A hercegné szobalánynak álcázta magát… A menyasszony szavai mindenébe kerültek.
– Ha majd hercegné leszek, az olyan haszontalan vénasszonyok, mint te, fognak elsőként távozni.
A pofon visszhangzott az ebédlőben.
Az idős asszony elvesztette az egyensúlyát. A tálca leesett, és a csészék a márványon szilánkokra törtek.
Senki sem mozdult.
Camila Beltrán lerázott egy csepp teát a ruhájáról, mintha az a folt komolyabb lenne, mint a szobalány kivörösödött arca.
– Vedd fel azt.
A nő lassan leguggolt.
A jelenlévők közül senki sem tudta, hogy az imént tanúja volt Ardenfell özvegy hercegnőjének megaláztatásának.
És Camila nem is sejtette, hogy másnap még ugyanennek a nőnek fog könyörögni, hogy ne tegye tönkre a jövőjét.
A 19. század eleji Angliában Doña Mercedes Salazar megtanult együtt élni férje hiányával.
A portréját a műteremben, a leveleit pedig egy fiókban tartotta. De élete középpontjában Alejandro állt, a fia, akit özvegysége óta nevelte fel.
Megtanította neki, hogy név szerint üdvözölje a szolgákat, tartsa be az ígéreteit, és ne keverje össze többé az engedelmességet a szeretettel.
Évekig hitte, hogy sikerült neki.
Aztán megjelent Camila Beltrán.
Gyönyörű volt, elegáns, és pontosan azzal az arckifejezéssel tudta hallgatni, amitől bármelyik férfi fontosnak érezte magát.
Alejandro beleszeretett ebbe a figyelembe.
Mercedes viszont elkezdte megfigyelni, mi történik, amikor a fia hátat fordított.
Egyik délután látta, hogy Camila megdorgál egy szobalányt, mert túl sokáig várt a kesztyűinek megkeresésére.
– Elnézést, kisasszony. Az anyám beteg, és…
– Az ő szerencsétlenségük nem az én dolgom.
Percekkel később Camila a vendégeknek arról beszélt, hogy szeretne segíteni a rászoruló családokon.
Mercedes megvárta, amíg kettesben marad Alejandróval.
– Mielőtt megházasodtok, figyeljétek meg, hogyan bánik azokkal, akiknek nincs mit nyújtaniuk neki.
Abbahagyta a mosolygást.
– Anya, tudom, hogy nem tetszik neked.
– Nem arról van szó, hogy a kedvemre tegyenek.
– Vannak hibái. Mindannyiunknak vannak.
Mercedes ragaszkodni akart hozzá, de olyan ellenállást látott az arcán, amilyet még soha.
– Szükségem van rá, hogy bízz bennem – tette hozzá.
Azon az éjszakán a hercegné rájött, hogy gyanújának ismétlése csak eltaszítja a férfit.
Azt is megértette, hogy tévedhet.
Ki kellett derítenie, mielőtt valakit olyan kegyetlenséggel vádolna, amit a fia még nem látott.
A Beltrán család eljegyzési ünnepséget készített elő Ashborne-i kúriájában. Ideiglenes személyzetet vettek fel, hogy vigyázzanak a vendégekre.
Mercedes évek óta visszavonult a nagy szalonokból. A Beltrán család csak rövid ideig látta őt, ékszerekkel borítva, kíséretével.
Adminisztrátora, Don Rafael segítségével más néven mutatkozott be a szertartás bejáratánál: Marta Reyes.
Szürke sapkát, egyszerű szemüveget és gyapjúruhát viselt.
A házvezetőnő alig nézett rá.
– Tálcákat is elbír?
– Tudok dolgozni.
Azt a feladatot kapta, hogy előkészítse a szobákat és segítsen a teázásban.
Sándor azt hitte, hogy az anyja meglátogatta unokatestvérét a lakoma előtt.
Csak Rafael tudta az igazságot, és kétnaponta várt tőle egy levelet.
Mercedes azt feltételezte, hogy a legnagyobb erőfeszítés az lesz, hogy eltitkolja a kilétét.
Hamarosan rájött, hogy neki is el kell viselnie a munkát.
Éjszakánként fájtak a térdei. A hideg víz megrepedezte az ujjait. A lépcsők mintha megsokszorozódtak volna, valahányszor valaki becsöngetett.
Egy Inés nevű fiatal nő húslevest tett félre neki.
– Idd meg, mielőtt kihűl, Doña Marta.
19 éves volt, és más színű cérnával foltozta meg az ujjait.
– Mióta vagy itt?
– 14 éves korom óta.
– És a családod?
– Anyám ruhákat mos a faluban. A bátyám egy asztalosnál tanul. Amit tudok, küldök neki.
Mercedes figyelte, ahogy megtöri a kenyerét, hogy megossza.
— Nem szükséges.
Inés a felét az idős asszony tányérja mellett hagyta.
– Én sem szeretem, ha éhesen látnak.
Abban a házban a kedvesség nem volt jellemző a főasztalra.
A konyhák és a cselédszobák között rejtőzött.
Camila másképp nézett ki, attól függően, hogy ki nézte.
Sándor jelenlétében gyengéden beszélt, és érdeklődött a szolgák egészségi állapota felől. Amikor Sándor elment, panaszkodott a beszélgetéssel elvesztegetett időre.
Don Julián, a kertész, 30 éve gondozta a rózsabokrokat. Egyik reggel elejtett egy virágcserepet, mert az ujjai már nem reagáltak rendesen.
Camila ügyetlennek nevezte.
Mercedes közbe akart lépni, de Inés diszkréten megérintette a karját.
–Levonják a virágcserép árát. Ha vitatkozunk, a miénkből is levonják.
Ez a lemondás több fájdalmat okozott neki, mint maga a sértés.
A vihar éjszakáján Mercedes egy tálcát vitt a zeneszobába, amikor meghallotta a saját nevét.
Megállt a félig nyitott ajtónál.
Camila az édesanyjával, Doña Beatrizzel volt.
– Alejandro soha nem fogja elfogadni, hogy kizárod a hercegnőt a döntésekből – mondta Beatriz.
– Én nem így fogom megkérdezni tőle.
Mercedes jobban fogta a tálcát.
– Először a háztartási számlákkal foglalkozom – folytatta Camila. – Aztán elvégzem a jótékonysági munkát. Úgy fogom beállítani, mintha adomány lenne.
– És a bérleti díjak?
– Igen, az is. Hozzá van szokva a bizalomhoz. Ha gyengéden teszem fel a kérdéseket, azt fogja hinni, hogy a válaszok még mindig az övéi.
Beatriz röviden felnevetett.
„Apádnak szüksége van arra, hogy az a házasság mielőbb létrejöjjön. A hitelezők nem fognak még egy telet várni.”
Mercedest hideg futotta végig.
