A férjem arra kényszerített, hogy minden nap süssek egy pitét, aztán megváltoztatott valamit, és megette velem. Egy nap átadtam
visszavágtam neki a szeletet, és megmondtam neki, hogy harapjon bele… Nem volt hajlandó, én pedig félelemtől megdermedtem😱💔
Amikor feleségül mentem a férjemhez, Victorhoz, mindenki figyelmeztetett, hogy furcsa ember.
Ritkán szólalt meg, szinte soha nem mosolygott, és utálta, ha valaki előzetes figyelmeztetés nélkül jött a házunkhoz. De mindig is
törődött velem. Amikor beteg voltam, egész éjjel mellettem ült. Amikor kimerülten hazaértem a munkából,
csendben teát készített nekem. Azt hittem, a visszafogott személyisége egyszerűen a nehéz gyermekkor eredménye. De körülbelül egy évvel
Miután összeházasodtunk, nagyon furcsán kezdett viselkedni. Minden egy hétfő reggelen kezdődött. Victor egy régi, elhasználódott receptet tett a…
könyvet az asztalra, és azt mondta:
„Mától kezdve minden reggel ezt a pitét fogod sütni.”
„Minden reggel?” – nevettem. „Miért?”
Nem nevetett.
„Csak csináld meg. Fontos.”
A könyv egy átlagos almás pite receptet tartalmazott. Semmi szokatlan nem volt benne – liszt, vaj, tojás, alma és
fahéj. Az első napon minden további kérdés nélkül elkészítettem. Amikor kivettem a pitét a sütőből, Victor megkérdezte
hogy menjek ki a konyhából pár percre.
“Miért?”
„Szépen szeretném felszolgálni neked.”
Akkoriban még romantikusnak is tűnt.
Néhány perccel később visszahívott. Egyetlen szelet pite várt az asztalon. Victor velem szemben ült és figyelt.
amíg minden falatot meg nem ettem.
Ugyanez történt másnap is. És az azutáni napon is. Megsütöttem az egész pitét, de amint kivettem a sütőből,
Victor mindig kiküldött a konyhából. Amikor visszaértem, elém tett egy szeletet, és gondosan figyelte, ahogy megeszem.
Soha nem evett belőle. Először nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. De néhány nap múlva észrevettem, hogy a szeletem néha olyan ízű volt, mint…
más. Az egyik nap keserűbb volt a szokásosnál. Egy másik napon furcsa, fémes íze volt.
„Teszel hozzá valamit?” – kérdeztem.
Viktor egy pillanatra megdermedt.
“Nem.”
A válasza túl gyorsan érkezett.
Azon az éjszakán nem tudtam aludni. Folyton az arcán látható feszültségre gondoltam, és azon tűnődtem, miért ragaszkodik hozzá, hogy én legyek az egyetlen.
valaki megeszi a pitét.
A következő héten gyengének éreztem magam. Néha szédültem. Reggelente hányingerem volt, és a látásom is romlott.
időnként elsötétült, amíg dolgoztam. Amikor elmondtam Victornak, furcsán megkönnyebbültnek tűnt.
– Ez várható volt – suttogta.
„Mire számítottak?”
„Mondtam, hogy ne aggódj.”
Akkor kezdtem először igazán félni tőle.
Emlékeztem, hogy Victor első felesége hónapokkal azelőtt meghalt, hogy megismerkedtünk. Szinte soha nem beszélt róla. Csak
azt mondta, hogy már régóta beteg. De mi van, ha a betegsége nem természetes úton történt?
A gondolat megrémített. Minél jobban próbáltam elhessegetni, annál gyanúsabbnak tűnt minden. Victor titkolózása
személyiség. Első felesége halála.
Ahogy kiküldött a konyhából. Az ételem változó íze. És ami a legfontosabb, az a tény, hogy soha nem nyúlt hozzá…
maga a pite.
Egyik reggel úgy döntöttem, hogy letesztelek. Megsütöttem a pitét, és szokás szerint az asztalra tettem. Victor megvárta, míg elmegyek.
konyhába. De ezúttal az ajtó egy keskeny nyílásán keresztül figyeltem. Előhúzott egy kis fehér dobozt a táskájából
zsebébe. Kinyitotta, szórt valamit a szeletemre, és egy kanállal óvatosan belekeverte a töltelékbe.
Olyan hangosan vert a szívem, hogy féltem, meghallja. Amikor visszahívott, leültem az asztalhoz, de nem nyúltam hozzá.
a tányér.
– Egyél – mondta.
„Ma megeszed.”
Victor arcából kifutott a vér. Felé toltem a pitét.
“Harap.”
„Nem kérek belőle.”
“Miért?”
„Csak edd meg, kérlek.”
„Ha nincs benne semmi, akkor fogd fel és harapj bele.”
Eltolta a tányért.
“Nem.”
Ledermedtem. Ez az egyetlen szó mintha megerősítette volna a legnagyobb félelmemet. Felugrottam és felkaptam a telefonomat.
„Ha most azonnal nem mondod meg, mit tettél abba a pitébe, hívom a rendőrséget.” Ami ezután történt, azt a hozzászólásokban olvashatod.
‼️👇‼️👇
Victor néhány másodpercig csendben bámult rám. Aztán könnyek szöktek a szemébe. Még soha nem láttam sírni. Lassan elkezdett sírni.
elővette a zsebéből a fehér dobozt, és az asztalra tette.
– Nyisd ki – mondta.
Nem volt benne méreg. Csak apró tabletták voltak.
„Mik ezek?”
Viktor leült, és a kezével eltakarta az arcát.
„Vitaminok. Gyógyszerek, amiket az orvos felírt neked.”
„Milyen orvos? Még nem voltam orvosnál.”
Rám nézett, és kimondta a szavakat, amik mindent a feje tetejére állítottak.
„Három héttel ezelőtt elájultál a fürdőszobában. Amikor megtaláltalak, nem emlékeztél, mi történt. Kórházba vittelek. A vizsgálat után az orvos közölte velem, hogy terhes vagy.”
Nem tudtam megszólalni.
Évekkel korábban az orvosok azt mondták, hogy szinte biztosan soha nem lehet gyerekem. Már nem is engedtem meg magamnak, hogy álmodozzak róla.
„Terhes vagyok?”
Viktor bólintott.
„De a vérében lévő vas és számos fontos tápanyag szintje veszélyesen alacsony volt. Szükség volt a gyógyszerre, de mindig is elutasította a tablettákat. Nehezen tudja lenyelni őket. Az orvos azt mondta, összetörhetem és belekeverhetem az ételébe.”
– Akkor miért nem mondtad el?
Viktor lesütötte a szemét.
„A születésnapodon szerettem volna közölni veled a jó hírt. Holnap van. Előkészítettem a szobát a babának. Azt hittem, csak még egy napig kell titokban tartanom, és akkor meglephetlek. Nem is tudtam, hogy megijesztettelek.”
