Vacsora közben az egyik barátja a ruhámra mutatott, és azt mondta: „Most tényleg úgy néz ki, mintha tehenet hoztál volna a városba.” A vőlegényem ismét hallgatott. Letettem a tálcát az asztalra, és nem válaszoltam; már tudtam az 500 000 pesós fogadásról, de még mindig nem tudták, hogy valójában kié a föld, amire annyira szükségük volt.

1. RÉSZ

– Tényleg feleségül akarod venni azt a parasztlányt? Úgy néz ki, mintha egy istállóból rángattad volna ki!

Mielőtt Rodrigo lekapcsolhatta volna a hangot, nevetés tört ki a teherautó hangszóróiból.

Marisol mozdulatlanul maradt az anyósülésen, mellkasához szorítva egy szövetzacskót, benne lekváros üvegekkel, házi készítésű vakonddal és nagymamája által hímzett szalvétákkal.

„Rólam beszélnek?” – kérdezte.

Rodrigo megszorította a kormánykereket.

– Idióták. Így bánnak velem.

De Marisol már eleget hallott.

Egy héttel korábban Rodrigo egy viharban jelent meg San Miguel del Encinalban, egy kisvárosban a Sierra Norte-hegységben, Puebla államban. A teherautója elakadt egy földúton, és Marisol, aki nagymamája, Jacinta halála óta egyedül élt, menedéket nyújtott neki.

Melegített egy kis kávét, babot, tortillát és chilis tojást készített. Rodrigo mindent felfalt, miközben azt mondta neki, hogy üzletember Mexikóvárosban, hogy van pénze, de elege van az aranyásókból.

„Egy igazi nőt akarok” – mondta neki. „Valaki olyant, mint te.”

Marisol, aki abban a hitben nőtt fel, hogy egy ember szava többet ér bármely szerződésnél, hitt neki.

Azt nem tudta, hogy Rodrigo még aznap éjjel jelet talált egy mesquite fa közelében, és felhívta a barátait, Brunót és Emilianót.

– Ötszázezer pesót teszek rá, hogy egy hét múlva beleszeret ez a lány, és velem jön.

Rodrigo számára ez egy játék volt.

Marisol számára ez volt az élete.

Hét nappal később megígérte neki, hogy feleségül veszi, és elvitte Mexikóvárosba.

Édesanyja, Beatriz Montiel hatalmas Bosques de las Lomas-i rezidenciája még kisebbnek láttatta Marisolt.

Beatriz tetőtől talpig végigmérte.

– Rodrigo, mondd, hogy ez vicc.

– Marisol vagyok. A menyasszonyom.

– A menyasszonyod?

Beatriz odalépett, és úgy nézett a fiatal nő virágos ruhájára, mintha az beszennyeződött volna.

Marisol megpróbálta oldani a feszültséget azzal, hogy egy üveget kínált neki.

– Hoztam neked szederlekvárt. A nagymamám tanított meg elkészíteni.

Beatriz két ujjal fogta.

– Ebben a házban nem eszünk olyasmit, aminek nincs egészségügyi címke.

Megparancsolta a szobalánynak, hogy tegyen el mindent, és elküldte Marisolt aludni egy kis szobában a szolgálati rész mellett.

Rodrigo nem szólt semmit.

Másnap reggel Marisol korán kelt, és édes kenyeret, tojást és kávét készített.

Beatriz belépett a konyhába, és megkeményedett az arca.

– Mi ez a szag?

-Reggeli.

– Van egy táplálkozási szakértőnk. Senki sem kért meg, hogy főzz.

Aztán Marisolra nézett.

– És mivel itt fogsz maradni, nem szándékozom ingyen itt tartani.

Marisol azt hitte, az otthoni segítségnyújtásról beszél.

Tévedett.

Beatriz egy exkluzív kozmetikai sebészeti klinikát birtokolt Santa Fében.

– Holnap ott kezded.

– Min dolgozik?

—Szobák, fürdőszobák és minden más szükséges takarítása.

Marisol körülnézett, Rodrigót keresve.

– Azt hittem, megtervezzük az esküvőnket.

Lenézett a reggelijére.

– Hallgass anyámra. Ez csak átmeneti lesz.

Beatriz elmosolyodott.

– Különben is, ez a tevékenység jót fog tenni neked.

És mielőtt kilépett a konyhából, hozzátett valamit, amitől Marisol először érezte úgy, hogy talán élete legnagyobb hibáját követte el:

„Még nem vagy itt senkinek a menyasszonya. Csak egy vidéki lány vagy, aki az én pénzemből él. Szóval először is, tanuld meg, hol a helyed.”

Marisol még nem tudta, hogy a család számára a megaláztatása csak a kezdet.

És alig tudta elképzelni, mit fognak vele tenni.

2. RÉSZ

A Nova Elite klinika inkább hasonlított szállodára, mint kórházra.

Fehér márvány, importált illatszerek és betegek, akik egyetlen délután alatt képesek voltak kifizetni azt, amit egy falusi család hónapok alatt keresett.

Marisol kapott egy túl szűk egyenruhát és egy vödröt.

„A doktor leendő menye” – mormolták nevetve néhány alkalmazott. „Milyen elegáns.”

Tűrte a megjegyzéseket.

Amíg meg nem találkozott Mateo Reyes-szel.

Huszonhét éves volt, és arcának egy részét égési sebek borították. Két évvel korábban segített kimenekíteni az utasokat egy égő buszból egy közúti baleset után. Kimentett egy nőt és egy gyermeket, de ő maga súlyosan megsérült.

– Két évig dolgoztam, hogy kifizessem az újjáépítést – mondta neki. – Műszakok raktárban, éjszakai szállítások és hétvégi építkezés.

Mateo egy kis táskában hordta a megtakarításait, mert másnap fizetnie kellett a műtétért.

Amikor behívták a stúdióba, a pénzt egy fiókban hagyta.

Marisol kitakarította a szobát és elment.

Húsz perccel később Mateo kétségbeesettnek tűnt.

– Eltűnt a pénzem!

A főnővér, Lorena, azonnal megkérdezte:

— Ki volt itt?

Mateo Marisolra nézett.

-Ő.

Lorena elmosolyodott.

– Nos, most már tudjuk, hol keressük.

Az alkalmazottak és a betegek szeme láttára átkutatták Marisol holmiját. Egyetlen pesót sem találtak.

Ennek ellenére, amikor Beatriz megérkezett, úgy döntött, hogy ő lesz a hibás.

„Nem engedhetem meg, hogy egy botrány tönkretegye a klinikámat” – mondta. „A műtét megtörténik, és Marisol munkával törleszti az adósságot.”

– Nem loptam el semmit!

– Akkor bizonyítsd be az ártatlanságodat.

Nyomás alatt Beatriz rávette, hogy írja alá az adósságelismerést, és visszatartotta a személyazonosságát azzal az ürüggyel, hogy munkaügyi dokumentációt készít.

Mateo le akarta mondani a műtétet.

– Nem fogom hagyni, hogy olyasmiért fizess, amit nem tettél meg.

Marisol azonban megrázta a fejét.

–Életeket mentettél. Ne add fel most. Az igazság egy nap kiderül.

Ez a mondat másképp láttatta Mateót.

Eközben Rodrigo felfedezett valami sokkal fontosabbat.