1. RÉSZ

A lány egyedül ült az Atocha pályaudvaron, amikor megkérdezte a férfit, akitől fél Madrid, ismer-e valakit, aki hajlandó lenne szeretni őt.

Gabriel Aranda hirtelen megtorpant.

41 évesen egy befolyásos magánbiztonsági céget, számos éjszakai klubot és egy ingatlanhálózatot irányított, amely évek óta jogi megállapodások, kéretlen szívességek és megvásárolt hallgatás révén bővült. Megtanulta, hogy senkire se vessen második pillantást. Azon a kedden úton volt egy találkozóra egy építési vállalkozóval, akit arra tervezett, hogy visszafizesse a csalárd bérbeadásból származó pénzt.

De a lány hangja elérte azt, ami egyetlen vetélytársának sem sikerült: teljesen elfeledtette vele utazása okát.

Hétéves volt, két kócos copfjával, egy kopott sárga hátizsákjával és egy hiányzó szemű plüssnyúllal. Mellette egy táska volt, benne egy pulóverrel, két gyümölcslevesdobozzal és egy rózsaszín takaróval.

„Hol van a családod?” – kérdezte Gabriel.

– Anyám azt mondta, várjak itt. El kellett intéznie valamit, és mindjárt visszajön.

Alba Moreno volt a neve. Majdnem három órát töltött azzal, hogy vonatokat számolt, ajtókat nézegetett, és idegeneket kérdezett, hogy tudnak-e házat, ahol megszállhatna. Nem sírt. Ez aggasztotta Gabrielt a legjobban.

Az egyik embere azt javasolta, hogy hívják a biztonságiakat, és folytassák a tervezett ütemtervet. Ez volt az ésszerű dolog.

Aztán Alba lehajtotta a fejét.

– Talán azért hagyott el anya, mert túl nehéz szeretni engem.

Gabriel úgy érezte, mintha valaki kinyitott volna egy ajtót, ami 30 éve zárva volt. 11 évesen, miután elvesztette édesanyját és egy vallecasi nevelőszülőkhöz került, ő is várt valakire, aki megígérte, hogy visszatér. Senki sem tért vissza. Abban a meggyőződésben nőtt fel, hogy másokra támaszkodva a leggyorsabb módja az összeomlásnak.

Levette a kabátját, és Alba vállára terítette.

– Figyelj rám jól. A felnőttek problémái nem határozzák meg egy gyerek értékét.

Lemondta a találkozót, ételt rendelt, és elrendelte a rádióállomás kameráinak átvizsgálását, amíg egy megbízható ügyvéd felveszi a kapcsolatot az illetékes szolgálatokkal.

7:18-kor a felvételen Alba édesanyja, Marta Moreno látható, amint egy oldalsó ajtón távozik, miután meggyőződött róla, hogy lánya biztonságos helyen van. Másodpercekkel később egy szürke furgon jelent meg. Két férfi követte.

Egy másik kamerán Marta a jármű mellett küszködött, mielőtt eltűnt a látómezőből.

Alba szorosan a nyula köré fonódó ujjakkal Gabrielre nézett.

– Visszajössz?

Gabriel nem tett ígéreteket. Soha.

De azon a reggelen térdre borult előtte.

– Igen. Meg fogom találni.

Még nem tudta, hogy az eltűnt nő olyan bizonyítékokat hordoz, amelyekkel több üzletembert is megbuktathatna, felfedheti saját cégeinek rothadását, és választásra kényszerítheti birodalma védelme és egy újonnan megismert lány védelme között.

2. RÉSZ

A furgon egy Santiago Roldánhoz kötődő fedőcéghez tartozott, aki arról volt ismert, hogy kétségbeesett családoknak kínált szobákat, majd a tartozásokat fenyegetéssé változtatta. Marta az egyik épületét takarította, és hamisított szerződésekre, illegális vádakra és manipulált kilakoltatásokra bukkant.

Gabriel ismerte a Roldán vezetéknevet.

A legrosszabb az egészben az volt, hogy az egyik saját munkatársa üzletelt vele.

Albát Claránál, az ügyvédjénél hagyta, és követte a járművet egy régi raktárépületig Villaverdében. Mielőtt elindult, a lány átadta neki a nyulat.

– Kapitánynak hívják. Bátorságot ad, amikor félsz.

Gábriel már majdnem visszautasította, de a kabátja alá rejtette.

A rendőrség is megérkezett vele. Martát egy irodában tartották fogva, kimerülten, és enyhe dulakodás jeleit mutatva. Santiago tudni akarta, hová rejtette el a dokumentumokkal teli mappát.

Amikor Gabriel végre meglátta, mindenki brutális reakcióra számított. Évekig ezt használta volna.

Aztán megérezte a nyulat a mellkasán.

Hátrált egy lépést.

Hagyta, hogy a tisztek elvigyék Santiagót.

Martát kiszabadították, és miután megtudta, hogy Alba biztonságban van, megkönnyebbülten összeesett.

De mielőtt visszatért volna a lányához, elárult valamit, ami mindent megváltoztatott:

– A dokumentumok nem csak Roldánt említik. A te céged is szerepel bennük, Gabriel. Valaki a csoportodból évek óta segített neki.

3. RÉSZ

Ez a mondat végig Gabriellel maradt a kórházba vezető úton.

Figyelmen kívül hagyhatta volna a legújabb leleplezést. Koncentrálhatott volna Albára, hagyhatta volna, hogy a rendőrség nyomozzon Santiago Roldán után, és úgy tehetett volna, mintha a többieknek semmi közük sem lenne hozzá. Évtizedekig egy egyszerű szabálynak köszönhetően maradt életben: soha ne nyiss ki ajtót, ha nem vagy felkészülve arra, hogy lásd, mi van mögötte.

De már túl késő volt.

Az ajtó nyitva volt.

A kórház nappalijában Alba látta, hogy Marta belép egy kis kötést a szemöldökén, és odafut hozzá. Nem kérdezte meg, miért hagyta Atochában. Nem vádolta. Nem követelt magyarázatot.

Csak a derekába kapaszkodott, és ismételgette:

– Tudtam, hogy visszajössz. Tudtam, hogy visszajössz.

Marta térdre rogyott, és kétségbeesett erővel átölelte.

Gabriel az ajtó közelében maradt. Gyakran képzelte el, mit érezne, ha valaha is visszaadhatná valakinek azt, amit gyerekként elvesztett. Büszkeségre, önuralomra, talán elégedettségre gondolt.

Ez valami más volt.

Fájdalmas volt.

Mert megértette, hogy Marta egy délutánra való megmentése nem oldja fel a hónapokig tartó félelmet, ami arra késztetett egy anyát, hogy a lányát az állomáson hagyja, hogy megvédje.

Marta öt hónappal korábban elvesztette a takarítónői állását. Aztán jött egy kisebb adósság, majd egy újabb, végül egy szerződés nélkül kiadott szoba. Santiago Roldán mindig megjelent, ha valakinek nem volt más lehetősége. Pénzt adott kölcsön, kulcsokat ajánlott, időt ígért. Később elkezdődtek a követelések.