Három éven át kereste a herceg a tökéletes menyasszonyt, és minden nőt át kellett léptetnie egy titokzatos fakereten – de amikor a lány, akit mindenki kigúnyolt, belépett, valami olyasmi történt, amire senki sem számított…😧
Három éven át a király szinte minden nap ugyanerre emlékeztette fiát.
„Te vagy ennek a királyságnak a leendő uralkodója” – mondta. „A népnek királynőre van szüksége. Nem halogathatod örökre a házasságot.”
De a herceg mindig nyugodtan rázta a fejét.
„Nem fogok megházasodni pusztán azért, mert a hagyomány ezt kívánja. Csak akkor fogok megházasodni, ha találkozom egy olyan nővel, akit igazán szeretni tudok.”
A király csak sóhajtozni tudott.
Az idő telt. A szomszédos királyságok legszebb hercegnőiket kínálták, míg a gazdag és hatalmas családok arról álmodoztak, hogy vérvonaluk csatlakozik a királyi családhoz.
De a herceg minden javaslatot elutasított.
Végül egy szokatlan versenyt szervezett.
Évente egyszer a királyság legszebb és legtehetségesebb fiatal nőit hívták meg a palotába.
Mielőtt beléptek volna a királyi terembe, minden jelöltnek szigorú vizsgán kellett átmennie.
Egészségüket, képzettségüket, modorukat, testtartásukat, intelligenciájukat és az udvari viselkedésüket gondosan felmérték. Néhány nő hónapokig készült, csak hogy kiérdemelje a lehetőséget, hogy a herceg elé állhasson.
De a verseny legfurcsább része a trónteremben való várakozás volt.
A terem közepén egy nagy, női test körvonalait formázó fakeret állt.
Senki sem tudta, mire való.
Csak a herceg értette meg a valódi célját.
Egyenként minden jelöltet arra utasítottak, hogy lépjen be a keretbe, és maradjon ott néhány másodpercig.
A herceg minden egyes nőt gondosan megvizsgált.
Aztán, a legcsekélyebb érzelem nélkül, mindig ugyanazt a szót mondta.
“Következő.”
A titokzatos próba három hosszú éven át folytatódott.
Több száz gyönyörű nő lépett át a kereten, de egyikük sem keltette fel annyira a herceg érdeklődését, hogy második találkozót kérjen.
Az egész királyságban elkezdtek viccelődni, hogy a leendő királyuk örökre nőtlen marad.
Aztán elérkezett egy újabb válogatás napja.
A palota ismét megtelt elegáns fiatal nőkkel, akik drága ruhákat, csillogó ékszereket és gondosan formázott hajat viseltek.
Suttogtak egymás között, és magabiztosan mosolyogtak, úgy tettek, mintha nem lennének idegesek.
Hirtelen kinyíltak a palota hatalmas kapui.
Egy fiatal nő lépett be egyedül.
Egy egyszerű, de gyönyörű ruhát viselt, mégis nagyon másképp nézett ki, mint a teremben lévő összes többi jelölt.
Észrevehetően nehezebb volt, mint az udvarban általában csodált nők, és a külseje sem felelt meg a királyság szűklátókörű tökéletességfelfogásának.
Több jelölt azonnal vidám pillantást váltott.
„Rossz helyre jött?”
„Talán félreértette a meghívást.”
„Komolyan azt hiszi, hogy a herceg egyáltalán észreveszi őt?”
Másodperceken belül halk nevetés futott végig a termen.
Még több udvaronc is küszködött a mosoly elrejtésével.
A fiatal nő minden kegyetlen szót hallott.
De a nő nem válaszolt.
Egyszerűen csak továbbment, lesütött szemmel és nyugodt arckifejezéssel.
Amikor végre rá került a sor, a királyi kísérő habozott.
A keskeny fakeretre nézett, majd a nőre.
„Bocsásson meg, hölgyem, de lehet, hogy túl kicsi a keret. Talán jobb lenne, ha…”
A herceg hirtelen felemelte a kezét.
– Nem – mondta határozottan. – Hadd folytassa!
Az egész terem elcsendesedett.
A fiatal nő lassan közeledett a titokzatos kerethez.
Minden szem követte.
Néhány jelölt befogta a száját, már arra számítva, hogy nevetni fognak, amikor elakad.
De a nő vett egy mély lélegzetet, és belépett.
Néhány másodpercig semmi sem történt.
Aztán a herceg hirtelen felállt trónjáról.
Egy rejtett mechanizmus kattant a fa szerkezet belsejében.
És egy perccel később a teremben mindenki döbbenten bámulta, ami kiderült…😱😲
A történet második része az első hozzászólásban található.👇👇
A fakeret ismét halkan kattanva ért oda.
Aztán mindenki meglepetésére a keskeny oldalak kifelé kezdtek mozogni.
A faragott panelek lassan szétváltak, kiszélesedve a fiatal nő körül, míg végül kényelmesen elhelyezkedett benne.
Zavaros suttogások hulláma terjedt el a trónteremben.
A nők, akik percekkel korábban még nevettek, elhallgattak.
A herceg lelépett a trónról, és a kerethez lépett.
„Ez sosem a szépség próbája volt” – mondta.
Hangja tisztán hallatszott a folyosón.
„Ez egy jellempróba volt.”
A fiatal nő lassan felemelte a tekintetét.
A herceg megállt előtte.
„Három éven át több száz nő állt ebben a keretben” – folytatta. „Mindannyian azt hitték, hogy az ő testük méretére építették.”
Az egyik kezét a faragott fára helyezte.
„De a vázat úgy tervezték, hogy reagáljon a nyomásra.”
A király előrehajolt, és figyelmesen hallgatott.
A herceg a tömeg felé fordult.
„Amikor egy jelölt belépett, közölték vele, hogy lehet, hogy nem illene bele. Lehetőséget kaptak a válaszadásra.”
Az elegánsan öltözött nők csoportjára pillantott.
„Néhányan dühösek lettek. Néhányan a személyzetet sértegették. Mások azt követelték, hogy a keretet még mielőtt megpróbálnák, cseréljék ki. Néhányan gúnyolódtak a előttük belépő nőkön.”
Több jelölt is lehajtotta a fejét.
– De ez a nő – mondta a herceg, visszanézve a fiatal idegenre – minden kegyetlen szót hallott róla. Megalázták az egész udvar előtt. Mégsem válaszolt kegyetlenségre kegyetlenséggel.
A nő zavartnak tűnt.
– Csak be akartam fejezni, amiért idejöttem – mondta halkan.
A herceg aznap először mosolygott.
„És pontosan ezért nyílt ki a keret.”
A tömeg újra suttogni kezdett.
