen bizonyos szavazati jogokat átruházzon egy általa vezetett cégre.

Ha Inés aláírta volna, elveszítette volna a jogát arra, hogy ellenezzen számos, arra az évre tervezett üzleti döntést.

Köztük a birtok földterületének egy részének eladása egy szállodacsoportnak.

Álvaro felült az ágyban.

– Anyám évek óta azt mondja, hogy soha nem adná el azt a földet.

– Ezen dokumentumok szerint – magyarázta az ügyvéd – valaki hónapok óta készíti elő a műtétet.

-WHO?

– Beatriz és Clara neve szóba kerül az első beszélgetésekben. De van egy harmadik név is.

Álvaro hallgatott.

Eduardo Salvatierra volt az.

A nagybátyja.

Az apja öccse.

Ez megmagyarázta az engedély hiányát.

Eduardo hosszú ideig több családi vállalat igazgatója volt, és megőrizte régi hatalmát.

Másnap reggel saját ügyvédje kíséretében jelent meg a találkozón.

Nem tagadott semmit.