Emily halk hangot adott ki.

A szeme rebbent.

„Dániel…”

Azonnal felé fordult.

„Itt vagyok, drágám.”

A lány ránézett, de volt valami bizonytalan az arckifejezésében.

Aztán a tekintete rám vándorolt.

“Kérem…”

A hangja alig volt hallható.

Közelebb hajoltam.

„Emily, meg tudnád mondani, mi történt a karoddal?”

Daniel válaszolt, mielőtt a nő tehette volna.

„Leesett.”

Ránéztem.

– Megkérdeztem Emilyt.

Megfeszült az állkapcsa.

Emily nyelt egyet.

“ÉN…”

Lehunyta a szemét.

– Rendben van – mondtam gyengéden. – Nem kell mindent most elmagyaráznod. Csak mondd meg, hogy a szereplőgárdának maradnia kellett volna-e.

Hosszú szünet következett.

Aztán Emily azt suttogta: „Nem.”

Dániel arca megváltozott.

Nem harag volt.

Félelem volt.

Valódi félelem.

Márkus is észrevette.

– Sarah – mondta halkan –, mozdulnunk kell.

Bólintottam.

„Széles spektrumú antibiotikum-kúra megkezdése. Két nagy átmérőjű intravénás injekció. Vérvétel az antibiotikum-kúra előtt, ha a kezelés késleltetése nélkül hozzá tudunk jutni. Laborvizsgálatok, laktát, vesefunkció, véralvadási panel. Ortopédiai és sebészeti osztályt hívni.”

Marcus azonnal mozdult.

Nyúltam a gipszfűrészért.

Daniel elállta az utamat.

„Tévedést követsz el.”

„Lépj hátra.”

„Szüksége van az ortopéd sebészére.”

„Az ortopéd sebésze megvizsgálhatja, miután ezt eltávolítottuk.”

– Nem tudod, mi van odalent.

A szavak a levegőben lebegett.

Mereven bámultam rá.

Úgy tűnik, ő sem.

Legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan ő szerette volna, ha elhitetném velem.

– Pontosan – mondtam. – Ezért távolítjuk el.

A fűrész beindult.

A mechanikus rezgés betöltötte a szobát.

Emily összerezzent.

– Nyugi – mondtam neki. – Már majdnem ott vagyunk.

Megnyílt az első rész.

Azonnal kellemetlen szag töltötte be a szobát.

Márkus elfordította a fejét.

Nem tettem.

A gipsz alatti bőr megduzzadt és elszíneződött. Irritált területek voltak ott, ahol az üvegszál a húsba nyomódott. Több ujj is erősen megduzzadt, a bőr pedig szürkés árnyalatot öltött.

De a legfontosabb nem az volt, amit láttam.

Ez volt az, amit nem láttam.

Nem volt tiszta sebészeti kötés.

Nincs bizonyíték arra a tiszta gyógyulásra, ami egy egyszerű töréstől elvárható.

Ehelyett a gipsz alatt egy rosszul védett seb húzódott az alkaron.

Éreztem, hogy összeszorul a gyomrom.

„Hozzatok ide még egy szempárt!” – mondtam.

Egy nővér hívta a sebészcsapatot.

Dániel hátrált egy lépést.

Emily a mennyezetet bámulta.

– Emily – mondtam halkan –, megműtöttek?

Remegett az ajka.

“Igen.”

“Amikor?”

Nem válaszolt.

Dániel megtette.

„Három héttel ezelőtt.”

Ránéztem.

„Melyik kórház?”

Habozott.

„Szent Máté.”

„Melyik sebész?”

Újabb habozás.

„Dr. Robert Vale.”

Tudtam a nevet.

Ismertem a Szent Máté ortopédiai osztályát is.

Valami nem illett.

„Miért nincs sebészeti kötszer?”

Dániel arca megkeményedett.

„A szereplőgárda megváltozott.”

“Amikor?”

„A múlt héten.”

„Ki által?”

„A feleségemnek találkozója volt.”

“Ahol?”

Nem válaszolt.

Emily suttogta: „Otthon.”

A szoba elcsendesedett.

Ránéztem.

„Ki változtatta meg?”

A férjére meredt.

Dániel elnézett.

„Emily” – mondtam –, „el kell mondanod az igazat. Nem azért, mert bárki bajban van. Mert tudnom kell, mi történt, hogy megfelelően bánhassunk veled.”

A szeme megtelt könnyel.

„Dániel megváltoztatta.”

Ránéztem.

„Lecserélte a felesége szereposztását?”

– Segített nekem – mondta Emily gyorsan. – Segíteni próbált.

Daniel válla kissé lejjebb ereszkedett.

„A sebésze utasításokat adott nekünk.”

„Tényleg?”

“Igen.”

„Írásos utasítások?”

„Nincsenek nálam.”

Lenéztem Emily karjára.

Már így is túl sok volt a megválaszolatlan kérdés.

Egy hónapos szereplőgárda.

Sebészeti seb.

Hazai szereplőváltás.

Egy veszélyesen fertőzött kar.

És egy férj, aki egy magyarázattal érkezett, mielőtt bárki is kihallgathatta volna.

„Képzeljük el a képet” – mondtam.

Dániel megrázta a fejét.

„A sebésze már elvégezte a képalkotást.”

„Nem azt kérdezem, mi történt a múlt hónapban. Azt kérdezem, mi történik most.”

A nővér visszajött az első laboreredményekkel.

“Sára.”

Megfordultam.

Az arckifejezése eleget elárult.

“Mi?”

„A fehérvérsejtszám nagyon magas. A laktátszint emelkedett. A kreatininszint is megemelkedett.”

Bólintottam.

„Indítsa el a folyadékokat.”

Emily vérnyomása ismét leesett.

Dániel leült.

Érkezése óta most először inkább férjnek tűnt, mintsem egy helyzetet irányítani próbáló férfinak.

Megfogta Emily kezét.

„Kérlek, ne hagyd, hogy meghaljon.”

Figyeltem őt.

„Nem áll szándékomban.”

A tekintete találkozott az enyémmel.

„Ő mindenem.”

Emily kinyitotta a szemét.

– Nem – suttogta.

Dániel ránézett.

Zavartnak tűnt.

„Mit nem?”

Emily felé fordította az arcát.

„Nálad van… a ház.”

Megdermedt az arca.

Úgy tettem, mintha nem venném észre.

Voltak sürgősebb dolgok is.

Megérkezett a sebészcsapat.

Dr. Patel, az ügyeletes ortopéd sebészünk, megvizsgálta a karját.

A szereplőgárdára nézett.

Aztán a sebnél.

Aztán rám.

“Meddig?”

„A férj szerint körülbelül egy hónapja.”

Dr. Patel összevonta a szemöldökét.

– És a műtét?

„Három héttel ezelőtt.”

“Ahol?”

„Szent Máté.”

Emilyre nézett.

„Ki operálta?”

„Dr. Vale.”

Dr. Patel arcán elgondolkodó lett a gondolat.

„Ez furcsa.”

“Mi?”

„Nem emlékszem, hogy Vale valaha is ilyen ügyön dolgozott volna.”

Dániel azonnal megszólalt.

„A feljegyzések átvitele időbe telhet.”

– Természetesen – mondta Dr. Patel.

De nem tűnt meggyőzöttnek.

Megvizsgálta Emily ujjait.

„Teljesen le kell vennünk a gipszkartont.”

Dániel felállt.

“Nem.”

Dr. Patel ránézett.

„Mr. Harris, a feleségének súlyos fertőzése lehet a gipsz alatt. Minél tovább várunk, annál nagyobb a kockázat.”

Daniel Emilyre nézett.

– Emily?

Lehunyta a szemét.

„Vedd le.”

A válla lehorgadt.

“Rendben.”

A szereplőgárda többi tagja eljött.

A szoba nagyon csendes lett.