A nővérei merészelték leülni a herceg mellé, akitől mindenki félt, és aki királynőként bánt vele.
A nő, aki a márki mellett ült
A mexikói előkelő társaság szalonjaiban volt egy szabály, amit senki sem mert leírni, de mindenki betartotta: senki sem ülhet Don Sebastián de la Vega mellé.
Puebla mészárosának vagy az Őrült Márkinek nevezték. Azt mondták, hogy szeszélyből lökte le a szolgákat a lépcsőn, és lovakat ölt meg. Az óvatosabbak csak akkor halkították le a hangjukat, amikor belépett.
A Villaseñor-házban tartott tánc estéjén Sebastián egy díványon ült az erkély mellett. Fekete ruhában, tölgyfa sétapálcával és feltűnő sántítással úgy nézett ki, mint egy partin eltévedt katona. Egy golyó szétzúzta a térdét egy északi hadjárat során. Körülötte egy tér volt, amelyet senki sem mert átlépni.
Mariana Salgado a húgai, Camila és Beatriz társaságában nézte végig a jelenetet. Huszonhárom éves volt, és a társadalom már vénlánynak tartotta. Ez nem zavarta: öt éve intézte a pénzügyeket, és megakadályozta, hogy családja az utcára kerüljön.
A szőke és törékeny Camila becsapta a legyezőjét.
– Nézd csak! Úgy néz ki, mintha el akarná vágni a zenészek torkát.
– Hallottam, hogy egy ló volt – tette hozzá Beatriz tágra nyílt szemekkel. – Azt mondják, azért tette, mert az állat a csizmájára lépett.
Mariana a férfira nézett. Nem úgy nézett ki, mint egy gyilkos, hanem egy kimerült ember, összeszorított állkapoccsal és olyan fájdalommal, amiről egyetlen pletyka sem beszélt.
„Ő egy nemesember, Beatriz, nem egy démon a szobalányok legendáiból.”
– Veszélyes – erősködött Camila. – Tíz óra után senki sem beszél a házában.
– Talán rájött, hogy a csend kellemesebb, mint hallgatni, ahogy Villaseñor asszony a csipkéjéről beszél.
Camila előrehajolt, olyan mosollyal az arcán, mint akinek rossz ötlete van.
– Mindig azt hiszed magadról, hogy nagyon bátor vagy, mert nem érdekel, mit mondanak az emberek.
– Nem hiszem, hogy bátor vagyok. Egyszerűen más aggodalmaim vannak.
– Akkor bizonyítsd be. Menj, és ülj le a márki mellé egy egész bálon át.
Beatriz visszafojtotta a lélegzetét.
– Camila, ne provokáld!
„Neked adom a gyöngy fülbevalóimat és a kék bársony köpenyemet. Csak ülj le arra a díványra, amíg véget nem ér a következő tánc.”
Mariana Sebastiánra nézett, aki a dívány közepén ült, a botja pedig eltakarta a tekintetét. Aztán a mostanra fakó zöld ruhájára pillantott, és eszébe jutott, mennyire vágyott arra a kék köpenyre.
– Elfogadom – mondta. – De a fülbevalókat és a köpenyt akarom, nincs kifogás.
Átadta a poharát, és egyenes háttal átsétált a szobán. A beszélgetések elhaltak. A szíve úgy vert, mint egy csapdába esett madáré, de sietség nélkül előrelépett.
Sebastian nem nézett rá. Mariana fontolgatta, hogy ájulást színlel, de ehelyett leült, tiszteletteljes távolságot tartva. A zenekar táncba kezdett, ő pedig mozdulatlan maradt, ujjai a botján lógtak.
Egy perc múlva lassan elfordította a fejét.
– Eltévedt, kisasszony?
– Nem, márki. Kiváló tájékozódási képességem van.
– Akkor ön egy rendkívül meggondolatlan nő.
–Három nővér közül a legidősebb vagyok. Prudence évekkel ezelőtt abbahagyta a szolgálatomat.
Sebastian egyenesen ránézett, felmérve egyszerű ruháját és határozott állát.
– Az emberek nem önszántukból ülnek mellém.
-Én sem.
– Fogadás?
– A nővéreim felajánlják a fülbevalóikat és a köpenyüket. Ez elfogadható jutalom.
Egy rövid hang hagyta el Sebastian száját: egy rozsdás, szinte elfeledett nevetés.
– Holnap azt fogják mondani, hogy a szeretőm, vagy hogy teljesen megőrült.
– A hírnevem már így is kísértet, márki. Még egy megjelenést megengedhet magának.
Sebastian jobbról balra helyezte a botját, így több helyet szabadított fel. Apró gesztus volt, de lehetővé tette számára, hogy maradhasson.
– Úgy beszélsz a rugalmasságról, mintha erény lenne.
–Ez szükségszerűség. Nálunk nem engedhetjük meg magunknak a drága erényeket.
Egy szolga ment el mellette egy tálcával, de egy táncosnő nekiment, és két pohár limonádé esett Mariana ruhája mellé. A fiú elsápadt, amikor a márkira nézett. Sebastian elvett egy másik poharat, és felajánlotta neki.
– Túl édes – figyelmeztette –, de ad majd neki valamit, amibe kapaszkodhat.
A nő beleegyezett. Kesztyűi hozzáértek az övéhez, és egy váratlan rázkódás futott végig a karján.
-Köszönöm.
-Szívesen.
Camila elejtette a legyezőjét. A márki csak egy szolgálót védett meg, és szörnyű limonádét kínált neki.
Amikor a kontratánc véget ért, Sebastian a zenészekre mutatott.
– A következő tánc egy keringő lesz.
-Tudom.
– Nem táncolok.
– Ez nyilvánvaló.
A szája sarka alig mozdult.
– De végigülni egy keringőt elviselhetetlenül unalmas élmény. Megtennéd nekem a megtiszteltetést, hogy még egyszer csatlakozol hozzám?
Az egész szoba lélegzet-visszafojtva figyelte az eseményeket. A márki épp most hívott meg egy hozomány nélküli nőt, hogy ossza meg vele menedékét. Botrány volt ez, és Mariana számára ez volt az első alkalom, hogy bárki is áldozat nélkül kérte a társaságát.
– Örömmel, márki.
Megszólalt a zene. Nem táncoltak; halkan beszélgettek, miközben a párok megpördültek előttük.
„Mi olyan különleges ebben a köpenyben?” – kérdezte Sebastian.
– Sötétkék, nyúlprémmel bélelve. Camila utálja, mert szerinte úgy néz ki, mint egy megviselt szilva.
– Fázol.
Ez nem kérdés volt.
