1. RÉSZ

Miután 5 órát vártak egy interjúra, Clarát arra kérték, hogy jöjjön vissza egy másik nap; 4 perccel később a rendező kirohant, mert valaki megmondta neki, mennyit ér a vezetékneve.

Addig csak egy nő volt, aki a vízautomata mellett ült, térdén egy mappával és bontatlan szendviccsel a táskájában.

9 órakor érkezett a madridi Grupo Albor irodájába. Délután 2 órakor a recepciós kerülte a tekintetét.

– Az igazgatónak vannak kötelezettségei. Ha még mindig érdekel, kereshetünk másik időpontot.

Klára lassan felkelt.

– A délelőttömnek is voltak kötelezettségei.

Nem tett hozzá semmit. A liftben ezt írta Gabrielnek, apja ügyvédjének: „Küldje el nekem a következő ülésről szóló értesítést. Szeretném áttekinteni a cég irányítását.”

Gabriel azonnal felhívta. A lány elmagyarázta, hol van.

Ezért, mielőtt elhagyhatta volna az épületet, a recepciós elindult megkeresni.

– Beltrán úr most már fogadhatja őt.

Clara három évig a cég 15%-át birtokolta. Az apjától, Ernesto Valdéstől örökölte, miután betegsége utolsó két évében gondoskodott róla.

32 éves volt, könyvvizsgálati tapasztalattal rendelkezett, és egy olyan igénye volt, amelyet családja abszurdnak tartott: visszatérni dolgozni anélkül, hogy bárki irodát adna neki.

A nagybátyja, Rafael nevetett először.

– Kényelmesen megélhetsz az osztalékodból. És ha unatkozol, szerezünk neked egy címet.

– Nem szórakozásra vágyom.

A jelentkezését az állásportálon keresztül nyújtotta be. A HR-osztály a tapasztalata alapján választotta ki, anélkül, hogy a vezetéknevét összekapcsolta volna az alapító vezetéknevével.

Most, amikor belépett Adrián Beltrán irodájába, megértette, hogy ennek a megszokott életnek vége.

– Bocsánatot kell kérnem – mondta.

Az asztalon az önéletrajza hevert, még mindig a HR borítékban.

– A jelöltnek vagy a részvényesnek?

Adrian nem talált elegáns választ.

-Mindkét.

– Kezdd a jelölttel. A másik már tudja, hogyan védje meg magát.

Letette a telefont, és kinyitotta a mappát. Negyven percig beszélgettek egyeztetésekről, lezárásokról és a beszállítók ellenőrzéséről.

Amikor végzett, Adrián azt javasolta, hogy fejezze be a folyamatot Patriciával, a könyvelési vezetővel.

– A döntés a tiéd lesz. Én nem avatkozom bele.

– Ennek már a legelejétől fogva így kellett volna történnie.

Clara még aznap átment a műszaki vizsgán. A következő hétfőn egy ablak melletti íróasztalt foglalt, ugyanazzal a fizetéssel és ugyanazokkal a feladatokkal, mint amiket az álláshirdetésben leírtak.

Három hétig senki sem kérdezte az apjáról.

Aztán megjelent egy számla a Transportes Encinartól: 48 600 euró volt kifizetve egy 42 100 eurós szerződésért. A különbözetet egy, a szállító által el nem fogadott kiegészítéssel igazolták.

Patrícia összevonta a szemöldökét.

– Nézd meg, van-e még több.

Clara 23 hasonló kifizetést talált. Ezek közül 18 az Albor Logísticához tartozott, egy leányvállalathoz, amely negyedévente közel 400 000 eurót könyvelt el az „operatív szolgáltatások” között.

Kérte az eredeti szerződéseket.

Az archívum felelőse ebéd előtt felhívta.

—Sergio Villena, a korábbi pénzügyi igazgatóhelyettes távolította el őket.

– Mikor adtad vissza őket?

– Nem adta vissza őket.

Clara megnyitotta a digitális anyakönyvi kivonatot. Villena már Adrián érkezése előtt elment.

A visszaküldésre váró dokumentumok között volt egy kivételes meghatalmazás. Alul egy olyan aláírás, amelyet Clara gyerekkora óta látott születésnapi kártyákon és családi dokumentumokon.

A nagybátyjáé, Rafaelé.

2. RÉSZ

Rafael hazaért, mielőtt Clara bármit is kérdezhetett volna tőle.

– Adrián egy rendkívüli auditról beszél. Mit talált?

—Indokolatlan kifizetések. Az aláírásod kivételt engedélyez.

A nagybátyja otthagyta a kulcsokat az asztalon. Az a férfi vitte iskolába, amikor Ernesto távol volt. A temetés után minden vasárnap felhívta, hogy megbizonyosodjon róla, eszik-e.

„Több tucat dokumentumot írtam alá” – válaszolta. „Ha egy dokumentum hiányzik, megkeressük. Nincs szükség a cég tönkretételére.”

Clara elmagyarázta, hogy a raktári nyilvántartások nem egyeztek meg a számlázott szállításokkal.

– Vannak munkások, akik a fizetésükről tárgyalnak, miközben olyan szolgáltatásokra költik a pénzt, amelyeket senki sem tud bizonyítani.

– És elveszítik az állásukat, ha a bankok leállítják a hitelezést. Gondolkozz el, mielőtt heroinfüggő leszel.

– Próbálom megérteni.

Rafael felkapta a mappát.

– Apád megbízott bennem.

Visszaszerezte a dokumentumokat.

– Ezért kérem a segítségedet, hogy tisztázzuk a dolgot.

Válasz nélkül távozott.

Clara, Patricia és egy külső csapat hat héten keresztül 3,8 millió euró értékű tranzakciót rekonstruált. Adrián engedélyezte a biztonsági mentések megőrzését és korlátozta a fájlokhoz való hozzáférést.

Végül a cég ügyvédje egy régi okiratot hozott Clarának.

–A családi kötelék nem jelent felelősséget. De ismerned kell őt, mielőtt tanácsot adnál.

Az első vizsgált vállalatnak 11 hónapja volt partnere.

Clara elolvasta a nevet, és le kellett ülnie.

Marcos Valdés volt az, az unokatestvére.

Rafael fia.

3. RÉSZ

Clara két mappával és az apja órájával érkezett a tanácsülésre, amely túl laza volt a csuklóján. Azokban a hetekben fogyott, bár csak akkor vette észre, amikor a szíj megcsúszott a kezén.

Rafael Elena Roldánnal szemben ült, azzal a partnerrel, aki Ernestóval közösen megalapította az Albort. Nem üdvözölte az unokahúgát.

Adrián ismertette a felülvizsgálat hatókörét. Ezután átadta a szót a külső auditornak, aki különbséget tett az akkreditált szolgáltatások, a tisztázásra váró műveletek és azok között, amelyek esetében konkrét dokumentációs ellentmondások voltak.

Clara értékelte a tisztázást. Nem akart megnyerni egy családi vitát. Azt akarta, hogy minden következtetés önmagában álljon meg, miután elhagyja a szobát.