„Bocsánat a késésért”: Vakrandira érkezett a fogyatékkal élő testvérével, és aztán minden megváltozott.

1. RÉSZ

— Elnézést a késésért.

Alejandro Saavedra már többször is gyakorolta ezt a kifejezést az autó tükre előtt, bár sosem ismerte volna be.

Valeria Reyes az étterem ajtaja felé fordult, és egy pillanatra levegőt venni is elfelejtett.

A férfi, aki az imént belépett, magas volt, széles vállú, és sötét, szabott öltönyt viselt. Tekintete azonnal találkozott a nőével.

Azonban nem egyedül jött.

Alejandro mögött egy tolószékben ülő fiatalember jelent meg, huncut mosollyal és olyan éber tekintettel, mintha ismerné a hely minden titkát.

Valéria mosolya elhalványult.

Nem azért, mert a fiatalember kerekesszéket használt, hanem mert Alejandro elvitt valaki mást egy randevúra, aminek csak két főnek kellett volna lennie.

– Ő a bátyám, Nicolás – magyarázta Alejandro. – Probléma adódott a szállításával, és nem akartam otthagyni, hogy várakozzanak.

– Megmondhatod az igazat – vágott közbe Nicholas. – Annyira ideges voltál ettől a randitól, hogy érzelmi támogatásra volt szükséged.

– Nico…

Valeria nem tudta megállni a nevetését.

Órákkal korábban majdnem lemondta.

Gyógytornászként dolgozott egy monterreyi klinikán, és szinte minden idejét a balesetek vagy betegségek után mozgásképességüket visszanyerni próbáló betegeknek szentelte. Unokatestvére, Mariana hetek óta ragaszkodott hozzá.

„Csak egyetlen vacsorát” – könyörgött neki. „Ha nem ízlik, egy óra múlva elmehetsz.”

Valeria csak azért egyezett bele, hogy a férfi hagyja abba a zaklatását.

Alejandro sem akart vakrandit. 34 évesen Észak-Mexikó egyik legfontosabb ipari csoportját vezette. Magazinok emlegették a vagyonát, de soha nem az éjszakákat, amikor hajnalig dolgozott.

Miklósról sem beszéltek.

Nyolc évvel ezelőtt egy autóbaleset gerincvelő-sérülést okozott. Alejandro, aki frissen végzett az egyetemen, hetekig aludt kórházi székekben, vitatkozott a biztosítótársaságokkal, és személyesen alakította át a családi otthont.

Ettől kezdve olykor fojtogató intenzitással védte a testvérét.

Továbbá látta, hogyan változik meg egyes nők arckifejezése, amikor találkoznak Nicóval. Először szánalommal, aztán néma mérlegeléssel töltötte el őket, milyen nehéz lesz bekerülni egy olyan családba, ahol egy fogyatékkal élő személy él.

Mielőtt kiszállt az autóból, Nicolás figyelmeztette:

–Ha rosszul reagál, ne vitatkozz. Akkor egyszerűen elmegyünk.

– Ez nem fog megtörténni.

– Már előfordult korábban is.

– Akkor együtt megyünk, mint mindig.

A vacsora első néhány percében Valeria visszafogott maradt. Nicolás magára vállalta, hogy oldja a feszültséget.

– A bátyám 4 céget is tud vezetni, de egy csinos nő előtt még azt is elfelejti, hogyan kell vizet kérni.

Sándor füle vörösre változott.

– Ne is figyelj rá különösebben.

– Gyakorolta a tisztelgést az autóban – folytatta Nico. – Felvettem.

Valeria olyan őszinte nevetést hallatott, hogy Alejandro már nem érezte magát gyanúsnak.

Tizenöt perccel később Nicolás szalvétája az asztal alá esett. Mielőtt egy pincér odaérhetett volna, Valeria lehajolt, felvette, és a férfi karnyújtásnyira tette, miközben tovább beszélt egy filmről.

Nem változtatta a gesztust jótékonysági cselekedetté. Nem kérdezte meg, hogy segíthet-e neki, és nem is nézett rá szánalommal.

Egyszerűen felvett egy szalvétát.

Sándor mozdulatlan maradt.

Ez a jelentéktelen részlet repedést nyitott a falon, amit évek alatt épített.

Desszert után Nicolás egyedül ment ki a fürdőszobába. Alejandro automatikusan felállt, de a testvére megrázta a fejét.

– Meg tudom csinálni.

Miközben elsétált, Valeria Alejandróra nézett.

– Nem kell állandóan figyelned őt.

– Csak meg akarok győződni róla, hogy jól van.

– Tudom. De a függetlenséget apránként lehet visszanyerni. Ha mindent megteszel érte a félelmed miatt, akkor elveszhetsz tőle valamit, aminek a felépülése évekbe telt.

Alejandro meglepetten nézett rá.

Nem tolószéket látott. Nicholast látta.

Hosszú idő óta először engedte meg magának, hogy elképzelje, hogy valaki az életük része lehet anélkül, hogy teherként kezelné a testvérét.

Aztán kapott egy üzenetet.

„Az apád itt van. Azonnal látni akar.”

A melegség eltűnt az arcáról.

-Mennem kell.

A szék erőteljesen súrlódott, ahogy felállt.

Valeria érezte, hogy az éjszaka illúziója szertefoszlik. Azt feltételezte, hogy Alejandro csak teljesített egy kötelezettséget, és most visszatér a való életébe.

– Persze. Semmi gond.

Magyarázkodni akart, de az első randin nem mondhatta el neki, hogy az apja már 3 éve nyomást gyakorol rá, hogy elfogadjon egy elrendezett házasságot.

-Sajnálom.

Alejandro Nicolással elment.

Valeria megfogadta magának, hogy soha többé nem fog rá gondolni.

A következő 4 napban rá gondolt.

Aztán Miklós felhívta.

– A bátyám nem hagyta abba a rólad való beszélgetést, és már elegem van belőle. Gyere, igyunk egy kávét velünk.

Valéria egyetértett.

Amikor Alejandro meglátta a hidegtől kipirult arccal belépni a menzára, teljesen elvesztette legyőzhetetlen arckifejezését.

– Eljöttél.

– A bátyád nagyon meggyőző.

Két órán át beszélgettek. Valeria a betegeiről mesélt; Alejandro a kertről, amelyet édesanyja hagyott hátra halála előtt. Utána átsétáltak a parkon, miközben Nicolás néhány méterrel előttük gurult.

Miközben elbúcsúztak, Alejandro és Valeria kezei összeértek.

Senki sem mozdult el.

Nicolás némán elmosolyodott. Megtalálta az első nőt, akit nem kellett meggyőzni, hogy mindkettőjüket szeresse.

De másnap megjelent egy fénykép, amely mindent elpusztított.

Alejandro Renata Lozano, egy befolyásos üzleti család örökösnője kíséretében távozott egy szállodából.

A címsor így szólt:

„A Saavedra és a Lozano családok újratárgyalnak egy millió dolláros esküvőről.”