Közeledett az anyjához.
Amikor közelről meglátta a levágott ujjat, lehajtotta a fejét.
Mercedes hagyta, hogy megölelje.
Csak ekkor hagyta abba, hogy olyan egyenesen tartsa a vállát.
Együtt hagyták el Ashborne-t.
Inés, a kertész, és több munkás a Rafael által előkészített hintókon utazott mögöttük.
Az út során Alejandro szóhoz sem jutott.
Mercedes sem próbálta meg túl korán enyhíteni a fájdalmát.
Elvesztette a nőt, akiről azt hitte, hogy szereti. A felismerés, hogy soha nem is létezett, nem tette kevésbé valóságossá a fájdalmát.
Napokkal később a stúdióban találta meg.
– Hallgatnom kellett volna rád.
Mercedes becsukta a könyvet.
– Hallgatnod kellett volna azokra, akik nem mertek ellentmondani neked.
Bólintott.
– Hogy lehet, hogy nem láttam?
– Mert azt kerested, amit meg akartál találni. Ez gyakrabban történik velünk, mint gondolnánk.
Alejandro leült mellé.
– Veszélybe sodortad magad miattam.
– És rájöttem, mennyi mindent nem tudok mások életéről. Nem akarom ezt elfelejteni, amikor átöltözöm.
A Beltrán család számára a következmények kampány nélkül is jelentkeztek.
A szemtanúk felidézték a történteket. Néhány barátság megromlott. A hitelezők elvesztették a hitüket a házaspárban, akiknek állítólag rendezniük kellett volna a családi adósságokat.
Mercedes soha többé nem beszélt Camilával.
Volt más dolgom is.
Sándor üdvözölte az Ashborne-ból távozó munkásokat, felülvizsgálta a fizetéseket, és állást keresett azoknak, akik nem tudtak Ardenfellben maradni.
Ez megváltoztatta azt is, ahogyan a saját családjából érkező panaszokat hallgatta.
A szolgák először azt válaszolták, hogy minden rendben van.
Hónapokig tartó kérdezősködés és beteljesült döntések kellettek ahhoz, hogy elkezdjenek hinni neki.
Inés beleegyezett, hogy Mercedes társa lesz, és egy tanárnál folytatja a tanulmányait.
„Szeretnék egy nap tanítani” – vallotta be. „Lányoknak, akiknek túl fiatalon kell elkezdeniük dolgozni.”
Mercedes elmosolyodott.
– Akkor meglátjuk, mit kell először megtanulnod.
Egy évvel később Inés az ablaknál olvasott, miközben a bátyja egy könyvtári polcot javított.
Az édesanyja, aki már felépült, a falu közelében lakott.
A kertben Alejandro elkísérte Don Juliánt, aki elmagyarázta neki, miért nem szabad elsietve metszeni egy beteg rózsabokrot.
Mercedes a teraszról figyelte őket.
A fia felnézett és üdvözölte.
Már nem úgy nézett ki, mint egy fiú, aki arra vár, hogy a világ megerősítse vágyait.
Azon a délutánon együtt sétáltak a fák alatt.
„Szerinted valaha is megbízok még bárkiben?” – kérdezte.
Mercedes a karjára tette a kezét.
– Igen. És ezúttal megteheted anélkül, hogy becsuknád a szemed.
Alejandro most először mosolygott, amikor a jövőről beszélt.
Otthon Inés kinyitotta az ablakot, hogy vacsorára hívja őket.
Mercedes felismerte a hangot, amelyik egyszer egy fél szelet kenyeret kínált neki.
És tudta, hogy minden veszteségük és tanulságuk közepette egy nagyobb családra leltek.
