Amikor Marta megpróbálta feljelenteni, senki sem akarta meghallgatni bizonyíték nélkül.

Így hát számlákat, fényképeket és szerződések másolatait gyűjtötte össze.

Aztán talált valami rosszabbat.

Roldán által használt számos ingatlant listáztak Gabriel egyik vállalatának, az Aranda Patrimonio leányvállalatának a tranzakcióiban.

„Soha nem engedélyeztem ezt” – mondta.

Marta félelem nélkül nézett rá.

– Talán nem. De a neved ott szerepelt. És amikor valakinek ekkora hatalma van, akkor felelősséggel is tartozik azért, hogy mit tesznek alatta mások.

Senki sem beszélt így Gabriellel.

Clara elnézett, robbanásra számított.

Nem érkezett meg.

Gábriel elkérte a mappát.

Marta elmondta neki, hogy elrejtette a levelet egy csomagmegőrzőben, mielőtt Albával az állomásra ment. Az volt a szándéka, hogy az egyik példányt egy lakásépítő egyesületnek, a másikat pedig egy helyi újságírónak adja. Tudta, hogy követik. Ezért hagyta a lányát egy kamerákkal és emberekkel teli helyen.

Nem azért, mert el akartam hagyni őt.

Mert úgy hitte, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy távol tartsa a veszélytől.

Még aznap délután visszaszerezték a dokumentumokat.

A leggyakrabban ismételt név nem a Gabriel volt.

Ignacio Ferreré volt.

16 éves partnere.

Ignacio már akkor vele volt, amikor senki sem hitt a korai vállalkozásaiban. Megosztották egymással az apró irodákat, a fenyegetéseket, az adósságokat, a győzelmeket és a titkokat. Gabriel szinte testvérének tekintette.

A jelentések szerint Ignacio a csoporthoz köthető cégeket használt fel romos épületek felvásárlására, nyomásgyakorlásra a sebezhető bérlőkre, majd az kiürítés utáni ingatlanok továbbértékesítésére. Santiago Roldán végezte a piszkos munkát, Ignacio pedig a vállalati fedőmunkát biztosította.

A nyereség végül legális üzletekkel keveredett.

Gabriel ekkor megértette, miért lett Marta célpont.

Nem egy apró átverésre bukkantam.

Talált egy építményt.

És ez a szerkezet a saját házán belül nőtt ki.

Aznap este behívta Ignaciót a Paseo de la Castellana egyik irodájába.

Ignacio mosolyogva érkezett, mintha mi sem történt volna.

– Hallottam, hogy jelenetet rendeztél egy nő miatt, akit nem is ismersz.

Gábriel letette a mappát az asztalra.

A mosoly eltűnt.

Ignacio kinyitotta, lapozott még két oldalt, majd becsukta.

– Ezt meg lehet oldani.

-Nem.

– Gabriel, ne légy naiv. Mióta érdekel téged, hogyan szerzünk bizonyos tulajdonokat?

A kérdés fájt, mert tartalmazott egy szemernyi igazságot.

Gabriel évek óta eredményeket akart. Ha a számok összeadódtak, és a problémák nem jutottak el az irodájába, ritkán tett fel túl sok kérdést.

Ignacio az asztalra támaszkodott.

– Ne próbálj meg szentté válni most egy kislány miatt.

Gábriel némán nézett rá.

– Nem arról van szó, hogy szentnek kell lenni.

– Akkor mondd el, miről van szó.

– Hogy ne tettessek úgy, mintha nem tudnám, milyen emberek boldogulnak a nevem alatt.

Ignacio röviden felnevetett.

– Minden, amid van, azért létezik, mert megtanultad, hogy ne legyél gyenge.

Gabriel Albára gondolt, ahogy az almaszeleteket elrendezi, hogy ne koszolja össze a tányért. Arra gondolt, ahogy Alba bocsánatot kér, amiért csak a helyet foglalja. A törött nyúlra gondolt.

„Összetévesztettem a kegyetlenséget az erővel” – válaszolta. „Nem fogom ezt folytatni.”

Ignacio hangnemet váltott.

Először pénzt ajánlott fel.

Aztán azzal fenyegetőzött, hogy felfedi Gabriel múltjának titkait.

Aztán felidézett neveket, szívességeket és megállapodásokat, amelyek tönkretehetnék a hírnevét.

Gábriel mindent hallott.

És amikor végzett, felhívta Clarát.

— Nyújtsa be a teljes dokumentációt.

Ignacio elsápadt.

– Ha ezt megteszed, mindkettőnket elsüllyesztesz.

– Akkor én vállalom a szerepemet.

Gabriel most először választott egy olyan következményt, amelyet nem tudott befolyásolni.

A következő hetekben számos ingatlanügyletet vizsgáltak ki. Ignaciót eltávolították a cégekből, és bíróság előtt kellett felelnie. Santiago Roldánnak Marta fogva tartásáért, kényszerítéséért és az ingatlanjaival kapcsolatos csalásért is felelnie kellett.

Gábriel sem úszta meg sértetlenül.

Be kellett vallania, hogy gondatlanságból engedte meg a visszaéléseket, és hogy évekig olyan kultúrát épített ki, ahol az alkalmazottak megértették, hogy a győzelem fontosabb, mint a kérdések feltevése.

Néhány partner elhagyta őt.

Több magazin címlapján is úgy ábrázolták, mint egy férfit, aki megpróbálja rendbe tenni a megítélését, amikor már túl késő volt.

Mások azt mondták, hogy ez az egész csak egy stratégia.

Gábriel nem jött ki védekezni.

Most először értette meg, hogy a változás nem arról szól, hogy mindenkit meggyőzzön arról, hogy ő megváltozott.

Ez abból állt, hogy különböző dolgokat csináltunk, még akkor is, ha senki sem tapsolt.

Marta eközben egy másik problémával nézett szembe.

Nem akarta az életét Gabrielnek köszönni.

Amikor állást ajánlott neki az egyik cégénél, a nő visszautasította.

–Nem akarom, hogy Alba abban a hitben nőjön fel, hogy örökké hálásnak kellene lennünk egy gazdag embernek, aki segített nekünk.

Gábriel elfogadta az elutasítást.

Két nappal később Marta egy másik ajánlatot kapott: egy független egyesületnél kapott állást, amely lakáshitel-problémákkal küzdő családok tanácsadásával foglalkozik. A szervezet egy névtelen adományt kapott, amely elég volt ahhoz, hogy új munkatársakat vegyen fel és bővítse irodáját.

Márta gyanakodni kezdett.

Clara megerősítette, hogy Gabriel pénzzel járult hozzá, de nem kérte a projekt irányítását vagy a nyilvános megjelenést.

Márta elfogadta az állást.

Nem miatta.

Egyedül.

És mivel túl jól ismertem egy anya félelmét, amikor a kilakoltatási értesítés a fizetése előtt érkezik.