1. RÉSZ
Amikor Valentina először tolta le Doña Corina kávéscsészéjét, nem tudta, hogy a vőlegénye hallgatózik az ajtó mögött.

– Hányszor kell még elmondanom, hogy ne gyere be a szobába azokkal a papucsokkal? Épp most tisztíttatom ki a szőnyeget.

A 71 éves Doña Corina mozdulatlanul ült a karosszék előtt. Remegő kézzel nézte, ahogy a kávé szétterül az El Encino hacienda mozaikpadlóján, Querétaro külvárosában.

– Bocsáss meg, lányom. Nem akartam rendetlenséget csinálni.

Valentina szárazon felnevetett.

– Ne mondd el, lányom. És vedd fel, mielőtt Hector megérkezik.

Alig két hónappal korábban Valentina úgy beszélt Doña Corináról, mintha élete legkedvesebb nője lenne. Héctor jelenlétében megölelte, édes kenyeret vitt neki, és ismételgette, hogy amikor összeházasodnak, soha nem hagyja egyedül.

De azon a reggelen azt hitte, hogy Hector kiment a legelőkre.

Ez egyértelmű

Visszatért néhány dokumentumért, és menyasszonya hangját meghallva megállt a folyosón.

Hector Salgado 42 éves volt, és azt a birtokot igazgatta, amely három generáció óta a családjáé volt. Apja hat évvel korábban halt meg, és azóta ő és édesanyja egyedül éltek abban a hatalmas házban, diófák, karámok és olyan munkások között, akik régóta ismerték Doña Corinát.

Valentina akkor bukkant fel az életében, amikor a legkevésbé számított rá, hogy szerelmes lesz. Elegáns, bájos és látszólag szeretetteljes lévén, még Corinát is sikerült megnyernie magának.

Ó, ő teremtette Héctort.

Az elmúlt hetekben apró változásokat vett észre. Az anyja már nem reggelizett velük. Nem ült a teraszon, amikor Valentina a közelben volt. Mielőtt bármit is kivett volna a hűtőből, elkezdett kérdezősködni.

Amikor Hector megpróbálta kideríteni, mi történik, Corina elmosolyodott.

– Semmi, hugi. Az ember elkényeztetetté válik az életkorral.

A kérdés meghiúsult

Még az a törött pohár is.

Hector már éppen be akart menni, hogy azonnal szembeszálljon Valentinával, de lépteket hallott a konyhából.

Dalva, egy 39 éves munkás, akinek a feladata a ház körüli segítségnyújtás és az ételkészítés volt a személyzet számára a hosszú műszakok alatt, egy ronggyal jelent meg.

– Majd én kitisztítom, Corina asszony.

Valentina megvetően nézett rá.

– Senki sem kért meg, hogy beleavatkozz.

Dalva leguggolt

– A hölgy nem öntötte ki a kávét. Te lökted meg a csészét.

A csend egyre súlyosabbá vált.

Valentina lassan közeledett.

– Vigyázz, mit mondasz, ha meg akarod tartani az állásodat.

Dalva felnézett.

– És légy óvatos, hogyan bánsz a főnök anyjával, amikor azt hiszed, hogy senki sem figyel.

Hector ütést érzett a mellkasán.

Nincs bejegyzés

Visszavonult, mielőtt felfedezhették volna.

Azon a délutánon Dalvát találta, amint dobozokat cipelt a raktár közelében.

– Jól van az anyám?

A nő festése

—Igen, olvasónk

– Nem ezt kérdeztem. Azt kérdeztem, hogy rendben van-e.

Dalva lesütötte a szemét.

– Kérdezd meg tőle.

– Én kérdezem tőled.

Dalva mély levegőt vett.

– Szükségem van erre a munkára.

Ez a válasz jobban fájt neki, mint bármilyen vád.

Hector úgy döntött, nem gyakorol rá nyomást. A következő napokban előzetes figyelmeztetés nélkül változtatni kezdte a programját. Korábban érkezett. A ház közelében maradt. Néha a teherautóját a pajta mellett hagyta, és gyalog ment vissza.

Amit felfedezett, rosszabb volt, mint képzelte.

Valentina leszidta Corinát, amiért „túl sok” meleg vizet használ. Elvette a tévé távirányítóját. Elrendelte, hogy szállítsák el Héctor elhunyt apjáról készült fényképeket, mert szerinte „mauzóleumnak néznek ki tőlük a házak”.

Egy délután Hector hallotta a teraszról:

– Amikor összeházasodunk, új szabályokra lesz szükség ebben a házban.

– Ez mindig is az otthonom volt – felelte Corina halkan.

– Az ő háza volt. Hector most saját családot alapít.

– Én vagyok a családja.

-Egyelőre.

Hector ökölbe szorította a kezét.

Ennek ellenére tovább figyelte, mert tudnia kellett, meddig jutott el, és mindenekelőtt miért titkolja tovább az anyja.

A válasz 1 héttel később kezdett meglátszani.

Doña Corinának rutinvizsgálata volt a kardiológusánál. Héctor megkérte Valentinát, hogy kísérje el, mert találkoznia kellett néhány szarvasmarha-felvásárlóval.

Délután felhívott, hogy megkérdezze, hogy ment minden.

– Tökéletes – felelte Valentina. – Az orvos azt mondta, hogy nagyon jól van.

Azon az estén Hector egy még mindig le nem zárt, kórházból származó borítékot talált a kukában.

Benne volt az időpontfoglalási cetli.

Corina soha nem jött el a klinikára.

Hector egyenesen az anyja szobájába ment.

– Anya, miért nem mentél el orvoshoz?

Corina meglepetten felnézett.

Mielőtt válaszolhattam volna, Valentina megjelent az ajtóban.

– Fáradtnak érezte magát, és inkább maradt volna.

Corina hallgatott.

Hector először az egyikre, aztán a másikra nézett.

– Anyámtól akarom hallani.

Valentina keresztbe fonta a karját.

– Most engem vallatsz?

Corina a kezeit az ágytakaróra szorította.

– Hector… hagyd ezt így.

Letérdelt elé.

– Mit próbálsz megvédeni?

Corina szeme megtelt könnyel.

Abban a pillanatban Dalva megjelent a folyosó végén, sápadtan, kezében egy mobiltelefonnal.

– Főnök… Azt hiszem, nem bírok tovább csendben maradni.

Valentina hirtelen megfordult.

– Semmi keresnivalód itt!

Dalva nem mozdult.

-Igen, van.

Odaadta a telefont Hectornak.

– Mert tegnap felvettem, mi történt, amikor elmentél.

2. RÉSZ
Hector átvette a telefont, míg Valentina Dalva felé sétált.

—Dámelo.

Hektor felemelte a kezét.

– Még csak eszedbe se jusson megérinteni.