– Soha nem láttam azt a táskát – mondta Lucía. – De az egyik ügynök Iván volt, Rubén barátja. Pontosan tudta, hol kell keresni.

Egy túlterhelt ügyvéddel, pénz nélkül és két rendőr vallomásával Lucíát elítélték. Néhány héttel korábban szabadult, és éjszaka dolgozott, hogy összegyűjtse a szükséges dokumentumokat Mateo visszaszerzéséhez.

De amikor megérkezett a szülei házához, ahol Rubén a fiúval lakott, valami rosszabbat hallott: Mateo napok óta eltűnt.

– Rubén azt mondta, hogy hisztirohama miatt szökött el – magyarázta, ökölbe szorított kézzel –. És majdnem egy héttel később jelentette az eltűnését.

Máté megrázta a fejét.

– Nem menekültem el.

Aztán mesélt a hűtőszekrényről.

Lucia arcából kiszaladt a szín.

Ernesto azt hitte, sikítani fog. De nem sikított. Mozdulatlanul maradt, és a falon lévő pontot bámulta.

– Azt hitte, meghaltál – mondta hirtelen.

Máté hátrahőkölt.

-Hogy?

–Ha eszméletlenre ütött és ott rejtett el… azt hitte, halott vagy.

A csend elviselhetetlen volt.

Ugyanazon a délutánon Lucía beszélt egy ügyvéddel egy olyan szervezettől, amely kétes bizonyítékokkal vádolt nőket támogat. Mindent elmesélt neki. Az ügyvéd kétszer is felhívta a családját, és valami furcsát kért:

– Ne szállj szembe Rubénnel. Ha úgy gondolja, hogy Mateo még mindig eltűnt, akkor tévedhet.

És meg is tette.

Két nappal később egy szomszéd jelentette, hogy Rubén egy zseblámpával, egy ásóval és ugyanazzal a katonai dzsekivel távozott a házából, amelyet ivás közben viselt.

Lucia Ernestóra nézett.

– A hulladéklerakóba kerül.

-Szóval így?

Nyelt egyet.

– Hogy megkeresse, mit gondol, mit hagyott ott.

És amikor látták, hogy Ruben fénye eltűnik a szeméthegyek között, megértették, hogy az igazság hamarosan a saját szájából fog kijönni.

3. RÉSZ

Rubén majdnem éjfélkor érkezett a hűtőszekrényhez.

A szeméttelep nedves volt a nemrég leesett szitálástól. Óvatosan járt, lámpával megvilágítva a földet, miközben káromkodott. Ivott; ez látszott azon, ahogy csoszog a lábával, és milyen ügyetlenül pakolgatta a zsákokat, konzervdobozokat és fadarabokat.

Megtalálta a hűtőszekrényt.

Néhány másodpercig állt előtte.

Aztán kinyitotta az ajtót.

Üres.

Ruben hátrébb lépett.

– Nem… nem, nem, nem…

– Keresel valamit?

Lucia hangja hallatszott a sötétségből.

Rubén olyan gyorsan pördült meg, hogy majdnem elesett.

– Te? Mit csinálsz itt?

Lucía zseblámpával a kezében jelent meg. Nem volt egyedül, bár a férfi továbbra sem látta. Néhány méterrel arrébb, egy elhagyott teherautó mögött Lucía ügyvédje koordinálta a belügyi ügynökök, az államügyész és két riporter jelenlétét, akik már az Iván elleni panaszokat vizsgálták.

Az volt az elképzelés, hogy megfigyeljék őt azon a helyen, amely Mateo eltűnéséhez kapcsolódik, és hagyják, hogy saját szabad akaratából beszéljen.

Lucia a hűtőszekrényre mutatott.

– Mondd, mit csinálsz itt?

-Semmi.

–Éjfélkor jössz egy ásóval oda, ahol Mateót megtalálták.

Ruben kinyitotta a szemét.

– Kit találtak meg?

Lucía gyomra összeszorult. Ez a színlelt kérdés megerősítette azt, amit már úgyis tudott.

– A fiadnak.

Rubén a homlokához emelte a kezét.

– Nem tudom, miről beszélsz.

–Élt, Rubén.

Mozdulatlanul maradt.

-Hogy?

–Mateo élt, amikor beraktad. Lélegzett. Belülről ébredt, és megpróbált kiszabadulni.

Kiesett a kezéből a lámpa.

– Én… én azt hittem, hogy…

Elhallgatott.

Lucia lépett egyet.

– Mit gondoltál?

Rubén remegni kezdett.

– Nem így volt.

– Akkor meséld el, hogy volt.

„Provokált!” – tört ki a lány. „Mindig rólad beszélt. Mindig azt mondta, hogy visszajössz. Csak azt akartam, hogy megértse, ki az, aki hatalmon van a házamban.”

Lucia összeszorította a fogát.

– És megütötted?

Rubén mindkét kezével végigfuttatta a haját.

–Egy ütés volt. Csak egy. Nekidőlt az asztalnak, és nem mozdult. Azt hittem, megöltem.

A teherautó mögött Lucia ügyvédje egy pillanatra lehunyta a szemét.

Ernesto, aki mellette állt, érezte, hogy elgyengülnek a lábai.

Mateo nem ment velük. Egy szociális munkás és egy ápolónő védelme alatt állt. Ernesto kereken megtagadta, hogy a fiú visszatérjen oda.

Rubén egyre gyorsabban és gyorsabban beszélt tovább.

„Megijedtem. Mit akartál, mit tegyek? Ha mentőt hívok, kihallgatnak. Ivan már figyelmeztetett, hogy nem tudom tovább megoldani a problémáimat.”

Lucia rászegezte a tekintetét.

–Iván? Ugyanaz az Iván, aki megállított?

Rubén túl későn értette meg.

– Ezt ne tedd bele.

– Börtönbe zártál.

– Azért volt, hogy ne zaklass minket a válás miatt.

– Rám szórtad a drogokat?

– Nem én. Ivan kapta a táskát.

A mondat utáni csend szinte tökéletes volt.

Rubén nehezen lélegzett.

Lucia lassan kérdezte:

– És tudta, hogy hamisítvány?

„Persze, hogy tudtam. Odarendelte a két járőrt. Megmondta nekik, mit mondjanak. Csak néhány hónapra meg akartalak ijeszteni. El akartad vinni a házat és a gyereket. Milyen más választásom volt?”

Aztán egyszerre több lámpa is felkapcsolódott.

Ruben megfordult.

Az ügynökök előbukkantak a sötétségből.

– Rubén Castañeda – mondta az egyik –, ne tegyél semmilyen hirtelen mozdulatot.

Rettegés és gyűlölet keverékével nézett Luciára.

– Csapdát állítottál nekem.

– Nem – felelte. – Oda vittelek, ahová úgy döntöttél, hogy visszatérsz.

Megpróbált elfutni.

Nem jutott messzire.

Letartóztatása nem oldott meg mindent aznap este. Nyilatkozatok, szakértői jelentések hangzottak el, és párhuzamosan nyomozás folyt Lucía fogva tartásával kapcsolatban.