Amióta találkoztak, Valentina most először állt meg, amikor meghallotta ezt a hangot.

Dalva megnyitott egy hangfájlt. Remegő hangon beszélt.

„Először nem terveztem semmit sem felvenni. Épp a folyosót takarítottam, amikor kiabálást hallottam. Elővettem a telefonomat, mert féltem, hogy azt fogják mondani, csak kitaláltam.”

Hector megnyomta a play gombot.

Valentina hangja betöltötte a szobát.

– Nem megy kórházba.

Aztán meghallották Corinát.

– A fiam azt mondta…

– A fiad azt teszi, amit mondok neki, ha tudom, hogyan bánjak vele. Te itt fogsz maradni.

– Ez az én kérdésem.

– És mit gondol, ki fogja lemondani a találkozóit, hogy elvigye magához minden alkalommal, amikor fájdalmai vannak, amikor összeházasodunk?

Néhány másodpercnyi csend következett.

Aztán egy mondat jelent meg, amitől Hector hideget érzett.

„Jobb lesz, ha most már hozzászokik, mert nem szándékozom a házasságomat egy idős asszony gondozásával tölteni.”

A hangfelvétel véget ért.

Corina lehunyta a szemét.

Valentina azonnal reagált.

– Kiragadt a kontextusból.

Hektor ránézett.

– Milyen kontextus teszi elfogadhatóvá, hogy így beszéljek az anyámmal?

– Ő provokál! Amióta megérkeztem, betolakodónak érzem magam miatta.

Corina felemelte a fejét.

– Soha nem voltam tiszteletlen veled.

– Természetesen. Itt minden körülötted forog. A konyha, ahogy szereted, a bútorok, amiket választottál, az alkalmazottak, akik engedelmeskednek neked. Még Hector is mindenben kikéri a véleményed.

Hector ekkor jött rá, hogy ez nem családi vita. Valentina akadálynak tekintette az anyját.

– Ezért mondtad le a találkozót?

Valentina tagadta.

– Nem így volt.

Dalva közbelépett.

– Hallottam, hogy felhívta a kórházat, és rokonának tettetette magát.

Valentina rámutatott.

– Kirúgtak.

Hector egy lépést tett előre.

– Itt senkit sem lehet kirúgni.

Valentina felé fordult.

– Jobban hiszel egy lánynak, mint annak a nőnek, akit feleségül veszel?

Hector nem válaszolt azonnal.

– El fogom hinni, amit az előbb hallottam.

Valentina felkapta a táskáját, kiment a szobából, és becsapta maga mögött az ajtót.

Azon az éjszakán külön szobában aludt. Másnap reggel úgy tett, mintha mi sem történt volna.

Még kávét is főzött Hectornak.

– Úgy beszélhetünk, mint a felnőttek.

– Pontosan ezt csináljuk.

– Anyukád eltúlozza a dolgokat, mert fél, hogy elveszít téged.

Hector érintetlenül hagyta a poharat.

– Anyám nem vette fel azt a hangfelvételt.

– Dalva problémákat akar teremteni.

Dalva félt, hogy elveszíti az állását, mégis megszólalt.

Valentina arckifejezése megváltozott.

–Akkor válassz. Vagy úgy építjük az életünket, ahogy elterveztük, vagy továbbra is hagyod, hogy mindenki beleavatkozzon közénk.

–Nem kell választanom a partnerem és anyámmal való méltóságteljes bánásmód között.

Valentina felkelt.

–Egy nap meg fog halni, és rá fogsz jönni, hogy tönkretetted a jövődet egy olyan nőért, aki még fel sem akart hagyni, hogy felnőj.

Hector mozdulatlan maradt.

Corina hallotta a folyosóról.

Még aznap délután odament a fiához.

– Nem akarom, hogy miattam véget vess egy kapcsolatnak.

– Nem miattad lenne.

-Fiú…

– Azért lenne, mert úgy döntött, hogy megteszi.

Corina némán sírt.

Aztán bevallotta, miért kellett ennyit elviselnie.

Miután Hector apja meghalt, Corina végignézte, ahogy fia éveket tölt kizárólag a ranchnak szentelve. Amikor Valentina megjelent, és Hector újra nevetni kezdett, Corina attól félt, hogy ő lesz az oka annak, hogy Hector elveszíti ezt a boldogságot.

– Azt hittem, ha még egy kicsit kitartok, megváltozik.

Hector megölelte.

– Soha többé ne gondold, hogy megaláztatásokat kell elviselned, hogy ne legyek egyedül.

Úgy tűnt, minden világos.

De két nappal később Hector rájött valamire, ami a problémát még súlyosabb árulássá változtatta.

A hagyatéki igazgató hozott neki egy mappát.

– Főnök, át kell néznie ezeket a papírokat. Valentina kisasszony kérte tőlem a tulajdoni lap másolatait és a ház értékbecslését.

-Szóval így?

– Azt mondta, hogy el akarod kezdeni az átalakítás folyamatát.

Hector soha nem kért semmi ehhez hasonlót.

Megnézte a mappát.

Hiányoztak a főházhoz, egy 18 hektáros földterülethez és apja végrendeletéhez kapcsolódó dokumentumok másolatai.

Délután felhívta a családi közjegyzőt.

A férfi megerősítette, hogy Valentina 3 héttel korábban érkezett, és megkérdezte, mi lesz az ingatlannal, ha Hector megnősül, és hogy Doña Corina megtartja-e a lakhatási jogát.

Hector úgy érezte, hogy minden a helyére került.

Amikor visszatért a haciendába, Valentina már várta a nappaliban.

Az asztalon ott volt az eljegyzési gyűrűje.

– Gondolom, már beszélt a közjegyzővel – mondta.

Hector becsukta az ajtót.

– Tudni akarom, hogy pontosan mit terveztél.

Valentina olyan derűvel mosolygott, ami szokatlan volt számára.

–Tökéletes. Akkor végre beszélhetünk arról, ami igazán számít.

3. RÉSZ
Valentina úgy ült a kanapén, mintha szarvasmarha-vásárlásról készülne tárgyalni, és nem akarta volna megmagyarázni, miért nyomozott a család anyagi helyzete után Hector háta mögött.

– Anyád nem élhet itt örökké.

Hector állva maradt.

– Ez a ház is az övé.

– Jogilag nem egészen.

Ez a mondat megerősítette a gyanúját.

Valentina érdeklődött.

Hector apja a termőföld nagy részét a fiára hagyta, de a végrendelet Corinának biztosította a jogot, hogy egész életében használja a főépületet. Ezt az állapotot nem lehetett eladni vagy megváltoztatni meghatározott jogi eljárások betartása nélkül.

Hector sosem tartotta ezt problémának. Számára a dokumentum egyszerűen jogi formát öltött valami nyilvánvalónak: az édesanyja addig lakhatott ott, ameddig csak akarta.