1. RÉSZ

Amikor Lucía először lépett be a tiltott szobába, egy férfi, akit fél Madrid elveszettnek hitt, megmozdította az ujját, amikor meghallotta az énekét.

Alba Martín 18 hónapig minden olyan munkát elvállalt, amivel ki tudta fizetni vallecasi kis lakásának lakbérét és el tudta tartani hároméves kislányát. Turistáknak szánt apartmanokat takarított, reggelizett egy Atocha közelében található kávézóban, és némelyik este egyenruhákat vasalt egy ipari mosodában. Amikor felajánlottak neki egy bentlakásos állást a Valcárcel család La Moralejai birtokán, a fizetés szinte valószerűtlennek tűnt. Egyetlen feltétel volt: Lucíának el kellett kísérnie, mert Albának nem volt kire bíznia.

Inés Serra, az ősz hajú nő, aki a házat vezette, határozott figyelmeztetéssel fogadta a lányt.

– A kiszolgáló helyiségekben lehet veled. Soha nem a második emeleti orvosi szárnyban.

Alba nem kérdezett. Abban a házban a kérdések drágábbnak tűntek, mint a bútorok.

A birtok tele volt öltönyös férfiakkal, diszkrét kamerákkal és hangtalanul záródó ajtókkal. A Valcárcel család szállítmányozási cégeket, szállodákat és építőipari cégeket birtokolt, de más pletykák is keringtek Madridban. Alba inkább nem hallgatott rájuk.

Az első napon, miközben a mosókonyhát mutatták neki, Lucía eltűnt a karja alatt tartott plüssnyula, Sol társaságában. Végigment egy folyosón, felment néhány lépcsőn, és talált egy résnyire nyitva lévő ajtót.

Bent monitorok, csövek és egy hatalmas ágy voltak.

A 38 éves Adrián Valcárcel feküdt ott, egy olyan birodalom örököse, amely több félelmet keltett, mint csodálatot. Hét héttel korábban az autója letért az A6-os autópályáról, a felezősávnak ütközött, és többször is felborult. Túlélte, de soha nem ébredt fel.

Lucía erről semmit sem tudott.

Csak egy férfit látott egyedül.

Alszol?

Nem érkezett válasz.

Odahúzott egy széket, felmászott rá, és a nyulat Adrian mozdulatlan keze mellett hagyta.

– Anyukám azt mondja, hogy amikor félsz, énekelj.

Aztán egy egyszerű dal kezdődött, amit Alba csecsemőkora óta énekelt neki: „Te vagy az én napom.”

Julia Montes nővér megérkezett egy infúziós zacskóval, és megállt az ajtóban. Adrián pulzusa felgyorsult. Nem sokkal. Éppen eleget.

Lucía befejezte, megcsókolta a kezét, és megígérte, hogy visszatér.

Julia nem jelentette azonnal. Azon az estén átnézte a naplót. Hetekig Adrián alig reagált hangokra, gyógyszerekre vagy ingerekre. Lucíával viszont igen.

Másnap reggel a lány visszatért.

Julia a folyosóról figyelte.

– Énekelj tovább – suttogta.

Lúcia engedelmeskedett.

A pulzus ismét felgyorsult.

Aztán Adrian jobb mutatóujja megmozdult.

Júlia hitetlenkedve közeledett.

– Fogd meg a kezét.

Lucia összefonta az ujjait az övével.

– Ébredj fel. Elvittelek Solba.

Adrian ujjai erőtlenül záródtak össze.

Kevesebb mint 5 perc alatt a szoba megtelt orvosokkal, őrökkel és családtagokkal. Alba berohant és el akarta vinni Lucíát, de Julia megállította.

–Válaszol neki.

Nicolás Valcárcel, Adrián öccse elsápadt.

– Nem fog ide visszajönni.

– De lehet, hogy segít neki – tiltakozott Julia.

– Azt mondtam, hogy nem.

Azon az estén Alba összepakolta a bőröndjeit.

Nem állt szándékában olyan helyen maradni, ahol a lánya problémát okozhat.

00:43-kor az orvosi szárny riasztói megszólalása megtörte a ház csendjét.

Júlia futott.

Adrian szeme félig nyitva volt.

Az ajkai mozogtak.

– Lucía…

Júlia előrehajolt.

Adrian nehezen nyelt egyet, és még két szót szólt.

– Nicolás… autó.

Nicholas mindent hallott a folyosón.

És ahelyett, hogy bement volna a testvéréhez, megfordult és elfutott.

2. RÉSZ

Másnap reggel a birtokot bezárták. Senki sem mehetett be. Senki sem mehetett ki.

Miklós eltűnt.

Alba követelte, hogy Lucíával együtt távozhasson, de Inés eltorlaszolta a szolgálati ajtót.

– Ha most kimegy, megtalálnak, mielőtt elérnéd az M-30-ast.

-WHO?

Inés nem válaszolt.

Julia orvosi jelentéssel érkezett. Adrián autójának fékjeit a baleset előtt manipulálták. Egy közlekedési kamera azonban kimutatta, hogy Nicolás aznap éjjel követte a járművet.

Alba hideg futott végig rajta.

– Megpróbált bántani?

– Nem tudom – mondta Julia. – De Adrian tudja.

Felülről jött egy ütés.

Adrián ébren volt.

Gyenge, dezorientált, de tudatos.

Amikor Alba bejött, nem orvosokat vagy a testvérét kérte.

Egyenesen Luciára nézett.

—A dal.

A lány elmosolyodott és megölelte Solt.

Adrian a nyúlra mutatott.

-Belül.

Alba megtapogatta a plüssállatot, és egy olyan varratot talált, amit még soha nem látott. Belül egy kis kulcs és egy memóriakártya volt elrejtve.

Inés elvesztette a színét.

– Annak nem ott kellene lennie.

„Mit nyit ez?” – kérdezte Alba.

Inés becsukta az ajtót.

– Egy igazság, amit édesanyád 26 éven át próbált eltitkolni.

Alba mozdulatlan maradt.

– Az édesanyám 9 évvel ezelőtt meghalt.

Inés felemelte a kezét, lassan levette a szemüvegét, és abbahagyta az olasz akcentust, amit Alba érkezése óta használt.

– Nem, lányom.

Lucia előbb az egyikre, aztán a másikra nézett.

Inés sírt.

– Az édesanyád ott áll előtted.

3. RÉSZ

Alba hátrált, amíg a falnak nem ütközött.

Néhány másodpercig még dühbe sem tudott gurulni. Az ötlet túl nagy volt ahhoz, hogy beleférjen a fejébe.

-Nem.

Inés mély levegőt vett.

– A nevem nem Inés Serra. Elena Martín vagyok.

Alba szárazon felnevetett.

– Az anyám Carabanchelben van eltemetve.

– Zárt koporsót temettek el.

A kifejezés úgy esett, mint a kő.