1. RÉSZ

Azon a napon, amikor Clara Rivas belépett a Beltrán-házba, hogy egy szívelégtelenségben szenvedő nőt ápoljon, az idős asszony a kanapéról rámutatott, és kijelentette: „Végre elhoztad a barátnődet.” Clara érezte, hogy elpirul az arca. Daniel Beltrán lehunyta a szemét, felmondott, és elmagyarázta, hogy ő csak a hat hétre felvett ápolónő. Pilar, az anyja, huncutul mosolygott, ami nem sok jót emlegetett.

Clara 29 éves volt, Madridban dolgozott házi ápolóként, és hozzászokott, hogy mások otthonába úgy lép be, hogy tudja, mindig úgyis elmegy. Alcalá de Henares-i családja folyton azt mondogatta, hogy hamarosan betölti a 30-at, hogy túl sokat dolgozik, és hogy egy napon megbánja, hogy nem alapított családot. Clara nevetett, bár ezek a viccek fájtak.

A 33 éves Daniel egy építészeti stúdiót vezetett a Salamanca kerületben. Mióta apja négy évvel korábban meghalt, munkáját menedékké változtatta. Millió dolláros szerződéseket tudott tárgyalni, de a konyhája elhanyagoltnak tűnt: kávé, készételek és egy fagyasztott pizza.

Az első napon Clara elrendezte Pilar gyógyszereit, és felfedezte, hogy Daniel a vérnyomáscsökkentő tablettákat a fahéj mellett tartja.

„Ez baj?” – kérdezte.

Clara addig nézte, amíg mindketten el nem nevették magukat.

Azon az estén citromos csirkét, sült zöldségeket és krumplipürét készített. Pilar azt mondta, nem emlékszik, mikor volt utoljára ilyen jó illat a házban. Danielnek volt még egy másodperce.

„Szerinted jóképű a fiam?” – kérdezte Pilar.

Daniel majdnem elejtette a villáját.

Néhány nap alatt megváltozott a ház. Clara reggelente zenét játszott, kinyitotta az ablakokat, és rávette Pilart, hogy sétáljon a kertben. Daniel elkezdett korán hazaérni a munkából. Először a forgalmat hibáztatta. Aztán abbahagyta a kifogások keresését.

Három héttel később vihar csapott le Madridra. Miközben filmet néztek, Pilar a mellkasához kapott és elsápadt. Daniel megdermedt. Clara habozás nélkül cselekedett: megmérte az életjeleiket, megnyugtatta Pilart, felhívta a 112-t, és pontos utasításokat adott a mentőautó megérkezéséig.

A kórházban Daniel keze még mindig jéghideg volt.

– Meg fogja kapni a szükséges ellátást – mondta neki Clara, és megszorította a vállát.

Másképp nézett rá. Apja elvesztése óta most először érezte úgy, hogy nem egyedül cipeli az egész terhet.

Pilar három nappal később tért vissza, stabil állapotban. Attól kezdve a vacsorák tele voltak viccekkel. Daniel megégette a spagettit, és liszttel borította be a konyha felét, miközben süteményt próbált sütni. Pilar lefényképezte, és készített egy albumot „Jövőbeli férj anyaga” címmel.

Klára addig nevetett, amíg sírva nem fakadt.

Egyik este, egy áramszünet alatt, Daniel bevallotta, hogy attól tart, éveket pazarolt el álláskeresésre. Clara bevallotta, hogy legnagyobb félelme az, hogy anélkül öregszik meg, hogy otthont épített volna.

Csendben néztek egymásra. Daniel a lány felé hajolt. Clara nem mozdult el.

Épphogy csak centikre voltak a csóktól, Pilar jelent meg egy zseblámpával a kezében.

– Ha meg akarsz csókolni, tedd anélkül, hogy felébresztenél.

Másnap Clara újabb hívást kapott a családjától, akik azt kérdezték, mikor találkozik valakivel. Daniel meghallotta a folyosóról. Aztán megértett valamit, ami jobban megijesztette, mint bármilyen üzleti találkozó: nem akarta, hogy Clara elmenjen, amikor letelik a hat hét.

De röviddel ezután a kardiológus mosolyogva vizsgálta Pilart, és mondott egy mondatot, ami megváltoztatta a teremben uralkodó hangulatot:

– Nincs többé szüksége teljes munkaidős ápolóra.

2. RÉSZ

Clara rámosolygott az orvosra, gratulált Pilarnak, és úgy tett, mintha a hír nem szakadt volna meg a szíve alatt. Délután elkezdte pakolni az egyenruháit. Daniel éppen egy bőröndöt zárt be, és meg akarta kérni, hogy maradjon, de Clara csak annyit mondott:

– Azt hiszem, itt vége.

Klára bólintott.

Két nappal később, egy Chamberí-i kávézóban meglátta Danielt egy barna hajú nővel. A nő nevetett, fogta a karját, és a férfi is mosolygott. Clara elment, mielőtt bárki meglátta volna. Nem tudta, hogy Irene az, Daniel unokatestvére, aki éppen akkor érkezett Valenciából, és hogy az elmúlt 20 percet azzal töltötte, hogy azt mondta neki, hagyja abba a gyávaságot, és vallja be az érzéseit.

A félreértés mindent megváltoztatott. Clara elkezdte kerülni. Azon az estén egy bilbaói ügynökség ajánlatát nézte meg: ápolási koordinátor, jobb fizetés és stabil szerződés.

Elfogadta.

Pilar észrevette a távolságot. Egyik délután egy dobozzal lépett be Clara szobájába. Bent fotók voltak: liszttel borított Daniel, mindhárman pizsamában reggeliznek, séta a kertben, odaégett spagetti.

Az utolsó képen Clara anya és fia között nevetett.

Pilar megfogta a kezét.

– Kértem egy dajkát. De találtam egy lányt.

Klára könnyekben tört ki.

Aztán Pilar meglátta az asztalon a Bilbaóból érkező nyomtatott levelet. Elolvasta az alapítás dátumát és elsápadt.

Clara nem ment tovább néhány utcát.

48 óra múlva elutazott.

3. RÉSZ

Pilar megvárta, amíg Clara lejön a földszintre vacsorát készíteni, majd behívta a fiát az irodába. Daniel 20 perccel később érkezett meg, még mindig a kabátjában.

– Történt valami?

Pilar otthagyta a bilbaói postát az asztalon.

Daniel elolvasta az ajánlatot, és amikor a randihoz ért, felnézett.

– Elfogadta-e?

-Igen.

– Miért nem mondtad el nekem?

Pilar szárazon felnevetett.

– Talán ugyanazért, amiért hetek óta úgy nézel rá, mintha a legjobb dolog lenne, ami valaha történt veled, és még csak egy szót sem szóltál hozzá.